A Klasszis TopDesign zsűri tagjai a tavasz első igazán napsütéses hétvégéjén látogattak el a helyszínre, ahol az étterem belsőépítésze, Laki Adrienn vezette körbe őket. A bejárás során később csatlakozott a csapathoz a ház alapító-tulajdonosa, Carlos Alberto Coelho is, aki a WineHub történetéről és a koncepció megszületéséről mesélt.

A Klasszis TopDesign 2025 zsűrije ezúttal nemcsak egy díjazott belsőépítészeti koncepciót tekintett meg, hanem egy olyan élményt, amely szó szerint pincétől a fenti teraszig vezeti végig a vendégeket – ízeken, tereken és történeteken átl.

Egy különleges házaspár merész álma

A hely története egy különleges házaspár nevéhez kötődik. Az argentin, spanyol és ír–olasz gyökerekkel rendelkező üzletember, Carlos Alberto Coelho és magyar felesége, Ingeborg évekkel ezelőtt álmodták meg azt a kulináris központot, amely mára a bor- és gasztronómia rajongóinak egyik budapesti bázisa lett.

A Coelho név különben számomra korábban leginkább a világhírű brazil íróhoz kötődött – most viszont egy egészen más világ nyílt meg mögötte: egy olyan páré, akik szinte megszállottan kutatják és törik át a borok, ízek és kulináris történetek határait.

Beszállókártya a világ körüli útra

Az Epicureanban biztosított esti program különben már az első pillanatokban jelzi: ez nem egy szokásos vacsora – a legkevésbé sem. Pontban hétkor kell megérkeznie a vendégnek a pincehelyiségbe, amely a különleges gasztrotúra első állomása. Balra üvegfal mögött lassan érlelődő sonkák lógnak, távolabb katonás rendben  borospalackok sorakoznak. A vendégek kezébe egy-egy „beszállókártya” kerül – mert az este itt valóban utazás a világ körül. 

A program neve The Journey, és hét ország ízvilágán vezet végig. A fogásokat a Michelin-csillagos éttermekben is dolgozott brazil–portugál séf, André Bicalho álmodta meg, aki minden állomásnál végigkíséri a vendéget, és személyes történeteket mesél a feltálalt ételekről.

Luxusélményt egy ipari pincében

A tervezés egyik legnagyobb kihívását az eredeti pincehelyiség jelentette, ahová a vendégek érkeznek. A tér alacsony, a gerendák belógtak, a mennyezeten pedig sűrűn futnak a gépészeti csövek – mindez egy egykori ipari épület karakterét hordozza. A brief ugyanakkor egyértelmű volt: a helynek kifejezetten exkluzív hangulatot kell sugároznia. Laki Adrienne számára így az lett az egyik fő kérdés, miként lehet az ipari adottságokból luxust teremteni.

A koncepció alapját két kulcselem adta:

a bor és a sonka. Ezek nemcsak gasztronómiai, hanem vizuális értelemben is meghatározzák a teret

- magyarázza a belsőépítész. A természetes fény hiánya miatt a borok kiemelése külön figyelmet kapott: a palackok egy mélyebb falszakaszban kaptak helyet, hátulról megvilágított panelekkel hangsúlyozva a látványt. A gépészeti elemeket és gerendákat lamellás megoldásokkal rejtették el, amelyekbe a világítást is diszkréten beépítették.

A szűk tér miatt a bárpult kialakítása sem volt egyszerű feladat. Végül egy íves, finoman hajló pult született, amely oldja a pince szigorú, ipari karakterét, és lágyabb ritmust ad a térnek. Az anyaghasználatnál fontos szempont volt a tulajdonos ízlése is:

Carlos a markáns, „maszkulin” tereket és az igazi fát kedveli, így a fa és a látszó beton lett a belsőépítészeti koncepció két meghatározó eleme.

Az épület múltját több ponton is megőrizték. A régi textilgyár eredeti falai és betonfelületei láthatóak maradtak, mert a tervező nem akarta eltakarni az épület történetét. A térben egy különleges műtárgy is helyet kapott: egy, a tulajdonos és Tüű Péter sommelier aláírását viselő alkotás, amelyet Szőke Gábor Miklós szobrászművész készített. Így a pince nemcsak boroknak és sonkáknak ad otthont, hanem egy olyan atmoszférának is, ahol az ipari múlt, a kortárs design és a személyes történetek találkoznak.

A pincerész különben mindössze 12–14 vendéget fogad – de épp ettől válik különlegesen intim atmoszférájú luxus vendéglátóhellyé, emlékezetes találkozóhellyé a gasztronómia világában.

Három állomás, egy történet

A gasztronómiai utazás koncepciójáról a következőket mondja Adrienn:

Az Epicurean egyszerre legfeljebb 14 vendéget fogad, akik egy este alatt szó szerint bejárják az étterem különböző tereit – az élmény ugyanis három helyszínen, egymást követve bontakozik ki.

A fogadás az Oak bárban kezdődik, ahol Carlos pincészeteiből származó pezsgők és borok, valamint apró, fogadó falatok, amuse-bouche-ok, várják az érkezőket. A tulajdonos több borvidéken is érdekelt: Argentínában, az Egyesült Államokban és Magyarországon is vannak pincészetei, utóbbi az etyeki Haraszthy Pincészet.

A bár elnevezése pedig onnan jött, hogy a tölgyfa a borászatban az érlelés kulcseleme, amely jelentősen növeli a borok aroma- és ízkomplexitását, stabilizálja színüket és lágyítja a tanninokat.

Innen a vendégek a nyitott konyhán keresztül haladnak tovább. A látványkonyha nem véletlenül kapott erőteljes hangsúlyt: a koncepció része, hogy a vendégek testközelből láthassák, miként készülnek az ételek. A térben egy pult is fontos szerephez jut, ahol akár a séffel beszélgetve követhetik a vendégek a fogások születését. Ez a közvetlen, átlátható működés teszi lehetővé, hogy a vendégek bepillantsanak a konyhába, megértsék a konyhai döntéseket, és lássák azt, ahogy ott a munkát végzik.

Az est „utolsó állomása” a Polo Lounge, ahol desszertekkel és az élményt lezáró italokkal, desszertekkel és jazzkoncert vetítéssel várják a vendégeket. Itt már kötetlenebb a hangulat: van idő visszatekinteni az estére, beszélgetni a fogásokról, és hagyni, hogy az élmény lassan leülepedjen.

Minden helyiség más hangulatot teremt, mégis egységes történetté áll össze – mintha egy gondosan komponált színházi előadás felvonásait járná végig a vendég

- érkezik a magyarázat, miközben a társasághoz az ötlet szülőatyja, a hely tulajdonosa, Carlos Alberto Coelho is csatlakozik.

A tér, amit meg kell élni

„Egy tér élőben egészen más, mint fotókon” – mondja Kéry Balázs, a Klasszis TopDesign 2025 zsűrielnöke. Szerinte a hely egyik legnagyobb erénye az anyagok és hangulatok játéka: az ipari elemek hűvössége és az ételek, borok, meleg fények közötti kontraszt.

Bakody Katalin, a JAB Anstoetz kelet-európai igazgatója, egyben a verseny egyik alapító tagja szerint a hely egyik legnagyobb különlegessége, hogy egyszerre nemzetközi és személyes hangulatú. „Ez az a tér, amely akár a világ bármely nagyvárosában is működhetne – mégis tele van a tulajdonos történeteivel és emlékeivel”, fogalmaz. Hozzátéve azt is, hogy számára ez a látogatás azért is különösen kedves, mert az étterem egy egykori textilgyár épületében kapott helyet. Ez a háttér pedig személyesen is közel áll hozzá, hiszen a textil világa a munkája és az élete során mindig meghatározó szerepet játszik, a szívéhez nőtt. ✨

A zsűrinek szintén kezdettől meghatározó tagja, dr. Szalók Csilla egyetemi tanár, a BGE volt tanszékvezetője pedig úgy fogalmaz: a gasztronómiai élmény itt valódi utazássá válik – és itt kapcsolódik össze azzal az ággal, amit képvisel: a turizmussal „Minden állomás más funkciót kap, mégis kapcsolatban állnak egymással. A konyha szerves része ennek a különleges utazásos élménynek.”

Amikor az élményt hazaviszi a gasztroutazó

A gasztroprogram végére egyértelművé válik: ez a hely nem csupán étterem. Sokkal inkább egy élményre épített világ, ahol az ipari múlt, a kortárs design és a nemzetközi konyha találkozik, és amelyet a belsőépítész koncepciója tökéletesen közvetít a lenti térben.

Amikor pedig a vendégek távoznak az utolsó állomásról, a teraszról, a Polo Lounge-ról, nemcsak emlékekkel mennek haza, hanem egy kis ajándékcsomagot is kapnak.

Mintha az est szervezői, a tulajdonos házaspár és a konyhai csapat André vezetésével azt üzenné: az utazás ugyan most véget ér – de az élmény még sokáig megmarad.