Kastélyfejlesztés indul Fejér megyében

Megkezdődik a Fejér megyei Válon található Ürményi-Dreher-kastély teljes felújítása, az előkészítő munkálatokra 1,412 milliárd forintot biztosít a kormány állami forrásból - jelentette be a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a kastély épületében tartott sajtótájékoztatón.

Tessely Zoltán, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta, hogy az Ürményi-Dreher-kastély fejlesztése a Pannónia Szíve Program keretében, de nem a Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretein belül valósul meg. Jelezte, hogy az előkészítő munkálatok a kastély és környezete mellett egy ma nem létező, kétszer egysávos, Vereb-Vál-Gyúró-Etyek nyomvonalon haladó közút megépítésére is vonatkoznak. Kiemelte, hogy az előzetes számítások szerint nagyságrendileg 15 milliárd forintba fog kerülni a kastély- és útfejlesztés. Tessely Zoltán közölte, hogy a megvalósíthatósági tanulmányok alapján még idén elindul a tervezés, 2021 végén szeretnék kiírni a kivitelezési közbeszerzéseket, hogy 2022 elején elkezdődhessenek a kivitelezési munkálatok.

Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés fideszes elnöke, a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, a Vértes Térségi Fejlesztési Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy az általuk kezelt Pannónia Szíve Programban eddig 4,3 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Örömének adott hangot, hogy a kastély- és útfejlesztés esetében nem csak az előkészületekre, hanem a megvalósításra is biztosítani fogja a kormány a további állami forrásokat.

Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a kastély új funkcióinak tervezésekor kiemelten figyelnek arra, hogy hosszútávon rentábilisan fenntartható legyen, a működés során minimális nyereséggel üzemeljen. Hozzátette: ennek érdekében az Ürményi-Dreher-kastély mellett a kastélypark is megújul, de sor kerül a Szolgabíróság épületének rekonstrukciójára, a Magtár turisztikai és kulturális célú átalakítására, valamint a Nagypince vendéglátási és turisztikai célú hasznosítására. A kastélyban látogatóközpontot, interaktív kiállítási teret hoznak létre, ahol a kastély építéstörténetét, az Ürményi-család és a Dreher-család történetét, továbbá a hazai sörkészítés történetét mutatják be, de helyet kap két, Válon született híresség, Kokas Ignác festőművész és Vajda János költő élettörténetét bemutató tárlat is. A kastélyparkban sörkertet alakítanak ki, emellett kültéri színpad, kertmozi és kávézóterasz várja majd a látogatókat. A Nagypincében kézműves sörfőzde létesül a Dreher-hagyományok bemutatása érdekében, sör-wellness szolgáltatással, pinceszínházzal, konferenciateremmel. A Magtárban kulturális rendezvénytér lesz, ahol szálláshelyeket is létrehoznak, míg a Szolgabíróság épületében különböző, kapcsolódó szolgáltatások lesznek elérhetők.

Bechtold Tamás (Fidesz-KDNP) Vál polgármestere megemlítette, hogy harmincöt éve várt a település erre a bejelentésre, azóta áll elhagyatottan Ürményi József egyik épített öröksége. A másik, a község katolikus temploma már felújítás alatt áll, tavaszra elkészül - fűzte hozzá. Az Ürményi-Dreher-kastély alsó szintje a törökök kiűzése után a jezsuiták rendháza volt. Ürményi József országbíró, a község földesura 1780 körül kastéllyá építtette át főszárny közbeiktatásával és emelet ráépítésével, így kapta meg az épület máig is látható formáját. A U-alakú, copf stílusjegyeket hordozó kastély fő építőmestere valószínűleg Kasselik Fidél volt. Az Ürményi-család 1878-ban eladta váli birtokát és kastélyát Dreher Antalnak, amely később Dreher Jenő tulajdonába került. A második világháborúban az épület német katonai szálláshely és hadi kórház is volt, majd az államosítás után mezőgazdasági szakiskolaként funkcionált, később könyvtár és Vajda János Emlékmúzeum működött az épületben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.