Nyugdíjba vonul Czimondor Nándor, a MenDan Hotel igazgatója

Nyugdíjba vonul Czimondor Nándor, a MenDan Hotel igazgatója 

Az ismert szállodai szakember a vendéglátásban és a szállodaiparban eltöltött 51 év után visszavonul a szállodaigazgatói pozícióból, de a jövőben is aktívan kíván részt venni a hazai turizmus életében.
Ünnepi beszélgetés a Ritz-Carlton Budapest igazgatójával

Ünnepi beszélgetés a Ritz-Carlton Budapest igazgatójával 

Saeid Heidari maga kérte, hogy a szállodalánc budapesti házába jöhessen, mivel érzelmileg kötődik fővárosunkhoz, amelynek egyfajta civil nagykövete is kíván lenni.
Marad az igazgató a RepTárban

Marad az igazgató a RepTárban 

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum vezetői tisztségére Kovács Ákost újabb 5 évre nevezte ki Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere
Elhunyt a Expressz egykori igazgatója

Elhunyt a Expressz egykori igazgatója 

Március 5-én, 71 éves korában a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeiben elhunyt dr. Tarcsi Gyula, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda egykori igazgatója, a Miniszterelnöki Hivatal volt államtitkára – értesült a Hírklikk.
Ismét egy ikonikus kolléga távozott közülünk

Ismét egy ikonikus kolléga távozott közülünk 

Bakonyi Erika, a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet egykori igazgatója nagy veszteség az egész szakma számára. Szeretettel és mély  fájdalommal emlékezünk rá.

Két igazgatótól is elbúcsúztak a Danubius-nál 

Igazgatói pozíciókat érint a válság a Danubius Hotelsnél.
Szabó Áron az MTÜ után a Danubiusnál folytatja

Szabó Áron az MTÜ után a Danubiusnál folytatja 

Varga Csabát nevezték ki a Danubius Hotels Emberi erőforrások igazgatójának 2020. április 1-től.Helyére a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel klaszterének élére érkezik Szabó Áronaz MTÜ-től.
Új igazgató az Inviánál

Új igazgató az Inviánál 

Michal Tůma lett az új igazgatója az Invia cseh, szlovák és magyar cégcsoportjának, ami ma már a több száz utazásszervező iroda által kínált utazási csomagok legnagyobb viszonteladója a régióban.

A Budapest Airport vezérigazgatóját beválasztották az ACI Europe igazgatótanácsába 

Párizsban zajlott az európai repülőterek szövetségének (ACI Europe) éves közgyűlése és szakmai kiállítása, ahol egyszerre két, a budapesti repülőteret érintő komoly bejelentés született.

Új szállodaigazgató a Lifestyle Hotel Mátra****superior élén 

2015. április közepétől Pál Károly vette át a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior hegyvidéki életmódszálloda vezetését. A szakember már több mint 25 éve tevékenykedik a hotelszakmában.

Lemondott a dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója 

(MTI) - Lemondott tisztségről a gyógyfürdőt és szállodát működtető dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója - erősítette meg az MTI értesülését a cég felügyelőbizottságának elnöke kedden.

Miért sikerült az AirBalticnak, ami a Malévnak nem? 

Nincs sok értelme a szövetségi rendszerhez való csatlakozásnak. Sokat lehet tanulni a fapados légitársaságoktól. Egy kis cégnek is megérheti tengerentúli járatokat üzemeltetni. A fentiek egy – másutt! – sikeres vezérigazgató mondatai. Martin Gauss, akit a Malév első számú embereként ismerhettünk meg, több mint két éve az AirBalticot irányítja – sikerrel. Néhány hónap alatt a csődből rángatta vissza a lett légitársaságot, amely jövőre már profitot termel.

Új Vevőmenedzsment Igazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél 

2013 februárjától Horváth Imre igazgatóként vezeti a METRO Kereskedelmi Kft. Vevőmenedzsment osztályát.

Új igazgató az Egri Kulturális és Művészeti Központ élén 

Új igazgatót választottak az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) élére Kovács Katalin személyében, közölte lapunkkal a város Polgármesteri Hivatala. 

2012-es tervek a Gyulai Várfürdőben 

Január 30-án tartotta ülését a Gyulai Várfürdő Kft. taggyűlése, amelyen – az önkormányzat képviselő-testülete döntésének megfelelően - Boros László Attilát választották meg a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójává, közölte lapunkkal a fürdő. Az ügyvezető kinevezése 2017. január 31-ig szól.

Leváltott nemzeti park igazgatók 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden felmentette Duska Józsefet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság éléről és Balogh Lászlót a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság éléről - erősítette meg az MTI értesülését a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Új Food and Beverage igazgató a Sofitel Budapest Chain Bridge szállodában 

Jean Wendling személyében új F&B igazgató érkezett a Sofitel Budapest Chain Bridge szállodába.

Új kereskedelmi igazgató a Tchibonál 

2010. május 1-jétől új kereskedelmi igazgató vette át a Tchibo Budapest Kft. kereskedelmi osztályának vezetését.

Húszéves a budapesti Mercure Hotel Korona 

Huszadik születésnapját ünnepelte látványos partnertalálkozó keretében a budapesti Mercure Hotel Korona

Felállt a Continental Hotel Zara****Superior csapata 

A június 14-én nyíló budapesti Continental Hotel Zara 11 munkatársát mutatja be összeállításában a Turizmus Online.

A Forma 1-re már fogadna vendéget az új medical wellness hotel 

Budapest szomszédságában, Kerepesen 68 szobás, négycsillagos hotel nyílik őszre, amely a medical wellness-szolgáltatásokra specializálódik.

Vízilabdások a Theodora palackokon 

Az ásványvizek címkéjén Kemény Dénes és a férfi vízipóló válogatott hat tagjának sportsikerei olvashatók.

Új elnök-vezérigazgató a Drehernél  

2010. július elsejével Andrei Haret a Dreher Sörgyárak Zrt. új elnök-vezérigazgatója.

Sok izgalom és pozitív meglepetések  

A 2009/2010-es bajnoki idény sok izgalmas, színvonalas mérkőzést hozott. Különösen igaz ez az Arany Ászok rájátszásra, melynek keretében a felsőház, a középmezőny és az alsóház csapatai szoros mérkőzéseket vívtak egymással.

Májustól Horváth Ágnes a hazai McDonald's ügyvezető igazgatója  

2010 májusában Horváth Ágnest nevezték ki a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatójává. A fiatal magyar női vezető az elmúlt 11 évben a vállalati ranglétra legfontosabb állomásait bejárva jutott el a gyorsétteremlánc élére. A távozó ügyvezető - Radek Janalík – a jövőben a cseh és szlovák leányvállalat vezetéséért felel.

Új igazgató az Expo Congress Hotelben  

Május 1.-től Dobos Gergely látja el a négycsillagos Expo Congress Hotel igazgatói pozícióját.

Krompaszky Gábor a pécsi Corso Hotel igazgatója 

A május 10-én nyitott négycsillagos pécsi szálloda igazgatói posztját Krompaszky Gábor fogja betölteni. Pécsi kinevezését megelőzően Krompaszky a turisztikai ágazat számos területén szerzett tapasztalatot.

Andalúz gasztro-molekulák és 35 magyar séf esete a spanyol sztárszakáccsal 

Az Andalúz Kereskedelemfejlesztési Iroda (Extenda) és a Lucullus Baráti Társaság gasztronómiai egyesület (Lucullus BT) jóvoltából immár harmadik ízben látogatott el Magyarországra igazi andalúz sztárséf, hogy egynapos mesterkurzust tartson 35 magyar séf számára a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában.

Szezonálisan megnyitott a szegedi Royal Hotel 

Az idén is szezonálisan megnyitották a szegedi belvárosi Royal Hotelt. A szálloda néhány hónapig üzemel, majd ismét bezár. Az éttermet gazdasági okok miatt nem hasznosítják - írja a Szeged Ma.

Sztárséfeket a szállodai éttermekbe! 

Fogalmazta meg a Magyar Szállodaszövetség éttermi szekciójának céljai között a fenti mondatot dr. Buday Gábor, a Gundel Étterem igazgatója a szövetség közgyűlésén tartott előadásában.

Bikinis lányokkal a magyar szállodákért 

Decemberi főpróbája után májustól indul a Miss Hotel szépségverseny és divatbemutató-rendezvénysorozat.

Összeállt a május végén nyíló négycsillagos budai hotel menedzsmentje 

Május 30-án 50 szobás, négycsillagos szálloda nyílik Budán Regnum Residence néven.

Európa egyik legnagyobb filmstúdiója épült meg Budapesten  

17 milliárd forintos beruházással, 178 millió forint állami támogatással építette fel Rákospalotán Európa egyik legnagyobb filmgyártó komplexumát az amerikai Raleigh Studios és az Origo Film Group. Többen azt emelik ki az etyeki Korda stúdióval szembeni előnyeként, hogy közelebb van a fővárosi hotelekhez - írja az Index.

Új feladatok és vezetők a Borsodi irányításában  

Átalakult a Borsodi Sörgyár Zrt. menedzsmentje: a korábbi marketingigazgató ismét ezt a területet irányítja, és új vezető csatlakozott a kereskedelmi szervezethez.

Bocsánatot kért a cigány szakácsot elhajtó főiskola 

Ápolatlan megjelenésre hivatkozva nem vett fel szakácsnak egy főiskola egy roma jelentkezőt, holott korábban a konyhafőnök szakmai tudása és tapasztalata alapján megfelelőnek találta az állásra - írja az Origo.

Megnyitott a pécsi Corso Hotel 

Május 11-től pedig az első konferenciavendégek is megérkeznek a házba, amelynek 81 szobájából jelenleg 74-et foglaltak le. A ház első konferenciavendégei német óvodapedagógusok, akik egy hétre érkeztek az EKF program támogatásában.

Májusban új négycsillagos ház nyit Budapesten – teljes a menedzsment 

Az ötcsillagos Queen’s Court Hotel and Residence, a négycsillagos Golden Park Hotel és Soho Boutique Hotel és a háromcsillagos King’s Hotel után itt a társaság legújabb, négycsillagos háza, a Royal Park Boutique Hotel.

Küzdelem a magyar sörfogyasztókért 

Lassan, de biztosan darálja be a magyar piacot a Heineken Hungária Zrt. A két legerősebb márkája a Soproni és a Heineken egy ugrásra van attól, hogy megverje versenytársait, előbbi a Borsodi márkát, utóbbi az egyetlen magyar prémiumnak számító Drehert - írja a Napi.

Pécsi hasakba pécsi ételt 

A Pécs2010 Vendéglátóhely Program Pécs MJV kezdeményezésére jött létre, melynek lényege, hogy a helyi és környékbeli vendéglátóipari egységek a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program részévé váljanak - írta a Pécsi Stop.

Royal Park a Nefelejcs utcában 

Royal Park néven nyílik a budapesti Nefelejcs utcában a következő négycsillagos Boutique Hotel, amely közös irányítással dolgozik a Baross téren található Golden Park Hotellel.

Fúziós étellel nyert a mesterséf 

A rangos Masterchef nevű tévés főzőverseny győztese egy fúziós étellel nyerte el az első díjat. A szakács a szagokból kiindulva dönti el, hogy milyen ízeket kombinál össze.

Búcsúzik a Borsodi marketingigazgatója 

Két év után távozik pozíciójából a Borsodi marketingigazgatója, egyelőre nem tudni, ki váltja.

Ráckeve a Magyar Kultúra Városa 

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium - együttműködésben a Külügyminisztériummal, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal, a Magyar Turizmus Zrt.-vel, a Megyei Jogú Városok Szövetségével, valamint a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségével - 2005 óta hirdeti meg pályázatát A Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére.

Termálvizes ökoszálloda épül a Lázár Lovasparkban 

A domonyvölgyi Lázár Lovaspark adott helyszínt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Tanács idei első ülésének, amelyen a Budapest-Közép-Dunavidék Regionális Marketing Igazgatósága is részt vett.

Helyreigazít a Gödör Klub 

Péntek este jelent meg több portálon a hír, miszerint a hatóság 72 napra bezáratja, valamint több mint 1 millió forint pénzbírsággal sújtja a Gödör Klubot. A klub igazgatója éles hangú levélben tiltakozott a hírek nyilvánosságra hozói ellen - írja a stop.hu.

Új pénzügyi igazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél 

2010. április 19-től Mándoki Csaba, Pénzügyi igazgatóként, csatlakozott a METRO Kereskedelmi Kft.-hez.

Nagyon veszik a hoteleket a befektetők 

A globális hotelbefektetési tranzakciók volumene 2010 első negyedévében a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva 53%-os bővüléssel 1.8 milliárd dollár helyett már 2.8 milliárd dollár volt a Jones Lang LaSalle adatai alapján.

Alkalmazhatatlan a módosított foglalkoztatási törvény? 

A vendéglősök szerint mire az adminisztratív teendőkkel végeznének, hazamennek a vendégek. Tízezreket szoríthat ki a munkaerőpiacról a foglalkoztatási szabályok módosítása és az alkalmi munkavállalói kiskönyv megszüntetése. Erről közölt összeállítást a kapos.hu.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!