Új flottarotációs rendszer a Malévnál

Éves szinten közel egymilliárd forintot takarít meg a Malév a január óta alkalmazott Oracle flottarotációs rendszer segítségével.

Az új egyedi igényeknek megfelelően kifejlesztett, nemzetközi szinten is egyedülálló rendszernek köszönhetően a légitársaság a korábbinál jóval hatékonyabban tudja összehangolni repülőgépparkját menetrendjével. A FLORO névre keresztelt megoldás a forgalom szezonalitásától függően havonta 60-140 millió forint flotta szintű fedezetnövekedést eredményez. Az újítástól a légitársaság éves szinten közel egymilliárd forintos eredményjavulást vár. Az év első két hónapjában 160 millió forintos fedezetnövekedést ért el.  A FLORO rendszer lényege, hogy egy matematikai modell segítségével a menetrendben szereplő járatokhoz, a költségek, a várható utaslétszám és a várható bevétel figyelembevételével hozzárendeli a flotta megfelelő repülőgépét úgy, hogy az flotta szinten, azaz a rendszer egészét tekintve a legmagasabb fedezetet érje el a vállalat számára. A menetrendi gépkiosztás aktuális kereslet szerinti felülbírálása (havi és heti géprotáció) eddig manuálisan történt. Humán erőforrással ugyanakkor csupán részleges eredményt lehet elérni egy, vagy két lépcsős típuscserék alkalmazásával, amikor is a típuscsere két vagy három egy időben közlekedő járatot teljesítő repülőgép cseréjét jelenti. Januárban 3564 járathoz kellett az optimális gépösszeállítást megtalálni: a szoftver lefuttatása az eredeti menetrendi tervhez képest 425 esetben javasolt típuscserét, és összességében 97 millió forinttal növelte a flotta szintű fedezetet. Az eddigi manuális géprotációval havi szinten kb. 140-170 típuscserét hajtottak végre. Februárban a tervezett 3276 járatból a FLORO 426 járaton javasolt típuscserét, ami 60 millió forint fedezetjavulást eredményezett.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.