Ro_kozlekedes cikkek
Nőtt az európai repterek forgalma
Az utasforgalom folyamatosan növekszik az európai reptereken, júliusban az előző év júliusi forgalmához képest közel 7 százalékkal nőtt az utasok száma Európa repterein.
Újdonságok a KLM téli menetrendjében
A KLM átveszi az eddig az Air France által működtetett Amszterdam – Bordeaux járatokat, és a két célállomás között naponta két oda-vissza járatot közlekedtet, a téli menetrend bevezetésével pedig felfüggeszti a Rotterdam – London között közlekedő járatait.
Kereskedelmi reptér épül Szegeden
Jövő tavaszra elkészül a nemzetközi kereskedelmi repülőtér Szegeden.
Javul a vasúti közlekedés biztonsága
A MÁV a Budapest-Bécs közti vonalon közlekedő járatokon új, a pálya-jármű kapcsolatot komplexen kezelő ETCS rendszert vezet be.
Kedd óta jegyzik a SkyEurope részvényeit
A pozsonyi székhelyű SkyEurope diszkont légitársaság részvényei az előzetes 5-10 eurós ársáv alján, 6 euróért keltek el.
Rekordbevételre számít az Airbus
A világ legnagyobb repülőgépgyártója az Airbus Industrie idén rekordbevételre számít.
Megújult a Debreceni Nemzetközi Repülőtér
Szeptember 21-én ünnepélyes keretek közt átadták a Debreceni Nemzetközi Repülőtér irányítótornyát és meteorológiai állomását.
Szárnyra kelnek a képregényfigurák
Szeptember 21. óta két közismert képregényfigura, Asterix és Obelix díszíti az SN Brussels légitársaság két gépét.
Átrendeződik a diszkont légitársaságok piaca
Csődhullám várható az európai diszkont légitársaságoknál – írja az MTI.
Új Wizz Air uticélok
A Wizz Air szeptember 18-án elindította járatait Budapest és Szófia, valamint a lengyelországi Poznań és London között.
Lufthansa: napi 17 járat Budapestről a téli menetrendben
A Lufthansa már napi 17 járatot közlekedtet Budapestről a téli menetrendben, októbertől a Budapest és Németország között közlekedő járatok száma napi 14-ről 17-re emelkedik, a megemelt düsseldorfi járatszámnak és az új Budapest-Hamburg járat beindításának köszönhetően.
Az NWA csődvédelmet kér
A KLM partner légitársasága, a Northwest Airlines benyújtotta a bírósághoz a speciális „11. fejezet” alatti csődvédelemre vonatkozó kérelmét.
China Airlines: heti három járat Bécsbe
Első ízben rendezett szemináriumot Budapesten a tajvani székhelyű China Airlines a napokban.
Az easyJet csatlakozik az Európai Diszkont Légitársaságok Szövetségéhez
Az easyJet bejelentette, hogy október elsejével csatlakozik az Európai Diszkont Légitársaságok Szövetségéhez (ELFAA).
Csődben két amerikai légitársaság
Pár óra eltéréssel jelentett csődöt az USA harmadik és negyedik legnagyobb légitársasága, a Delta és a Northwest Airlines, így az ország hét legjelentősebb repülőtársaságából immár négy csődvédelem alatt áll – értesült a Világgazdaság.
Három ország, két légitársaság, egy jegy
Együttműködési szerződést írt alá szeptember 15-én a Malév Rt. és a Bangkok Airways. A megállapodás értelmében a Malév járataival Bangkokba repülő utasok kedvezményes áron, egyetlen Malév jeggyel repülhetnek tovább a thai fővárosból a Bangkok Airways járatain Thaiföld és Kambodzsa legkedveltebb üdülőhelyeire és városaiba.
A Jet Airways új járatot indít Londonból Delhibe
Október 30-tól naponta közlekednek a Jet Airways gépei Delhi és Heathrow között.
Kelet felé terjeszkedik a SkyEurope
A szlovák fapados SkyEurope ma jelentette be, hogy belép a bolgár és román légiközlekedési piacra, miután megszerezte a kereskedelmi jogokat az illetékes hatóságoktól.
Megszületett a MÁV vonattender megállapodása
Jogerőre emelkedett a MÁV Rt. és a Stadler Bussnan szerződése, a cég 30+30 elővárosi motorvonatot szállíthat a MÁV-nak, és a svájci cég gondoskodik a vonatok karbantartásáról is – tájékoztat a Világgazdaság.
Tegnap lezárták a Ferihegy egyes kifutópályát
Szerdától negyven napra lezárták a Ferihegyi reptér egyes terminálja előtti kifutópályát, mert gyorsgurulóutat építenek, a légi forgalmat pedig a kettes pályára terelik át.
Csökken az üzemanyag ára
A mai naptól a benzin ára négy, a gázolajé három forinttal csökken.
Lufthansa: kiszervezik a földi kiszolgáló részleget
A földi kiszolgáló részleg kiszervezését tervezi a Lufthansa, mert a légitársaság személyszállító üzletága alulteljesített a tavalyi évhez képest.
Megegyezett a Budapest Airport vezetése a munkavállalókkal
Tegnap megegyezett a Budapest Airport a cég munkavállalóival, így elmarad a sztrájk Ferihegyen.
Kicsi a kártérítés ellen tiltakozó IATA esélye
A Nemzetközi Légifuvarozási Szövetség, az IATA pert indított a február óta hatályban lévő késésekért és járattörlésekért kiszabott kártérítési kötelezettség ellen, mivel igazságtalannak és kirekesztőnek tartja azt.
A Germanwings új járatokat indít Stuttgartból
A Germanwings légitársaság tovább bővíti járathálózatát és Stuttgartból hat új célállomásra indít járatokat.
Az Indian Airlines 43 Airbussal gyarapodik
Az Airbus nyerte a 2,2 milliárd dolláros indiai tendert – tájékoztat a Magyar Nemzet Online.
Wizz Air- Airbus megállapodás
A Wizz Air 1,4 milliárd dollár értékben rendel repülőgépeket az Airbus európai repülőgépgyártótól.
Sikeres félévet zárt a CSA cseh légitársaság
A CSA cseh légitársaság gépei az idei év első felében 2,9 millió utast szállítottak, ami az előző év hasonló időszakához képest húsz százalékos növekedést jelent.
Új business járatot indít a KLM
A KLM légitársaság október 30-án egy Boeing 737-700 típusú géppel ún. „business jet” járatot indít az Amszterdam – Houston útvonalon.
Új terminál épült a prágai Ruzyne repterén
Pénteken nyitották meg a prágai Ruzyne repterén a Sever 2 terminált.
Megújult a marosvásárhelyi repülőtér
Szombaton felavatták a marosvásárhelyi repülőtér új épületszárnyát.
Sztrájkolnak a Boeing dolgozói
Péntek óta 18 ezer szerelő sztrájkol a seattlei Boeing gyárban.
Lezuhant egy indonéz „fapados”
Hétfő reggel lezuhant a Mandala fapados légitársaság Medánból Jakartába tartó gépe.
Új MÁV menetrend
Lezárult a MÁV kérdőíves felmérése, a válaszadók észrevételei alapján egyes vonalakon sűrítik a járatokat, új szerelvényeket állítanak be, és ütemes illetve zónázó menetrendet vezetnek be.
Új járatok Brüsszelből Torontóba és Abu Dhabiba
Az SN Brussels Airlines együttműködési szerződést kötött az Etihad Airways-szel, melynek köszönhetően a két légitársaság heti 3 járatot üzemeltet október 31-től BRU YYZ és BRU AUH között.
A kelet-európai légitársaságok toplistája
Az Algemeen Dagblad holland napilap közzétette egy holland internetes utazási iroda felmérését, amely szerint a holland utazók a kelet-európai és az ázsiai légitársaságokat részesítik előnyben, ha kényelemről, fedélzeti szolgáltatásokról és étel-ital kínálatról van szó.
A CSA cseh légitársaság észak-amerikában terjeszkedne
A CSA cseh légitársaság növeli jelenlétét az észak-amerikai piacon, mivel a cég tavalyi éve és a 2005-ös üzleti évének első féléve is sikeresen zárult.
A Gate Gourmet Catering egyezkedik a dolgozókkal
A Gate Gourmet Catering vezetője bejelentette, hogy négyszázat visszavenne, a 670 elbocsátott alkalmazott közül – írja az origo.
Magyarország feketelistán a Le Figaro hasábjain
Magyarország is szerepel a Le Figaro listáján, amelyen a lap azokat a légitársaságokat nevezte meg „amelyek nem tesznek meg mindent az utasok repülésbiztonsága érdekében”.
Austrian Airlines- Swiss együttműködés
Az Austrian Airlines Group szeptemberben kezdi meg együttműködését a SWISS légitársasággal.
Budapest Airport Rt.: érvénytelen pályázatok?
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság érvénytelennek nyilvánította a Budapest Airport Rt. részvényeinek értékesítésére kiírt pályázatot – tájékoztat a Népszabadság.
Kérdéses az erdélyi autópályák sorsa
Az észak-erdélyi autópálya építését júniusban leállították, most pedig a dél-erdélyi sztráda megépítése is kérdésessé vált.
Útfelújítások Torinóban
Jövőre Torinó ad otthont a 2006-os téli játékoknak ezért már hónapok óta zajlik a várost a versenyhelyszínekkel összekötő úthálózat építése.
Szigorodik a repülésellenőrzés
A szaktárca és az illetékes szervek megállapodtak, hogy itthon is szigorítják a repülés biztonságát javító ellenőrzéseket az elmúlt hetek légi katasztrófái miatt– írja a Napi Gazdaság.
Hét légitársaság költözik
A Budapest Airport minden légitársaság számára felkínálta az 1-es terminálra költözés lehetőségét, de végül csak a diszkont társaságok éltek vele.
Légitársaságok tiltólistán Franciaországban
A francia polgári légiközlekedési igazgatóság (DGAC) közzétette, mely légitársaságok használhatják Franciaország reptereit és melyek kerültek tiltólistára.
A KrasAir és az Aviation Solution is perelni akar
A Malév pénteken eredménytelenül zárult privatizációs eljárása miatt Borisz Abramovics a szibériai KrasAir és a Malév megvásárlására pályázó AirBridge Rt. résztulajdonosa az ÁPV Rt. pénteki döntésével úgy érzi, a vállalat és Oroszország imázsát is csapás érte.
A fapadosok jó félévet zártak
A Központi Statisztikai Hivatal múlt héten tette közé a Ferihegyi repülőtér első féléves adatait.