Ismét egy ikonikus kolléga távozott közülünk

Bakonyi Erika, a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet egykori igazgatója nagy veszteség az egész szakma számára. Szeretettel és mély  fájdalommal emlékezünk rá.

A nagyon sokak által ismert és kedvelt Bakonyi Erika a képviselet igazgatójaként annak 1997-es nyitásától 2014-es bezárásáig közel két évtizeden át népszerűsítette Lengyelországot, mint turistacélpontot. Utazási szakemberek, újságírók sokat utaztunk vele Lengyelországba, és megismerhettük Erika profizmusát, kiváló lengyel nyelvtudását, munkájának magas szakmai színvonalát, töretlen jókedvét, egyedi humorát.

Visszatekintve a képviselet igazgatójaként végzett munkájára, nehezen tudjuk elképzelni, hogy szélesebb körben, jobban meg lehetett volna ismertetni Lengyelország szépségeit a magyar nagyközönséggel, mint ahogyan Erika tette gyakorlatilag egy személyben, némi személyi segítséggel.

Családja tájékoztatása alapján Erikánál tavaly újult ki a 10 éve diagnosztizált rákbetegség, gyógyulását akadályozta, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradtak szükséges orvosi vizsgálatai.

Drága Erika, nagyon sokat kaptunk tőled élményekben, a szakmai munkát illető példamutatásban!

Könnyű legyen neked az út! Nyugodj békében!

Erika végső búcsúztatásának részleteiről a későbbiekben adunk hírt.


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.