A következő 20 évben nem jön el a “zöld megváltás” a repülésben

A Lufthansa vezérigazgatója szerint a következő 20 évben nem fog eljönni a “zöld megváltás” a légiközlekedésben, emellett sajnálatát fejezte ki, hogy a tőlük beszedett környezetvédelmi adóból a kormányok semmit nem fordítanak fenntarthatósági programokra - írja az AIRportal.hu.

Carsten Spohr a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) berlini konferenciáján azt mondta, több mint tíz éve elkötelezettek a környezetbarát üzemelés mellett, ezért hozták meg azt a döntést, hogy 2050-re a 2005-ös szint felére kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátás szintjét, valamint ezért vezették be a károsanyag-kompenzációs rendszerüket is.

Csodát azonban nem szabad várni, a 2050-es cél elérése is nagyon nehéz lesz, mert a most meghozott döntéseknek 25 év múlva is hatása lesz – hangsúlyozta. Ezt azzal szemléltette, hogy egy ma megrendelt repülőgépet öt év múlva vesznek át, és legalább 20 évig üzemeltetik. Kiemelte azt is, hogy bár a légiközlekedés mindössze 2 százalékát adja a globális károsanyag-kibocsátásnak, ezen iparág hatalmas lépéseket tett eddig és tesz a jövőben is ennek csökkentéséért. Példaként említette a kompenzáció bevezetését és a legújabb repülőgépeket is.

“Mi van a többi kibocsátóval, a 98 százalékkal? Súlyos aggályaim vannak azzal kapcsolatban, hogy ők mit tettek eddig” – fogalmazott. Carsten Spohr kiemelten fontosnak nevezte az Egységes Európai Égbolt bevezetését, amit tagországi aggályok miatt régóta halasztanak. Szerinte ez lendületet kaphat, mert a projekt eddig csak arról szólt, hogy rövidebb lesz a repülési idő és csökkennek a költségek, de most már az a lényeg, hogy 10 százalékkal mérséklődhet a szén-dioxid-kibocsátás.

Később egy panelbeszélgetésen a német kormány új környezetvédelmi adójával kapcsolatban azt mondta, nem azt sajnálja, hogy az eddigi többszörösére nő az adó, hanem azt, hogy ebből egyetlen centet sem fordítanak fenntarthatósági projektekre. Ezek a bevételek Spohr szerint a központi költségvetésbe kerülnek, és onnan osztják le újra, így nem támogatják belőlük az alternatív üzemanyagok gyártását és az elosztóhálózat kiépítését sem.

Forrás: AIRportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.