Hamarosan érkezik a légi közlekedést teljesen átalakító, forradalmi repülőgép

Hamarosan érkezik a légi közlekedést teljesen átalakító, forradalmi repülőgép 

A BWB repülőgépek hatalmas üzemanyag-megtakarítást, kisebb környezetszennyezést és halkabb üzemelést ígérnek.
Elkezdődött a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása

Elkezdődött a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása 

November 2-ától indul és várhatóan három hétig tart majd a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
ÖBB 2024 - új menetrend a szomszédban is

ÖBB 2024 - új menetrend a szomszédban is 

Idén is október harmadik hetében tartotta következő évi menetrendjét bemutató sajtókonferenciáját az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB), ezzel egyidejűleg feltöltésre kerül a menetrend az elektronikus adatbázisba és elérhető a jegyvásárlás is.
Jövő nyáron indul a Lufthansa új ráhordó légitársasága

Jövő nyáron indul a Lufthansa új ráhordó légitársasága 

A City Airlines 2024 nyarán, Airbus A319-esekkel kezdi meg működését, a pilóták és légiutas-kísérők toborzása novemberben indul, most pedig bemutatták az arculatát is.
Bécsbe utazhatunk adventkor a magyar Orient expresszen

Bécsbe utazhatunk adventkor a magyar Orient expresszen 

Ráadásul olyan szalonkocsiban is élvezhetjük az utazást, amiben korábban az osztrák kormányfő is vonatozott a Continental Classic Express-nek köszönhetően.
Hurghada után Sarm es-Sejk és Kairó is a WIZZ egyiptomi úti céljai között

Hurghada után Sarm es-Sejk és Kairó is a WIZZ egyiptomi úti céljai között 

Felszállt első kairói járatuk Budapestről, és immár két új, egyiptomi város is elérhető a légitársaság gépeivel.
Minden, amit tudni lehet a KLM és az Air France téli menetrendjéről

Minden, amit tudni lehet a KLM és az Air France téli menetrendjéről 

Az óraátállítással érvénybe lépett az Air France és a KLM téli menetrendje. Ebben az időszakban az amerikai mellett a kínai és japán járatok kapacitása is jelentősen emelkedik. Budapestre az Air France átlagosan 17, a KLM pedig 28 járatot üzemeltet ebben az időszakban.
Bővíti járatait Budapest-Bécs között a Flixbus

Bővíti járatait Budapest-Bécs között a Flixbus 

Átmenetileg három új autóbusszal bővíti a Budapest és Bécs között közlekedő flottáját a FlixBus, így már akár napi 14 induló járat közül választhatnak az utazni vágyók, közlik hétfőn szerkesztőségbe eljuttatott közleményükben.
Speciális kedvezmények a Wizz Airnél

Speciális kedvezmények a Wizz Airnél 

A légitársaság a közelgő Halloween alkalmából speciális kedvezménnyel lepi meg utasait.
Szeptemberben is csúcson a Budapest Airport, megvételéről még nincs hír

Szeptemberben is csúcson a Budapest Airport, megvételéről még nincs hír 

A forgalmas nyár után erősen indult az ősz: 1,3 millió utassal, rekord árumennyiséggel szeptemberben - jelentősen növelve ezzel a cég értékét.

Felszálló és leszálló üzleti repülőgépek ütköztek össze 

Engedély nélkül kezdte meg a felszállást egy Hawker 850XP személyzete, a business jet nekiütközött a keresztező futópályára leszálló Cessna 510 Mustangnak, mindkét gépben jelentős károk keletkeztek, de személyi sérülés nem történt.

Csúcson a lett légitársaság törzsutasprogramja 

Egymillió airBaltic törzsutas, folyamatosan növekvő utasszám és emelkedő bevétel.

Délkelet-ázsiai új úti célok érdekében új codeshare megállapodás 

Novembertől az Emirates kiterjeszti célállomásaik körét, így a magyar utasok Kuala Lumpur-ii átszállással nyolc új délkelet-ázsiai nyaralóhelyre utazhatnak Malajzia és Indonézia területén.

Újabb európai ország tiltotta be a bérelhető elektromos rollereket 

Franciaország után Málta is döntött az ügyben.

Balkáni utazás Európa egyik leglátványosabb vasútvonalán 

Montenegróba repülővel és közúton érkezik a látogatók zöme, a leglátványosabb utazási módot azonban, s egyúttal a legkalandosabbat is, a vonatozás jelenti, ami a végállomástól elvonatkoztatva, önmagában is élmény.

Ötszáz dollár fájdalomdíj leforrázásért 

Ennyit ajánlott fel a Lufthansa a budapesti járatán másodfokú égési sérülést szenvedett utasnak.

Fenntartható üzemanyaggal repül az Emirates 

A légitársaság most bejelentette: megkezdi egy olyan, fenntartható repülőgép-üzemanyag használatát, amely akár 80 százalékkal* csökkentheti a repülők szén-dioxid kibocsátását.

Nyoma veszett a személyzet egy tagjának egy luxus tengerjárón 

Minden valószínűség szerint beleesett a tengerbe a fedélzetről, Kent partjainak közelében, adta hírül a news.sky.com tudósítása.

Au revoir Aéroport de Paris-Orly 

Kivonul az Air France az Orly repülőtérről. A francia légitársaság 2026 nyaráig egyetlen útvonal kivételével minden járatát Charles de Gaulle-ra telepíti át, adta hírül az airPortal szakmai site.  

Ha Ausztria felé indul vonattal, ennek a hírnek nem fog örülni 

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) bejelentése szerint decemberig maradnak levágva a magyar vonatok a nyugat-európai hálózatokról. Miközben az érintett magyar vonal-felújítási munkálatok is folytatódnak és további fennakadásokat okoznak.

Pénteken sztrájk Olaszországban, akadozik mindenütt a közlekedés 

Olaszországban a vasutasok csütörtök este kilenc órakor kezdődő munkabeszüntetésével elindult a szakszervezetek által meghirdetett huszonnégyórás, országos sztrájk, amely a tömegközlekedés mellett az egészségügyet és az oktatást is érinti.    

Osztott-szorzott az Emirates, és a következő megállapításra jutott 

Több mint 11 millió liter fenntartható üzemanyagot fog felhasználni a következő két évben. Bejelentették azt is, hogy megkezdik egy olyan, fenntartható repülőgép-üzemanyag használatát, amely akár 80 százalékkal csökkentheti a repülők szén-dioxid kibocsátását.   

Megszűnhet a turbulencia a repülőkön 

Bár már számos tanulmány megállapította, hogy a turbulencia a klímaváltozás hatására növekszik, egy osztrák vállalkozás mégis azt állítja, hogy kifejlesztett egy olyan rendszert, amely képes minimalizálni ezt a problémát.

A Wizz Air különjárata focirajongóknak Bulgáriába 

A labdarúgó EB szófiai selejtezőjére repíti a focirajongókat a légitársaság

Déli Körvasút-saga: mégis megépülhet? 

Könnyen lehet, hogy egy huszáros vágással mégis megoldotta a kormány az évek óta húzódó Déli Körvasút ügyét: bár érvényes bírósági végzés van a beruházás megakadályozása érdekében, azonban átminősítették a tervezett építkezést, és elképzelhető, hogy így már zöld lámpát kaphat a megaberuházás, vette észre a telex.hu az Újbudai Önkormányzat közlése alapján.

A 100E Repülőtéri Expressz visszatér a népligeti felüljáróra 

Visszatérhetnek a buszok a népligeti felüljáróra, miután a vizsgálatok azt igazolták, hogy biztonságosan használható az építmény.

Az Emirates segíti a rejtett fogyatékossággal élő gyermekek utazását 

Az Emirates nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden utasának magas minőségű utazási élményben legyen része, ezért kiemelt figyelmet fordít a neurodivergens gyermekek megfelelő támogatására.

Megújult a Velencei-tó öt hajókikötője 

Mire elköszönt a nyár, elkészült a kikötő új ruhája.

Ausztria akkumulátoros vonatokat vásárol 

Komolyan gondolja a karbonsemleges vasút megvalósítását az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB): nulla károsanyag-kibocsátású, villamos-akkumulátoros hibridüzemű motorvonatokat vásárolnak a svájci Stadlertől.

Ez történt az Ukrajnában ragadt Wizz Air-repülőgépekkel 

Egy olasz cikk alapján elterjedt, hogy a Wizz Air örökre elveszítette két repülőgépét Ukrajnában. Csakhogy a légitársaság most részletes cáfolatot küldött és tisztázta a helyzetet.

2025-ben száll vízre a világ legnagyobb bulihajója 

Az amerikai székhelyű Royal Caribbean által nemrég bejelentett Star of the Seas (Tengerek Sztárja – a szerk.) 2025-ben indul első útjára.

Vonattal Dubajból az indiai Mumbaiba 

A tenger mélyére épített, 2000 km hosszú vonalon 1000 km/h-val járna a vonat, így a jelenlegi háromórás repülőút nagyjából kétórás vonatútra csökkenne.

Ki kell csengetnie a Ryanairnek a 200 milliós büntetést 

A Kúria is helybenhagyta a Fővárosi Kormányhivatal döntését, így a fogyasztóvédelmi jogsértés miatt kiszabott 200 millió forintos bírságot a Ryanair ír légitársaságnak meg kell fizetnie, áll a Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatásában.

Speciális alkalmazás légiutas-kísérőknek az Emirates járatain 

A légitársaság egy évvel ezelőtt indította el innovatív technológiai együttműködését az Apple vállalattal, amelynek keretében valamennyi légiutas-kísérője egyedi Emirates-alkalmazásokkal konfigurált iPhone vagy iPad készüléket kap munkájához.

Magántőkét von be a MÁV 

Magántőke bevonásával válhat jobbá, egyszerűbbé a vasúti járművek karbantartásának és gyártásának folyamata a MÁV–Volán-csoportnál, miután a kormány döntése nyomán a MÁV VAGON Kft. mintegy 75 százaléka magánkézbe kerül.

Jelentősen lemaradt a Boeing az Airbushoz képest 

Mindkét nagy gyártó nyilvánosságra hozta negyedéves értékesítési és átadási számait, ez alapján az idei első kilenc hónapban az Airbus 488, a Boeing 371 repülőgépet adott át, megrendelésállományát pedig előbbi 1241, utóbbi 724 példánnyal növelte.

Tényleg másként hat az alkohol repülés közben? 

Jogosan merülhet fel a kérdés: a ivás befolyásolhatja, miként érzi magát repülés közben? És elképzelhető, hogy a repülőn hamarabb lesz részeg az ember?

Az orvvadászat ellen kampányol az Emirates és a United for Wildlife 

A United for Wildlife szervezettel együttműködve a légitársaság hosszú távú járatain, a Premium Turistaosztályon és Turistaosztályon utazók számára biztosított ingyenes neszesszereken mostantól a Föld nyolc legveszélyeztetettebb faja jelenik meg.

Nemes célra költik a Runway Run bevételét 

Szeptemberben rendezték meg a Budapest Airport éves jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt. Az immár 11. alkalommal létrejött sportesemény töretlen népszerűségét mutatja, hogy a nevezési díjakból és a verseny hivatalos pólóinak árából befolyt összeg meghaladja a 18 millió forintot.

Tűz a londoni Luton repülőtérnél 

Magyar járatokat is érint az ideiglenes reptéri zárlat a parkolóházban kitört tűzvész miatt.

Sokat utaztak idén az üzletemberek 

Üzleti utazások szempontjából sikeresnek tartja az idei szezont a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége- írja az mfor.hu.

Egységesítené az EU a légitársaságok kézipoggyász-szabályait 

A légitársaságok eltérő szabályozása a megengedett poggyászra rejtett díjakat eredményez, és megnehezíti az árak összehasonlítását.

A Ryanair landolni készülő gépe közelében csapódott be a Hamász egyik rakétája 

Ezt követően számos légitársasággal együtt a Ryanair is törölte több izraeli járatát hétfőn, mondván, olyan „működési korlátozásokkal” szembesültek, amelyekre „nincs ráhatásuk”.

A tengerjáró luxushajók ellen tüntettek Franciaországban 

A tiltakozó megmozdulás az Atlanti-óceán partján fekvő Douarnenez festői szépségű kikötővárosában történt, az euronews.com tudósítása szerint.

Káosz a hamburgi repülőtéren 

Leállitották a teljes légi forgalmat, mert hétfőn fenyegetést kapott az egyik iráni repülőgép.  

Megvannak a toplistás városok és az átlagos jegyárak az őszi szünetre 

Róma és Barcelona a családosok kedvenc repülős úti célja az őszi szünetben a jegyeladási statisztikák alapján. 

China Airlines: új igazgató Bécsben 

A tajvani China Airlines (CI) bécsi központjába új igazgató, Jovi Tseng érkezett, aki Budapestre látogatott a Tajvan nemzeti ünnepe alkalmából  tartott ünnepségre.

Azonnal lépett a Wizz Air az izraeli terroresemények miatt 

Szombat reggelre virradóra példátlan méretű rakétatámadás érte Izrael középső és déli részét. Az Izraelben kialakult helyzetre közleményükben reagáltak.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.