Erdő-mező kincsei: vadhúsok az asztalra

Erdő-mező kincsei: vadhúsok az asztalra 

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a METRO szakértői csapatával közösen olyan témákat, kérdéseket járunk körbe, amelyek aktuálisak, és megválaszolásukkal segítjük az érdeklődőket a megfelelő megoldás kiválasztásában, illetve mélyítjük tudásukat az adott területen. A már velünk lévő hűvösebb hónapok egyik sztárja a vadhúsok – most ezekről kérdezzük a szakértőt. (X)
Eljött a vadak ideje

Eljött a vadak ideje 

Fenntartható fehérjeforrás, alacsony zsírtartalom, magas ásványianyag tartalom, ráadásul garantáltan antibiotikum és hormonmentes alapanyag – ez mind jellemző a vadhúsra.
Elindult a vadhús fogyasztásösztönző kampány

Elindult a vadhús fogyasztásösztönző kampány 

Első alkalommal népszerűsíti a vadhús fogyasztását az Agrárminisztérium (AM) az Agrármarketing Centrummal (AMC) együttműködésben.

Vadhúsfogyasztásra sarkall az agrártárca 

Soponyán megtartották a XII. Vadgasztronómiai Fesztivált.

Több mint ötvenezer látogató a FeHoVá-n 

A tavalyinál is többen, csaknem 54 ezren látogattak el a régió legnagyobb vadász- és horgászkiállítására, a csütörtöktől vasárnapig megrendezett FeHoVá-n, valamint a vele egy időben tartott Budapest Boat Show-ra és Karaván Szalonra    - közölte a Hungexpo az MTI-vel.
Egyesült a Budapesti Halfesztivál és a Húsvéti Bárányfesztivál

Egyesült a Budapesti Halfesztivál és a Húsvéti Bárányfesztivál 

2014. szeptember 19-20-21-én, Budapest látványosságainak szívében, a Városligetben, a Vajdahunyad várnál megrendezésre kerül az I. Hal és Vadfesztivál.
A kormány növelné a vadhúsexportot

A kormány növelné a vadhúsexportot 

A magyar konyhára méltán büszkék lehetünk. Hazánk gasztrokultúrája vadban is bőséges eledelek sorát kínálja számunkra. Elődeink sokkal több vadhúst fogyasztottak, mint korunk embere – mondta a VIII. Vadgasztronómiai Fesztivált megnyitó beszédében Bitay Márton. Az állami földekért felelős államtitkár emlékeztetett: még a 18. században is az úri étkezés mindennapos része volt a vadhús fogyasztása.

Két évtizednyi töretlen siker 

Az idén 20. születésnapját ünneplő Matusz-Vad Zrt. a 2013-as évben is hatalmas fejlődésen és bővülésen ment keresztül. A 20 éves szakmai tapasztalat és kitartó munka mellett a vendéglátásban és szállodaiparban már finoman érzékelhető gazdasági növekedés, mindemellett talán a rezsicsökkentés is szerepet játszott a vállalat közel 8 milliárd forintos árbevételének alakulásában, mely rekord eredménynek számít a cég életében. 2014. március 10-12 közt a SIRHA nemzetközi szakkiállítói közt büszkén mutatja be legújabb termékeit a két évtizedes múltra visszatekintő vállalat.

Infografika hal- és vadfogyasztásunkról 

Magyarországon 900 vadásztársaság és összesen közel 1400 vadászterület található, ahol évente 250 ezer vadat ejtenek el. Habár vadászati nagyhatalomnak számít Magyarország a lőtt vad mennyisége és minősége terén is, de a vadhús fogyasztásában az utolsók közt kullogunk. Halfogyasztás tekintetében is sereghajtók vagyunk az EU-ban, hiszen a 22 kg/év átlaghoz képest itthon 4,2-4,5 kg halat fogyasztunk átlagosan évente.

Javuló túralehetőségek a hazai erdőkben 

Az állami erdőgazdaságok mindegyike pozitív adózás előtti eredményt ért el az elmúlt két évben - hangsúlyozta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Vadgasztronómiai Fesztiválon 2013. szeptember 7-én, a fejér megyei Soponyán.

Ha elüti, megeheti 

Ezentúl mindenki megeheti - néhány állatfajtából - azt, amit elüt autójával Montana államban. Az ezt engedélyező törvényt 19:2 arányban szavazta meg az amerikai tagállam törvényhozó testülete.

Megnyílt a Zselicvad Étterem 

A Kaposvári Egyetem bőszénfai Szarvasfarmján kezdte meg működését a Zselic talán legújabb étterme.

Már nem csak a vadhúsról szól a dolog 

2010 novembere óta a lakosság számára is elérhető és megvásárolható a Kisalföldi Presztízs Díjjal és az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása címmel kitüntetett Matusz-Vad Zrt. összes fagyasztott terméke. Az új, országos értékesítési hálózat két alappillére a lakossági webáruház és a területi bázispontok.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!