Elkezdődött a Sofitel bontása

Elkezdődött a Sofitel bontása 

Az 1982-ben épült, egykori Atrium Hyatt új homlokzatot és belső teret kap, ám azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor nyithat majd ki újra.
Kiemelt beruházás lett a budapesti Sofitel felújítása

Kiemelt beruházás lett a budapesti Sofitel felújítása 

A részben a MALÉV által építtetett hotel kapui 2020-ban zártak be.
Aki az üres Sofitelt az egészségügyi dolgozóknak szánta

Aki az üres Sofitelt az egészségügyi dolgozóknak szánta 

Jellinek Dániel akkor szeret venni, ha az árak lent vannak, türelmesen kivár és a csúcson elad. Vele készített exkluzív interjút a Forbes magazin, ebből közlünk most részleteket.
Tömeges elbocsátás a Sofitelben

Tömeges elbocsátás a Sofitelben 

A ház teljes felújítása előtt csoportos létszámleépítést hajt végre a tulajdonos Indotek Group a budapesti Sofitel luxusszállodában, értesült az Index. A Jellinek Dánielhez köthető ingatlanbefektető cég közben újabb szállodákkal bővítheti portfólióját. 
Klaudia Angoujard elköszön a Sofiteltől

Klaudia Angoujard elköszön a Sofiteltől 

13 év után hagyja ott imádott munkahelyét, a Sofitel Budapest Chain Bridge-et az ismert szállodás PR & Marketing szakember. Új kihívások elé néz.
Újra nyitva a Paris Budapest  Étterem és Bár

Újra nyitva a Paris Budapest Étterem és Bár 

A Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda étterme ismét megnyitotta kapuit. A már megszokott Vasárnapi Brunch minden vasárnap egész nap várja a vendégeket.
Új igazgató a budapesti Sofitelben

Új igazgató a budapesti Sofitelben 

Jean Bowcott, a Sofitel Budapest Chain Bridge korábbi igazgatója Budapest egyik legikonikusabb szállodájának vezetését 2019 januárjától René Angoujard gondos kezeire bízza.
Mégis a Starwoodé lett a budapesti Sofitel

Mégis a Starwoodé lett a budapesti Sofitel 

Május 31-én az Orbis Hotel Group és a Starwood Capital Group lezárta a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelre vonatkozó sale and management back tranzakciót.
Megkapta az engedélyt Brüsszeltől a Sofitel vezetősége

Megkapta az engedélyt Brüsszeltől a Sofitel vezetősége 

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Starwood Capital Group és az Accor-Pannonia Hotels számára, hogy közös kezelésbe vegye a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelt - közölte az uniós bizottság.
Gazdát cserélt a Sofitel Budapest Chain Bridge

Gazdát cserélt a Sofitel Budapest Chain Bridge 

Az Orbis Hotel Group, Kelet-Európa vezető szálloda-üzemeltetője, aláírta a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelre vonatkozó eladási szerződést a Starwood Capital Group-pal és lefektette az üzemeltetés feltételeit.

Új tulajdonosa lesz a Sofitel Budapestnek 

Az Orbis Hotel Group szerződést írt alá az Universale International Realitaeten vállalattal a Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda megvásárlásáról - jelentette be közleményben az Orbis.

Kétméteres mesekönyv a szállodában 

Mesebeli dekorációval, egy 2 méteres mesekönyvvel, káprázatos karácsonyi fényekkel és számtalan más apró csodával köszöntötte a Sofitel Budapest Chain Bridge az ünnepi szezont. A karácsonyi dekorációavató ünnepséget november 29-én rendezte meg a szálloda, így köszöntve méltón a legszentebb ünnepeink egyikét.

"Revealed” by Sofitel Budapesten 

Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel bemutatja a “Revealed” by Sofitel fotókiállítást, mely a világ leghíresebb modern és kortárs művészeit ábrázolja alkotás közben. A “Revealed” by Sofitel kiállítás különleges hangulatú képei a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel lobby falait 2015. május 5-től június végéig díszítik, és éjjel-nappal megtekinthetők a nagyközönség számára.

Ünnepi hangulat a Sofitelben 

A Sofitel Budapest Chain Bridge idén is fantasztikus ünnepéllyel nyitott, hogy elvarázsolja betérő vendégei összes érzékszervét. A különleges látványról igazi erdei hangulatú dekoráció gondoskodott közel 50 fenyőfával, a rengetegben megbúvó rénszarvasok és a kis mézeskalácskunyhó pedig igazi mesebeli téli csodaországot varázsoltak elénk.

Finom és divatos 

Így jellemezhető a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel legújabb kreatív kiállítása. A „So Delicious Fashion” tárlat egyszerűen a divat és a gasztronómia szerelemgyermeke.

Hamarosan megkóstolhatja a Ries-Link bort 

A Sofitel Budapest Chain Bridge idén ismét Szentesi József borász segítségével saját bort készít, de nem is akárhogyan! Saját csapatot alapítva saját kezűleg hétről-hétre vesz részt a szőlészet mindennapjaiban, hogy végül egy olyan bor készülhessen, amelyet valóban a hotel saját borának hívhatnak. A szüreten éppen csak túl vannak, mustot kóstoltak, most kezdődhet a munka következő  fázisa. 

A zene ünnepe 

Idén immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre június 21-én a Zene ünnepe a Sofitel Budapest Chain Bridge szállodában. Az előző évekhez hasonlóan erre a napra a Sofitel kitárja kapuit, hogy felejthetetlen koncertekkel nyűgözze le a szállodába betérő kedves vendégeket, hasonlóképpen a világ 124 másik Sofitel szállodájához.

Budapestre érkezett a Sofitel új kiállítása 

A nagysikerű londoni és brüsszeli bemutató után Budapestre érkezett a Limelight, a Sofitel új fénykép kiállítása, amelyet nagyszabású koktélpartival nyitottak meg szeptember 25-én.

Zene Ünnepe a Sofitelben 

A Sofitel Budapest Chain Bridge idén a Budapest Fesztiválzenekarral karöltve rendezi meg saját zenei fesztiválját a Zene Ünnepe alkalmából 2013. június 21-én.  

Karácsonyi fények a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben 

Ötvenfős díjnyertes kórussal, káprázatos karácsonyi fényekkel és számtalan más apró csodával köszöntötte a Sofitel Budapest Chain Bridge az ünnepi szezont. A karácsonyi dekorációavató ünnepséget mostantól minden évben megrendezi a luxusszálloda, így köszöntve méltón a legszentebb ünnepeink egyikét.

Újra Sunday Brunch a Sofitelben 

Április elején a Sofitel Budapest Chain Bridge 30. évfordulójának apropóján újra indul a már nagy hagyománnyal rendelkező Sunday Brunch.

Új igazgató a Sofitel Budapest Chain Bridge élén 

Laurent Betourné, a Sofitel Budapest Chain Bridge korábbi General Managere a luxusszálloda vezetését januártól Philippe Godard gondos kezeire bízza.

Szerelmi szál a Sofitelben 

Budapest által ihletett novella jelent meg a Le Figaro francia napilapban. A történet, mely egy francia fiú hirtelen lángra lobbanó szerelméről szól, a budapesti Sofitelből indul.

Hogy kerültek a szederbokrok a Sofitel tetejére? 

50 szederbokrot ültettek el a vendégek egy különleges szeder ihlette partin szerdán este a Sofitel budapesti szállodájának tetőteraszán.

Francia ízek és illatok a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben 

A Sofitel Budapest Chain Bridge francia gasztronómiai héttel nyitja meg a 2011-es évet - adta hírül a Napi Otthon.

Budapest novella a Le Figaro hasábjain 

Budapestre látogatott Olivier Weber, francia író, újságíró, diplomata, hogy a Le Figaro francia napilapban megjelenő, Budapest által ihletett novellájához anyagot gyűjtsön.

Thai Gasztronómiai és Kulturális Hét Budapesten 

Az Office of Commercial Affairs, Royal Thai Embassy és a Sofitel Budapest Chain Bridge a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezi a Thai Gasztronómiai és Kulturális Hetet 2010. szeptember 29-e és október 5-e között.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!