A vakcinaútlevéltől függ a turizmus feltámadása?

Itthon áprilisban indulhat el a belföldi turizmus, de az első külföldi turisták május-június előtt nem várhatók a hazai turisztikai szakemberek szerint. Az idei év az újrarendeződéssel telhet el, 2021-ben még biztos, hogy az ágazat a „koronavírusos sebeit nyalogatja majd”. Sok függ attól, hogy az oltások mikorra válhatnak tömegessé, illetve attól is, hogy milyen engedélyekhez kötik majd a külföldi utazást. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége úgy becsüli, hogy nagyjából 200 ezer emberrel, a korábbi munkavállalói létszám felével tudják majd újra kinyitni a vendéglátóhelyeket. Ehhez viszont az kell, hogy a járványügyi szigorításig megmaradjon az állami bértámogatás és a járulékmentesség.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Január 11-ig – az üzleti utazókon kívül – biztosan nem fogadhatnak vendégeket a szállodák és az éttermek is csak elvitelre szolgálhatnak ki. A tavaly év végén kötött megállapodásnak megfelelően pedig február 11-ig jár az állami bértámogatás és a járulékmentesség a szektornak. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Portfolio-nak úgy nyilatkozott, hogy az állami támogatási program meghosszabbítására lesz majd szükség. „Mi is tudjuk, hogy végesek az állami költségvetés lehetőségei. Ha a jelenlegi támogatások maradnak, akkor az újranyitásig a maradék munkaerőt valószínűleg meg fogjuk tudni tartani” – vázolta a jelenlegi helyzetet az elnök.

Flesch Tamás szerint a korábbi 400 ezer ember fele, megközelítőleg 200 ezer ember maradhatott a szálláshelyadóknál, vendéglátóknál, rendezvényszervezőknél és utazási irodáknál. A mostani helyzetben a húsvét utáni nyitás tűnik valószínűnek, de ekkor még csak a belföldi turizmus éledhet újjá. A külföldi vendégekre még jó ideig várni kell. Sok függ attól, hogy a külföldiek milyen szabályok alapján utazhatnak majd. Kell-e például igazolni azt, hogy valaki megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy sem. „Bízunk abban, hogy amint lehetséges, a légitársaságok újraindítják járataikat.

Azzal kapcsolatban viszont rengeteg a kérdőjel, hogy az embereket lehet-e kötelezni az oltásra. A járványtól sokat szenvedett országok lehetnek majd a legszigorúbbak. A koronavírus új mutációjának terjedése miatt 2020 végén a briteket szinte teljesen karantén alá vonta a többi európai ország, de sokat sejtető 2021-re, hogy a Svájci Labdarúgó Szövetség úgynevezett vakcinaútlevélhez kötné a meccslátogatást, Franciaország pedig a teljes tömegközlekedésében tervez hasonló szigorítást.

Törvényi változások sorozata várható ebben, mert ha nem kötelező az oltás, akkor például a rendezvényszervező cégek vagy akár a közlekedési vállalatok mi alapján engedik vagy tiltják szolgáltatásaik igénybevételét. Abban viszont szinte mindenki biztos, hogy 2021-ben egész évben maradhat a turizmusban a maszkhasználat és a korábban meghatározott, szigorúbb tisztasági előírások.

Hogy Magyarországon milyen szabályok lesznek, az egyelőre bizonytalan. Mindenesetre Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt már a vakcinaigazolás lehetőségéről. "Megnéztük a vakcinaigazolás digitális verzióját, mert arra készülünk, hogy akik már védettek, átestek korábban a fertőzésen vagy a vakcinával beolttatták magukat és így védetté váltak, nekik legyen egy igazolványuk, amely arról szól, hogy védettek, illetve ők már nem fertőznek meg senkit. Ez összhangban van az Európai Unió azon törekvésével, hogy egy ilyen digitális útlevelet is létrehozzunk" - mondta el a kormányfő.

Magyarországon a hivatalos kormányzati álláspont mindenesetre az, hogy ingyenes és önkéntes a koronavírus elleni oltás. Hogy milyen korlátozásokkal kell együtt élni azoknak, akik nem oltatják be magukat, még nem tudni.

Forrás: Portfolio


Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.
Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő

Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő 

Augusztus 20-án újra kinyit a két éve leégett Miskolctapolcai Barlangfürdő, a kültéri medencékkel együtt.
Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt

Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt  

Türelmet és megértést kérnek a látogatóktól.
Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon

Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon 

Nemzetközi sztárfellépők, koncertek, különleges audiovizuális produkciók, utcaszínházi performanszok, kézműves alkotói workshopok és vízi élményprogramok.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.