Átláthatóvá válik az utazások teljes költsége

Az Invia.hu szeptember végétől a komplett kínálatára vonatkozóan bevezeti az ajánlatok teljes áras megjelenítését.

Repülőtéri-, biztonsági- és kikötői illeték, csomagszállítási díj, panzió- és fix ülőhely felár, transzfer díj, üzemanyag pótdíj, foglalási díj, vízumdíj, vagy szervízdíj. A legtöbb magyar ember számára ismert költségtételek, hiszen ezek rendre felmerülnek, amikor a vakációjukat, vagy más utazásukat tervezik.

A gondot az okozza velük kapcsolatban, hogy az irodák a szervezett utakra vonatkozó ajánlatoknál csak az alapárakat, azaz a szállás, utazás, étkezés költségét tüntetik fel, és ugyan minden esetben tájékoztatást adnak az adott útra vonatkozó kötelező költségekről, ez utóbbiakat nem foglalja magába a – például hirdetésekben is - feltüntetett foglalási ár.

A leendő utasoknak kell ezekkel még külön kalkulálni, ami viszont lassítja, nehézkessé teszi a különböző ajánlatok összehasonlítását, és így az is könnyen előfordulhat, hogy az ár szerinti rendezésnél a legolcsóbbnak tűnő út végül mégsem bizonyul annak.

A legnagyobb hazai online utazásközvetítő utazási iroda, az Invia.hu ezen a gyakorlaton szeretne változtatni azzal, hogy idén szeptember végétől a komplett kínálatára vonatkozóan bevezeti az ajánlatok teljes áras megjelenítését, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ajánlataik mindegyike tartalmazza az alapárakat és az azokhoz kapcsolódó kötelező költségeket, azaz az áraknál minden esetben a teljes, minden költséget tartalmazó, az utazók által összesen fizetendő végösszeg lesz feltüntetve. 

„A felhasználói élmény szempontjából komoly változást jelent ez a fejlesztés. Mostantól ugyanis valóban nagyon könnyen, alig néhány kattintással összehasonlíthatóvá válnak az adott utas igényeinek megfelelő utak.” – fejtette ki a legtöbb magyarországi utazási irodával együttműködő Invia.hu Kft. cégvezetője, Zakar Jozef.

Az Invia.hu ezt a belső fejlesztést saját erőforrásaira támaszkodva, a mögöttük álló nemzetközi hálózat segítségével hajtotta végre. Céljuk, hogy minél több embernek biztosítsanak az igényeinek megfelelő, kompromisszumoktól mentes utazást.

A magyar leányvállalat vezetője azt is várja ettől a lépéstől, hogy végre sikerül eloszlatni azokat a makacs tévképzeteket, amelyek szerint az utazásszervező irodák tevékenységének központjában valós munka helyett csak a nyereség hajszolása áll, és az utazóközönséget megtévesztve, kihasználva végzik a tevékenységüket.

Szerkesztőségünk megkeresésére Nagy Viktória, az Invia marketing koordinátora elmondta, hogy mostanra tudták létrehozni azt a belső informatikai rendszert, mely lehetővé teszi a teljes utazási költség megjelenítését. Az átállás nem csak Magyarországon hanem a teljes cégcsoportnál elérhető lesz.

Hozzátette, hogy tudják, hogy ez kockázatos lépés, de bíznak a tudatos vásárlókban, ettől függetlenül előfordulhat, hogy rövid távon okoz majd forgalomcsökkenést, de úgy gondolják hosszú távon értékelni fogják az utasok az átláthatóságot.

További információk a www.invia.hu és a www.invia.com/hu oldalakon találhatóak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.