MTÜ: rekordszámok a Szent István Nap programokon

Csaknem kétmillió látogatója volt a Szent István Nap rendezvénysorozat eseményeinek. A bevételek a szállodákban és a vendéglátóhelyeken is jelentősen meghaladták a tavaly ilyenkorit.

Az eddig beérkezett adatok alapján a napi vendégéjszaka-szám Budapesten közel kétszer annyi volt, mint egy idei átlagos nyári hétvégén, 19-én és 20-án is megközelítette a 25 ezret.

Augusztus 20-21-én a belföldi vendégéjszakák száma 50 százalékkal, az összes éjszaka 60 százalékkal volt magasabb a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt. Ezek háromnegyedét szállodákban töltötték el az ide látogatók.

A foglaltság a tavalyi 22 százalékhoz képest az idei hosszú hétvégén elérte az 58 százalékot, 20-án pedig meghaladta a 66 százalékot – derül ki az MTÜ sajtóközleményéből.

A bevételek is jól alakultak 

A szálláshelyi költés 80 százalékkal volt magasabb, SZÉP-kártyáról háromszor annyit fizettek, mint 2020 ünnepi hétvégéjén, és háromszor magasabb volt az egy szobára jutó árbevétel (RevPar). A vendéglátás forgalma 26,6 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, ami így a hosszú hétvégét követően, augusztusra vonatkozóan már meghaladta a 95 milliárd forintot országosan. 

A várban háromszor annyian fordultak meg augusztus 20-án, mint 2019-ben, a Hősök terére 40 százalékkal többen látogattak ki, a Vörösmarty téren pedig 60 százalékkal voltak többen, mint két évvel ezelőtt, amikor utoljára lehetőség nyílt az államalapítás megünneplésére.

 

Budapesten a külföldi és belföldi vendégek aránya az országhatáron túlról érkezők javára tolódott el, a német, francia, cseh, lengyel, olasz, holland vendégek száma volt a legmagasabb, akik közel 20 ezer vendégéjszakát generáltak a fővárosnak az ünnepi időszak alatt. A belföldiek aránya 40 százalék volt. A Szent István Nap rendezvénysorozat komoly segítséget jelentett a főváros turizmusának fellendítéséhez.

A hosszú hétvége napjain a Volánbusz és a MÁV menetjegyeladásai is emelkedtek. A MÁV-nál az idei budapesti menetjegyes forgalom szombatot kivéve minden nap jelentősen magasabb volt, mint 2020-ban. A növekedés meghaladta a 30 százalékot, augusztus 20-án pedig a 36 százalékot.

Forrás: MTÜ


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.