Ro_kozlekedes cikkek
Zöld megoldások, szélvész iramú növekedés, folyamatos flottacsere
Több mint 3 ezer alkalmazott, 68 úti cél és 186 db Airbus A320, valamint A321 típusú repülőgépből álló flottájukkal 51,1 millió utas szállítottak járataikkal a 2023. március 31-én záródó pénzügyi évben – ez az eddigi mérleg, amelyet Radó András, a Wizz Air kommunikációs igazgatója von meg azon a reggeli rendezvényen, amelyre a sajtó képviselőit hívták el.
Huszonnyolc éve a levegőben a lettek
Idén októberben ünnepli fennállásának 28. évfordulóját a lett légitársaság, az airBaltic.
Utascsalogató, új hálókocsik az osztrák vasút szerelvényein
Az OeBB célja, hogy 2030-ig az évi 1,5 millió utasról 3 millióra emelje azok számát, akik éjszakai vonattal közlekednek.
Két új úti cél a WIZZ téli kínálatában
A diszkont légitársaság két új, közvetlen járattal bővíti magyarországi kínálatát. Decembertől Róma is közvetlenül elérhető lesz a Debrecen Nemzetközi Repülőtérről. November 14-től pedig a légitársaság skóciai járatai Edinburgh helyett ezúttal az országrész legnagyobb városába, Glasgow-ba repülnek majd Budapestről
Új nemzeti légitársaságot hoz létre Málta
A létrehozandó nemzeti légitársaság nevéről egyelőre nem tudni konkrétumot.
Repülős utazások az őszi szünetre: városnézés és last minute foglalás
A városlátogató repülőutak voltak a legnépszerűbbek az idei őszi szünetben, a családoknál Róma volt a favorit, a tengerparti úti célok közül pedig Tel-Aviv vonzotta a legtöbb utast – derült ki a repjegy.hu őszi szünetre beérkezett foglalási adataiból.
Részesedést szerez az Air France-KLM Csoport a SAS AB-ben
A SAS AB igazgatóságának döntése értelmében az Air France-KLM Csoport részesedést szerez a skandináv légicégben, emellett a légitársaságok kereskedelmi együttműködést is kötnek, ha a SAS kilép jelenlegi légiszövetségéből, a Star Alliance-ből.
Turistákat szállító busz tragédiája Velencénél
Legalább 21 ember életét vesztette Velence Mestre nevű városrészében a kedd este történt súlyos buszbalesetben, közölte a helyi sajtó és az észak-olaszországi város polgármestere.
Nagyvárad és Arad között gyorsforgalmi autóút épül
Megkapta a bukaresti környezetvédelmi tárca jóváhagyását hétfőn a Nagyvárad és Arad között megépítendő, Nagyszalontánál a magyarországi M44-es úttal is összeköttetést teremtő gyorsforgalmi út, jelentette be közösségi oldalán Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter.
A Ryanair újratervezte a téli menetrendet
Alig feleannyi repülőt tud a Boeing határidőre küldeni a Ryanairnek, mint amennyit ígért. A cél most az, hogy a 2024-es nyári főszezonra már ne legyen gond - írja a hvg.hu.
Méregdrága sztráda épül Horvátországban
Dél-nyugati szomszédunk hamarosan autópályát épít Dubrovnikig, de a megkezdik a meglévő sztrádarendszer tehermentesítését is - olvastuk a vg.hu-n.
Rangos turisztikai díjat vehetett át a Wizz Air
A légügyi céget többek közt azért ismerték el, mert elkötelezett a világszínvonalú ügyfélkiszolgálás kialakításában, miközben a fenntartható repülés területén is úttörő munkát végez.
A tajvani China Airlines rárepült a japán légtérre
A Japánba tartó legtöbb nemzetközi légi járatot a tajvani China Airlines repüli, így jelentős szereplőjévé vált Japán légiközlekedésének.
Az Emirates légiutas-kísérői barista képzésen vesznek részt
A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága évente több mint 17 tonna kávét szolgál fel a várótermeiben és a világ 140 célállomására közlekedő járatai fedélzetén. Légiutas-kísérői speciális barista képzésen vesznek részt, ahol először megismerkednek a kávé eredetével, a különféle keverékekkel, és az eltérő készítési módokkal, a gyakorlati rész során pedig elsajátítják, miként kell a különböző kávétípusokat tökéletesen elkészíteni és felszolgálni – beleértve az Emirates jellegzetes arab kávéját is.
Wizz Air: járatnyitás Koppenhága felé
Az ultrafapados légitársaság elindította első közvetlen koppenhágai járatát Budapestről. Az utazni vágyók október 29-ig heti két alkalommal, október 30-tól már napi rendszerességgel repülhetnek közvetlenül a világ egyik különlegesen szép tengerparti városába.
Példátlan nehezítés a Magyarország-Ausztria között utazóknak
Mint korábban hírt adtunk róla, a Magyar Államvasútak (MÁV) rövid távú építési munkálatai miatt 2023. szeptember 18-tól október 26-ig mindkét irányban menetrendváltozások vagy késések lesznek a Budapest és Bécs Hbf vagy Graz Hbf között. Ezt a nehézséget most megfejelték egy további döntéssel.
Eladósorban a portugál légitársaság
A British Airways anyavállalata, az IAG érdeklődését fejezte ki a portugál állami tulajdonú TAP légitársaság közelgő privatizációja iránt.
Így épül a lehetetlen
Hamarosan bárki megnézheti, hogyan készül az Ausztriát Olaszországgal összekötő rekordalagút: hamarosan vonattal utazhatunk majd át az Alpok 1800 m magas hegyei alatt.
Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér
A légiforgalmi irányítók körében előforduló megbetegedések miatt naponta maximum 800 gépmozgást kezel a dél-londoni repülőtér ezen a héten, ezért számos járatot töröltek a légitársaságok.
Látványos emlékeket állítanak a reptéren a Korda-házaspárnak
Emlékpadot és egy viaszszobrot is állítanak Korda György és Balázs Klári tiszteletére. Az ok, hogy Reptér című slágerüket a Liszt Ferenc Budapesti Nemzetközi Repülőtér ihlette.
Tovább folytatódik a Condor hosszútávú flottájának megújítása
A Condor összesen 18 új, tengerentúlra szánt repülőgép beszerzését tervezi a hosszútávú flotta megújítási programjának részeként, és a tervek szerint 2024-ig teljesen lecseréli a jelenlegi B767-es gépparkot.
A Wizz Air még közelebb hozza Stockholmot
Egyszerűbben juthatunk el észak Velencéjébe, mint valaha.
Flottamegújítás az Air France-KLM-nél
A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport.
Magyar pilótákat is vár az Emirates
A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága az utazási kereslet növekedése és szélestörzsű flottájának bővítése okán tapasztalt pilótákat toboroz Magyarországról is.
Nevet és arculatot vált a török fapados légitársaság
Ezentúl AJet néven hasít majd a török Anadolujet fapados légitársaság, új céges bejegyzéssel.
Földcsuszamlás miatt beszakadt egy svéd autópálya
Több autó és teherautó a gödrökbe zuhant.
Hamarosan forgalomba áll Tihany és Tomaj a tavon
A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, amelyek közül kettő az összeszerelési munkálatok végéhez ért a napokban. A sikeres üzempróbákat követően így megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj elnevezésű katamarán.
A magyar autóknak még mindig csupán töredéke zöld rendszámos
Idehaza csaknem 80 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak, közölte a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob). A hírt Klasszis Csoport-beli laptársunk, az Mfor.hu adta közre.
Minden autót kitiltanának néhány éven belül egy német városból
Hannover vezetése nem kíván korlátozásokat bevezetni, hanem 2030-ra az autók teljes tiltása a cél, felszámolják a városban az összes parkolóhelyet.
A Budapest Airport az eladásról szóló hírekre látványos bemutatóval reagált
Ahol többek közt elhangzott, a téli menetrendben 36 légitársasággal 107 úti cél érhető el Budapestről.
Jó ötlet? Minimálárat vezetnének be a franciák a repjegyekre
A francia közlekedési miniszter szerint ezzel lehetne csökkenteni a légi közlekedés hozzájárulását a klímaváltozáshoz, valamint a társadalom szegényebb rétegeinek is elérhetőbbé tehetnék a repülést.
Új éttermi koncepció az ORLEN kútjainál
A Stop Cafe éttermi koncepcióval bővíti magyarországi töltőállomásai kínálatát az ORLEN.
Emirates - SriLankan Airlines megállapodás
Sri Lanka a magyar utasok körében is népszerű úti cél, így sokakat érinthet, hogy a két légitársaság interline megállapodást kötött. Az új partnerség megkönnyíti az utazók számára, hogy zökkenőmentes csatlakozással Dubajon vagy Colombón keresztül 30 további célállomásra, köztük Indiába, a Maldív-szigetekre, a Közel-Keletre és Ázsiába utazzanak.
Elrepült a WIZZ 2,5 milliomodik utasa Debrecenből
2012-ben szállt fel az ultrafapados légitársaság első, London-Lutonba tartó járata a debreceni légikikötőből, majd 2015-ben a debreceni bázisát is megnyitotta a légitársaság. A régióból elérhetővé vált többek között Brüsszel, Burgasz, Eindhoven, Korfu, Lárnaka, London-Luton, Palma de Mallorca, Párizs és Tel-Aviv is az utóbbi tíz év során.
A Ryanair vezérét most Giorgia Meloni olasz kormányfő akasztotta ki
Az olasz kormány megtiltotta a légitársaságoknak, hogy bizonyos szint felé emeljék a jegyáraikat.
Hány jegyet adott el a MÁV a nyáron csak a Balaton környékére?
A tavalyi év után ismét rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-START balatoni járatain, amelyeken - az előszezontól, május közepétől a főszezon végéig - 2,3 millió menetjegyes utazás volt - közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.
Mi történik, ha nem kapcsolja repülőgép üzemmódba a telefonját a fedélzeten?
Manapság, amikor szinte minden ember zsebében ott lapul egy okostelefon, és minden órában elárasztanak bennünket a megválaszolandó e-mailek, csábító a repülőgépes üzemmód határait feszegetni.
Oszkár jobban teljesít
Kiugró, több mint 51%-os növekedést tapasztalt a Szeged- Budapest vonalon az Oszkár telekocsi szeptember 11 és 13 között, pont akkor, amikor pályakarbantartó munkálatok miatt vonatok helyett pótlóbuszok kezdtek el közlekedni Szeged és Kiskunfélegyháza vonalán.
Bécs és Berlin összefog
A német-osztrák határon áthaladó vasúti közlekedés mintegy negyven százalékkal nőtt az elmúlt öt évben.
Franciaország is bevezeti az olcsó vonatbérletet
Clément Beaune közlekedési miniszter a hét elején jelentette be az új, 49 eurós bérlet bevezetésének tervét, amely korlátlan utazást biztosít majd a TER regionális járatain és az Intercity vonatokon.
Környezettudatos utazók, fenntartható repülés
2020 májusa óta az airBaltic minden járatát egyetlen repülőgéptípussal üzemelteti: az Airbus A220-300 jelenleg a világ legzöldebb kereskedelmi repülőgépe.
Mégsem olcsóbb fapadossal utazni?
Laptársunk, az mfor.hu összehasonlította a fapadosok árait a nemzeti légitársaságok árszabásával. Meglepő a végeredmény.
Együttműködés az Air France és az Etihad Airways között
Jelentősen kibővíti már meglévő codeshare és interline megállapodását az Air France-KLM Csoport és az Etihad Airways: a két vállalat szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy még több járatot vonnak be, valamint a törzsutasprogramok, és a karbantartás területén is együttműködnek.
Felmérés: szeretik-e a magyar utazók, így, ahogy van, Ferihegyet?
Az elmúlt öt évben a budapesti repülőtérről utazók szerint jól érzékelhetően emelkedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásainak színvonala. A légikikötő tiszta, tágas, világos, emberléptékű és biztonságos; nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét, derül ki a független GKID piackutató vállalat által készített reprezentatív kutatásból.
Singapore Airlines: brüsszeli járatnyitás
Szingapúr-Brüsszel járat indul a 2024-es nyári menetrendjükben.
Repüljön álmai úti céljára az Emirates-szel
Lassan elkezdődik az őszi és téli üdülések előkészítése, az Emirates pedig az úti célok széles választékát kínálja azok számára, akik egzotikus és élményekben gazdag utazást keresnek.
Így találhatja meg a hibásan árazott repülőjegyeket
A légitársaságok gyakran követnek el hibákat a repülőjegy árazásakor emberi mulasztás vagy rendszerzavar miatt, így a valódi árnál jóval olcsóbban lehet megvenni azokat.
Nyári airBaltic-adatok, új gépek fogadása
Szeptember 9-én a lett nemzeti légitársaság Rigában fogadta 44. Airbus A220-300 típusú repülőgépét, ami része korábbi rendelésüknek. Még 30 opcióval és vételi joggal rendelkeznek ugyanerre a repülőgéptípusra.