Mint írják, a fő helyszín ezúttal is Barcelona volt, bár a spanyolországi városban ezúttal nem volt nagy a részvétel. A Guardia Urbana szerint mindössze 600-an tüntettek vasárnap délelőtt.
Fotó: Depositphotos
A tüntetőknek nemcsak a rengeteg turistával van bajuk, hanem azzal is, hogy a hatalmas idegenforgalom miatt az ingatlanárak az egekbe szöknek és a helyiek kiszorulnak saját lakóhelyükről.
Ez a város már nem bírja tovább. Sem a vízkészletek, sem a tömegközlekedés. A bérleti díjak folyamatosan nőnek. Kiszorítanak minden a saját környékünkről, a történelmi városrészekből
- panaszkodnak a barcelonaiak.
A megmozdulás a Jardinets de Gràciától a Sagrada Familia környékéig tartott, áthaladva az egyik olyan városrészen – az Eixample-n, valamint a Gòtic negyedeken –, amelyet a turisták jelenléte leginkább érint. A szervezők
elítélték a jelenséggel szembeni politikai tétlenséget. Azt állítják, hogy városi tanácshoz tavaly nyáron eljuttatott 13 javaslat közül egyik sem teljesült.
A 48 millió lakosú Spanyolország tavaly 94 millió turistát fogadott – ezzel Spanyolország továbbra is a második leglátogatottabb ország a világon, csak Franciaország előzi meg. A legutóbbi negyedévben a lakásárak 12 százalékkal drágultak. Ennek csak az egyik oka, hogy az állami lakásépítések jócskán elmaradnak az európai átlagtól. A másik ok, hogy egyre nő azoknak a turistáknak ajánlott lakásoknak a száma, amelyeket nem regisztrálnak kiadásra.