Herwig Nowak, a 4-es számú páneurópai közlekedési folyosó fejlesztésével megbízott európai intézet főtitkára bejelentette, új fejlesztési stratégia keretében egy új közlekedési tengelyt alakíthatnak ki, mely Budapestet Belgrádon és Nis-en keresztül kötné össze Szófiával. Gheorghe Dobre szállításügyi miniszter nyilatkozata szerint viszont a 4-es folyosó biztosan áthalad Románián, és legkésőbb 2011-ig elkészülnek az érintett autópályák. A jelentős uniós támogatás ellenére az útépítés jelentős költséget jelentene Romániának, pedig az államháztartási hiányt az idei árvízkárok költsége is növeli – írja a Napi Gazdaság.
Kérdéses az erdélyi autópályák sorsa
Az észak-erdélyi autópálya építését júniusban leállították, most pedig a dél-erdélyi sztráda megépítése is kérdésessé vált.

Elindult a dunai hajózási szezon
Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit
A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok
2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.

Jönnek az új Bubik
Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt
A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS
Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!
Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba
Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.

Exkluzív díjátadó a Duna-parton
Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút
Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.