hirdetés

Itt a Termék Innovációs Pályázat győztese

A balatonfüredi MSZÉSZ-közgyűlés délutáni programja során a Termék Innovációs Pályázat nyertese is kihirdetésre került: a Hotel Interactive Kft. kapta a legtöbb szavazatot. A cég az áramfogyasztás nélküli, digitális kijelző termékével indult a pályázaton, és ezzel nyerte el az Év Technológiai Újítása 2023 címet. A vállalatot Jelinek András, a cég tulajdonosa képviselte.

 

hirdetés

A Szövetség 2023 júniusában, ötödik alkalommal, társult tagjai részére tette lehetővé, hogy pályázzanak olyan ötletekkel és termékekkel, amelyeket szállodákra és vendéglátóegységekre szabtak, innovatív ötletek, úttörőek a szakmában, fenntarthatóak, hozzájárulnak a vendégélményhez, csökkentik az élőmunka igénybevételét és egyben profitábilisak is. 

Forrás: MSZÉSZ
Forrás: MSZÉSZ

Az idei győztes pályázat bemutatását követően a közgyűlés elfogadta a jövő évi tagdíjakat, a tervezett költségvetést, és Alapszabálymódosítást az exkluzív társult tagok vétójogával kapcsolatban. A szavazásokat Sárvári-Deák Zsófia, MSZÉSZ Főtitkár vezényelte le.  

Flesch Tamás a Szállodaszövetség vezetősége nevében minden résztvevőnek megköszönte, hogy jelen volt a szervezet 58. Közgyűlésén, majd a Konferenciaközpont közös előterében gálavacsorával zárult az idei őszi szakmai program.

(forrás: MSZÉSZ)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk