A BA megveszi a Malév üzemanyag-üzletágát 

Immár bizonyos, hogy a Budapest Airport (BA) veszi meg a Malév üzemanyag-üzletágát. A hónapok óta húzódó, hétmilliárd forintos üzletet az ÁPV Rt. igazgatósága annak ellenére hagyta jóvá, hogy a BA vezetése sokallta a vételárat – írja a Magyar Hírlap.

Flottacsere a Quantasnál 

Hatalmas, mintegy 15 milliárd dolláros rendelés kiadására készül az ausztrál Qantas légitársaság, egyelőre fej-fej mellett halad a Boeing és az Airbus a 100 repülőgépre szóló megbízás elnyeréséért.

Készül a légitársaságok feketelistája 

Az Európai Unió közlekedési miniszterei hétfőn jóváhagyták azt a tervet, hogy a tagországok állítsanak össze listát azokról az unió területén közlekedő légitársaságokról, amelyeket nem tartanak biztonságosnak.

A világ reptereinek nemzetközi szövetsége Budapesten ülésezik 

December 5-7. között Budapesten tartja idei legnagyobb szakmai konferenciáját a világ reptereinek nemzetközi szövetsége, az Airports Council International (ACI).

Malév: közvetlen Budapest-Bangkok járat 

Pénteken indította el a Malév közvetlen Budapest-Bangkok járatát.

Airbus-t és Boeinget is vesz a Cathay Pacific 

Összesen 19 darab Boeing és Airbus repülőgépet vásárol, illetve bérel Hong Kong legnagyobb légitársasága, a Cathay Pacific Airways.

Finnországba a Télapóhoz 

Megerősítik a légi irányítók csapatát Észak-Európában a karácsonyi ünnepek közeledtével, mivel ebben az időszakban sok százezer látogató, főleg szülei kíséretében utazó gyerek látogat el Finnországba, a Télapóhoz.

Ajánlatok a Budapest Airport pályázatára 

Szerdán felbontották a Budapest Airport privatizációs pályázatára érkezett pénzügyi ajánlatok borítékjait.

Cseh szuperexpressz Prága és Brno között 

Kedden állította üzembe a cseh vasút, a Ceské Dráhy a Pendolino gyorsvonatot, amely Prága és Brno között szállítja az utasokat.

SkyEurope eredmények 

Növekvő árbevétel, javuló hatékonyság jellemezte a régió első tőzsdére lépő légitársaságának teljesítményét a szeptemberben záruló, szezonálisan kedvező üzleti félévben.

MÁV menetrendváltozás decemberben 

A vasúttársaság új menetrendje december 11-én lép életbe.

Europort épül a prágai reptéren 

Az ősszel átadták a prágai reptér új termináljának első részét, az eseménnyel egy napon fektették le a multifunkciós Europort ingatlanegyüttes alapkövét.

Perel a Malév egyik kérője 

Beperelte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-t a Malév privatizációja iránt érdeklődő Aviation Solution Befektetési Konzorcium (ASBK) Kft.

A világon elsőként alkalmaz alvásszakértőt a British Airways 

A British Airways Dr. Sleepet, azaz Dr. Chris Idzikowski alvásszakértőt bízta meg, hogy optimalizálja az alvás és pihenési körülményeket a British Airways üzleti utasok számára kifejlesztett Club World osztályán.

Havazás Európa szerte 

Spanyolországban, Portugáliában és Ausztriában a hatalmas hó miatt számos út járhatatlanná vált, néhány autópálya-szakaszon teljesen leállt a forgalom, Németországban negyed millióan maradtak áram nélkül a péntek óta lehullott hó miatt – tájékoztat a Híradó.

SkyEurope jegyértékesítés 

A SkyEurope Airlines diszkont légitársaság négy teljesen új és négy szezonális útvonal újraindításával értékesíteni kezdte a jegyeket a 2006-os nyári menetrend szerint közlekedő járataira.

Wizz Air megnyitja harmadik lengyelországi személyzeti bázisát 

A Wizz Air bejelentette, hogy újabb személyzeti bázist nyit Gdanskban, amely a légitársaság harmadik központja lesz Lengyelországban és negyedik a régióban.

Air-France-KLM: eredményes együttműködés 

Szerdán közel 4 százalékkal drágultak a francia-holland Air-France-KLM részvényei, miután a világ legnagyobb légitársasága az egy évvel korábbinál 56 százalékkal nagyobb, 528 millió eurós üzemi nyereséget jelentett az üzleti év szeptemberrel zárult második negyedére.

Az EU bírósága változtatna 

Az európai utasok személyi adatainak kiadásáról szóló uniós határozatok megsemmisítését javasolja az Európai Bizottság főtanácsnoka.

Franciaország: repülőjegyadó a szegénység ellen 

Elfogadta a francia kormány a repülőjegyekre kivetett adó bevezetését.

easyJet - eredmények 

Az easyJet 2005 szeptemberével záruló 12 hónapjának előzetes eredményeit a biztos ütemű növekedés jellemzi: az utasforgalom 21 százalékkal, az árbevételek 23 százalékkal növekedtek.

Ingyen szállíthatnak a fapadosok? 

Fordulat előtt áll az olcsó légitársaságok piaca: a McKinsey tanácsadó cég legfrissebb elemzése szerint Európában tartósan csak két vagy három légitársaság fog talpon maradni.

Az easyJet megnyitotta új kiképző akadémiáját 

Az easyJet megnyitotta új, csúcstechnológiájú kiképző akadémiáját.

SkyEurope az év vállalata 

A SkyEurope Airlines elnyerte a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület „Év vállalata 2005” díját nagyvállalti kategóriában.

Delta: 5 millió dollár veszteség naponta 

Az amerikai Delta Air Lines légitársaság bejelentette, hogy csökkentenie kell pilótái fizetését, mert jelenleg - főleg a magas üzemanyag-árak miatt – 5 millió dollárnyi veszteséget halmoz fel minden egyes nap – írja a Menedzsment Fórum.

Egységes légtér Európa felett 

Az Európai Bizottság és az Eurocontrol együttműködésében harminc iparági partner bevonásával megalakult az Egységes Európai Légtér programjának konzorciuma.

Két éves a SkyEurope Airlines Hungary Kft. 

A SkyEurope Airlines a napokban ünnepelte budapesti bázisa megnyitásának második évfordulóját.

Nem hangolhatók össze a repülőjegyek árai 

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, hogy a légitársaságok 2007-től szüntessék meg a jegyárak összehangolásának gyakorlatát az Európai Unión belül közlekedő menetrend szerinti járataikon, majd 2008 júniusától az EU-n kívül is –írja a Magyar Hírlap.

India: terrorveszély miatt szigorítások 

Terrorveszély miatt India minden nagy repülőterén megszigorították a biztonsági intézkedéseket, amíg a veszély fennáll, a rendőrök rendkívüli szolgálatot teljesítenek a légikikötőkben.

Lufthansa: az első három negyed év eredményei 

A Lufthansa magyarországi bevételeit az év első 9 hónapjában a stagnálás jellemezte, míg az egy főre eső átlagbevétel 1,2 százalékkal nőtt, a teljes árbevétel 5 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.

Esett az Alitalia árfolyama 

Az olasz Alitalia S.p.A légitársaság árfolyama pénteken 18 százalékkal esett, miután a vállalat bejelentette, hogy a piaci árnál jóval olcsóbban bocsát ki 1,26 milliárd új részvényt.

Feketelista a légitársaságokról 

Ezen a héten az Európai Parlament a légi forgalom biztonságát javító két tervezetet is tárgyal, tegnap az uniós lista megalkotásáról vitáztak a képviselők.

Ismét meghiúsult az Olimpic Airlines eladása 

Ismét zátonyra futott a görög Olympic Airlines (korábbi nevén Olympic Airways) eladása, amelyet egy amerikai-görög konzorcium vett volna meg.

Ajánlatok a Ferihegyi reptérért 

A várakozásoknak megfelelően három cég adta be pályázatát hétfőn a Ferihegyi repülőtér 75 éves üzemeltetésére kiírt pályázatra.

Boeing: repülési világcsúcs 

20 100 kilométert tett meg a Boeing 777 200LR gépe, ezzel felállította a leghosszabb egyhuzamban történő repülés új rekordját, amelyet polgári közlekedésre gyártott járművel eddig megtettek.

A Lufthansa tulajdonába kerülhet a Germanwings? 

Brüsszeli versenyhatósági információk szerint a Lufthansa teljes egészében tulajdonába kívánja venni az Eurowings légitársaságot, melynek eredményeként a tulajdonába kerülne az Eurowings leányvállalata, a Germanwings diszkont légitársaság is – írja a Világgazdaság.

A SkyEurope 13 új járattal bővíti téli menetrendjét 

A SkyEurope Airlines légitársaság 13 új, vonzó európai úticéllal bővíti útvonalhálózatát.

Változás az amerikai légitársaságok irányításában 

A külföldi befektetőknek nagyobb beleszólást ad az amerikai közlekedési minisztérium.

Nézeteltérés az easyJet és a Budapest Airport között 

Az easyJet szerdán bejelentette, hogy fontolóra veszi budapesti járatai számának jelentős csökkentését, a Budapest Airport által üzemeltetett Ferihegy 1 repülőtér „elképesztő mértékű” díjai miatt.

Magyar hírességek, nevezetességek a BA portálján 

A British Airways légitársaság arra vállalkozott, hogy a Tengeren túl található magyar vonatkozású nevezetességeket egy csokorba gyűjtse, ugyanis számos tengeren túli világváros leghíresebb nevezetességeiben is fellelhetőek olyan magyar emlékek, amelyek méltán tarthatnak számot a látogatók érdeklődésére.

Az Air Berlin belföldi járatokat indít az Egyesült Királyságban 

Az Air Berlin gyűjtő-elosztó pontot létesít London Stansted repterén.

Növelte nyereségét a Ryanair 

A Ryanair szeptemberrel zárult második pénzügyi negyedévében 16,5 százalékkal 172,5 millió euróra növelte az adózott eredményét az egy évvel korábbi 148,1 millióról.

Kedvező jegyárak a Lufthansánál 

November 7-étől a Lufthansa az eddiginél is kedvezőbb árakkal várja utasait a Budapest-Hamburg útvonalon.

Karácsonyra nőnek a repülőjegy árak 

Az amerikai légitársaságok a karácsonyi időszakra megemelik repülőjegy áraikat.

BA kontra szakszervezetek 

A Budapest Airport Rt. öt szakszervezetének sztrájkbizottsága november 11-én délig dönt további lépéseiről.

Csökkent a BA nyeresége 

Európa második legnagyobb légitársasága a British Airways Plc. (BA) nettó nyeresége a szeptemberben zárult második üzleti negyedévben 171 millió font volt, amely az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékos csökkenést jelent.

Veszteséges repülőtérprojekt 

Várhatóan veszteséges lesz a legnagyobb lengyel építőipari vállalat a Budimex varsói repülőtér projektje, a Warsaw Business Journal szerint a cég eddig közel 185 millió zlotyt bukott a beruházáson.

Balesetveszély a lagosi repülőtéren 

Szombaton lezárták Nigéria központi repülőterének egyetlen üzemelésre alkalmas kifutópályáját, hogy kijavítsák a balesetveszélyes kátyúkat – tájékoztat a portfolio.hu.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.