Óriásszamovár a bejáratnál, Hugoo kakassal is lehet fotózkodni

Az Utazás 2017 kiállítás két díszvendége Győr és Oroszország, a szervezők célja idén a szakmai vonalat erősíteni, hallhattuk a rendezvény sajtótájékoztatóján.

Március 2- 5. között rendezik az ország legjelentősebb turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2017 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpont "A" pavilonjában, 20 ezer nm-nyi területen. 23 országból több mint 300 kiállító várja az érdeklődőket - jelentette be Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelynek a budapesti Matrjoska Bisztró adott helyet. A szervezéssel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, bár a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) idén nem tudtak együttdolgozni az előkészítői munka során - azonban volt erre egy "B" tervük, így idén nem az MTÜ segítségével szervezték a kiállítókat, hanem más megoldást választottak, és valósítottak meg.

A kiállítás belföldi díszvendége az idén Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) rendező Győr, a külföldi Oroszország, a kulturális díszvendég pedig Pannonhalma.

Az idei, immár 40 éves rendezvénysorozat fő témája az aktív turizmus. A rendezvénynek tavaly 35 ezer látogatója volt, idén ennél nagyobb érdeklődésre számítanak. Rafay János kiállításigazgató elmondta, a szakmai programok között lesz a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) konferenciája, amely egyebek mellett a biztonság a turizmusban témát járja körbe, egy másik tanácskozáson pedig a nemzetközi sportesemények turisztikai jelentőségét vitatják meg.

Igor Szevasztyanov, az Oroszországi Föderáció Nagykövetségének főtanácsosa (magyarul!) kiemelte: a turizmus fontos területe az orosz-magyar együttműködésnek, a magyar turisták körében Moszkva és Szentpétervár mellett egyre népszerűbb a Bajkál-tó környéke. Az orosz turisták pedig az egészségturisztikai szolgáltatások miatt jönnek leginkább Magyarországra - mondta. A programokról még nem tudott közelebbit mondani, mert most alakítják, azonban az már biztos, hogy egy óriásszamovár várja majd a bejáratnál a látogatókat.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője elmondta, a főváros széles kulturális és turisztikai kínálatát idén is a BFTK mutatja be, a 300 négyzetméteres standon a fürdők mellett a magyar gasztronómia, a kiemelt kulturális programok, városrészek, intézmények is bemutatkoznak.

Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere arról tájékoztatott, hogy nyáron az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egy hete alatt négyezer sportoló és sportvezető lesz a városban, 1500 aktivistát képeznek ki a rendezvény lebonyolításához. Bejelentette azt is, hogy Győr megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet. Az Utazás 2017 kiállításon Győr 100 négyzetméteres standdal mutatkozik be, ahol kiemelt szerepet kap a nyári olimpiai sportrendezvény, valamint ennek kabalafigurája, Hugoo kakas várja a látogatókat már az Utazáson is, "akivel" bárki fotózkodhat majd.

Kérdésünkre a szervezők elmondták, idén is lesz szakmai jegy mind az első napra, csütörtökre, mind a többi napon szervezett szakmai programokra, amelyen bárki ingyenesen részt vehet - előzetes regisztráció alapján. A regisztrációt hétfőn, február 20-án élesítik a Hungexponál.

Forrás: Vendég & Hotel


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.