Indul a szezon a Balatontouristnál

Május 7-én a 70. szezonját kezdi a cég. A hét évtizedes múlttal rendelkező turisztikai vállalat az évforduló alkalmából meglepetésekkel készül vendégei számára a Balaton-parti kempingekben. 

Jogelődjét, a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatalt 1951-ben alapították, az áttörést 1966-ban, az akkori Füred Kempingben megrendezett nemzetközi FICC Rally hozta meg, ezzel az eseménnyel került fel Magyarország Európa kempingtérképére.

A Balatontourist fejlesztette az első magyar nyelvű, kempingspecifikus foglalási rendszert 1993-ban, majd elsőként telepített mobilházakat 1999-ben. A kempingek számos olyan legendás eseménynek adtak helyszínt az elmúlt évtizedekben, mint a Harley Davidson Open Road Fest, a Mini Morris Világtalálkozó vagy az EMU hatnapos ultramaraton futóverseny.

Magyarország piacvezető kempingüzemeltetője 2100 kempinghellyel, 225 üdülőházzal, 226 mobilházzal, valamint bérelhető lakókocsikkal, és berendezett, komfortos sátrakkal várja a kempingezni vágyókat Balatonakaliban, Balatonberényben, Balatonfüreden, Balatonszemesen, Révfülöpön és Zalakaroson.

A pandémia ellenére 2020-ban több mint 600 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ennek 68 százalékát a magyar kempingezők adták, a külföldiek száma az utazási korlátozások miatt mérséklődött, így kevesebb vendég érkezett a hagyományos küldőországokból, Ausztriából, Csehországból, Dániából, Hollandiából, Lengyelországból és Németországból.

A hálózatban található az egyetlen naturista kemping a Balatonnál. A Balatontourist Berény Naturista Kemping a legnagyobb hagyományokkal rendelkező naturista szálláshely Magyarországon.

 

Forrás: Opus Global


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.