Csodafegyvere lesz a NAV-nak

Csodafegyvere lesz a NAV-nak 

Blokkolhatja az élelmiszer-automatákat az adóhatóság.
Strandtisztasági kampányt indít a BGYH

Strandtisztasági kampányt indít a BGYH 

A fürdőhigiéné javításáért, a tisztább strandokért fogott össze a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-vel.
Tíz százalék fölött nőttek az ágazati keresetek áprilisban

Tíz százalék fölött nőttek az ágazati keresetek áprilisban 

Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 10,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset pedig 10,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a KSH legfrissebb jelentése szerint.
Már csak egy hónap és büntet a NAV

Már csak egy hónap és büntet a NAV 

Az üzemeltetőknek még egy hónapjuk van az automaták regisztrálására az adóhivatalnál, augusztus 1-től a NAV már szigorúan ellenőrzi, hogy minden érintett eleget tett-e regisztrációs kötelezettségének - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.
A szlovén turizmusban és a vendéglátóiparban is nagy a felvevőképesség

A szlovén turizmusban és a vendéglátóiparban is nagy a felvevőképesség 

Szlovénia július 1-jétől megnyitotta munkaerőpiacát a horvát munkavállalók számára - írta a helyi sajtó hétfőn.

Mire költhető az éttermi szolgáltatások áfacsökkentése? 

Az éttermi szolgáltatások idei újabb áfacsökkentésével a kormány célja az, hogy az így megmaradt pénzt az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére fordítsák a tulajdonosok, munkáltatók - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI érdeklődésére.
Brüsszel - egy magyar szemével

Brüsszel - egy magyar szemével 

Milyenek az árak? Milyen a közlekedés? Milyenek az emberek Brüsszelben? Mire számíthat, ha a belga fővárosba utazik? Szénási Pál Mátyás, A Vértes Agorája közösségfejlesztésért és tehetséggondozásért felelős munkatársa és az Eurodesk megyei koordinátora tanácsadói tréningre utazott Brüsszelbe, tapasztalatait foglalta 10 pontba.

Felvidéki borászok a Pesti Vigadóban 

Az idei tavasz egyik izgalmas boros eseménye lesz május 19-én, pénteken, a Pesti Vigadóban.
Amerika új kedvence: kőrözött kaviárral

Amerika új kedvence: kőrözött kaviárral 

Kevés majonéz, hozzá krémsajt, spanyol paprika (nálunk kaliforniai paprikaként ismert), két féle cheddar sajttal összekeverve, szegfűborssal vagy szegfűborsos sajttal ízesítve – ez állítólag a nagymamák ősi receptje Amerika déli tájain, amit valaki előhalászott egy kamra polcának mélyéről – egyre nagyobb és zajosabb sikert aratva ezzel a gasztrománok körében a tengerentúlon.
Benzinkútnál jót enni? Ne már!

Benzinkútnál jót enni? Ne már! 

De! Szikszón, az Angyalok konyháján. Országos szinten is egyedülálló töltőállomást adtak át Szikszón, és mellé különlegesen igényes vendéglátást.

Óriásszamovár a bejáratnál, Hugoo kakassal is lehet fotózkodni 

Az Utazás 2017 kiállítás két díszvendége Győr és Oroszország, a szervezők célja idén a szakmai vonalat erősíteni, hallhattuk a rendezvény sajtótájékoztatóján.

Mellow Mood vezérek a legbefolyásosabbak között 

A Mellow Mood Group tulajdonos-ügyvezetőit, Sameer Hamdan-t és Zuhair Awad-ot egymás után negyedik alkalommal is a magyar turizmus 50 legbefolyásosabb személye közé.

Panelbeszélgetésre hívja a szállodákat a MUISZ 

2017. február 22-én a Müpában, a Bohém Étteremben tartja a Magyar Utazási Irodák Szövetsége ez évi első vacsoráját.

Te milyen teát szeretsz? 

A teamester a The Ritz-Carltonban a teaszeánsz keretében elárulja, mi most a trend.

A veronai ibis hotel helytállása a magyar gimnazistákat szállító busztragédia idején 

Január 21-re, szombatra virradóra borzalmas tragédiára ébredt az ország: pesti gimnazisták síbusza égett ki hazafelé, az olasz autópályán, Verona közelében.

Különleges kiállítás a debreceni MODEM-ben 

New York, Berlin, Bécs és Budapest után Debrecenben "Think Global, Build Social!" címmel megnyílt a MODEM-ben az a kiállítás, amelynek során építészek hagyják ott megszokott komfortzónájukat, hogy a kényelmes tervezőiroda helyett a kőkemény valóságban, természeti katasztrófák helyszínén, menekültek vagy a mélyszegénységben élő honfitársaik között építsenek számukra új otthont vagy egyéb más projektet.

Hilton Garden Inn szálloda nyílik Budapest belvárosában 

A Hilton szállodavállalattal kötött franchise-megállapodás keretében nyitja meg Hilton Garden Inn Budapest City Centre néven a lánc első szállodáját az országban az Accent Hotel Management. A fővárosban egyedülálló elhelyezkedést kínáló 214 szobás hotel a Hilton harmadik szállodai egysége lesz Budapesten.

Sikeres pálinkaverseny Csipkerózsika lakhelyén 

A méltatlanul lepattant és manapság új tulajdonosra váró, Csipkerózsika álmot alvó lillafüredi Palotaszállóban tartották az elmúlt hétvégén a VII. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyt. A megmérettetés abszolút Agárdi sikert hozott.

Ismeri a gasztropornót? 

Új szint jelent meg a magyar étel-házhozszállításban, hogy ne csak pizzán és gyroson éljünk. Minőségi, egészséges, finom ételeket ígér séfekkel, környezettudatosan a YoloFoodPorn.

Katalóguszárás, jégrendelés: befutónál a ProWein 2017 

Jó jel a hazai borpiac számára, hogy idén – több éves kihagyás után - újból tartott sajtótájékoztatót Budapesten a világ legfontosabb borszakvásáraként ismert, németországi ProWein csapata. Ezek szerint ismét visszakerültünk a világ „borkeringésébe”. Nyilván az is sokat nyomott a latba, hogy tavaly, a magyar kiállítók mellett a hazánkból érkező szaklátogatók száma 50 százalékkal volt több az előző évhez képest.

Öreg kávé nem vén kávé - itt az új trend a Nespressonál 

A kor nemesít - már a nemzetközi kávéscég is visszanyúlt az "Öregember nem vénember" jól bevált megállapításhoz, és ez alapján most egy olyan kávéval rukkoltak elő, amelyet érlelt múltja aranyoz be.

Elnöki teendők átvétele a Hotel Presidentben 

Mivel Niklai Ákos december 31-vel váratlanul lemondott MSZÉSZ (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége) elnöki posztjáról, e megváltozott helyzetben megkülönböztetett figyelem kísérte a hazai szállodások legnagyobb érdekképviseleti szervének idei első ügyvezetői megbeszélését, majd az azt követő választmányi ülést január 11-én.

Széll Tamáséknak nem úgy alakult a karácsony, ahogy tervezték 

Karácsonyra váratlan meglepetést hozott a januári lyoni szakácsvilágbajnokságra, a Bocuse d'Or világdöntőjére készülő magyar csapatnak a Jézuska: dobhatták a kukába addigi koncepciójuk egy fontos elemét, a faszenes grill használatát, és indulhatott az újratervezés...

A Waldorf Astoriába készül? Akkor igyekezzen! 

Kevesebb ikonikus szálloda van a világon, mint a New York-i Waldorf Astoria. A hotel tulajdonosai most azonban úgy döntöttek, hogy február végén bizonytalan ideig bezárják a luxusszálláshelyet, adta hírül a businessinsider.com portál. És bár mind a mai napig lehet foglalni a házba szálláshelyet - a hírt egyelőre a kínai tulajdonosok nem cáfolták.

Új pizza-étteremlánc érkezik Magyarországra 

Magyarországi terjeszkedésre készül a világ harmadik legnagyobb pizzérialánca, az amerikai Little Caesars, adta hírül a franchising.hu.

Jamie Oliver-t is elérte a Brexit 

A Brexittel magyarázza Jamie Oliver, az ismert angol sztárséf, hogy miért zárja be több olasz éttermét a szigetországban. Hat étterme esik áldozatul a Brexitnek - írja a Bloomberg híre alapján a hvg.hu.

Elhunyt dr. Gellai Imre 

2017. január 6-án, 84 éves korában elhunyt a hazai turisztikai szakma egyik meghatározó képviselője, dr. Gellai Imre.

A Caramell erősít a MICE területen 

Stratégiai megállapodást kötött a bükfürdői Caramell Premium Resort és a MICE szegmenst képviselő egyik hazai portál.

Budapesti éttermek és butikhotel a New York-i legfrissebb toplistán 

Megjelent a The New York Times online kiadásának a "52 Places to go in 2017”, azaz “52 hely, ahová el kell menned 2017-ben” című cikke, amelyben a világ számos izgalmas helyszínei közül 50. helyen javasolják Budapestet, és több budapesti vendéglátóhelyet is kiemelnek a szerkesztők.

Bíró Lajosék tizenkilencre húztak egy lapot 

Néhány hete bezárt, hogy teljesen megújult külsővel, nagyobb konyhával és bővebb kínálattal újranyithasson a Belvárosi Piac egyik híresen jó egysége: Bíró Lajos A Séf Utcája elnevezésű profi etetőhelye.

Trump étterem nyílt Irakban 

Donald Trump az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke, akinek ünnepélyes beiktatása január 20-án lesz. Egy iraki vendéglős pedig gondolt egyet - és róla nevezte el most megnyitott éttermét, ahol kizárólag egyféle halfogást kínál.

Ideje másképp nézni a vadalmára 

Ha eddig csak átnéztél rajta, amikor jártadban-keltedben eléd került egy vadalmafa, mostantól ne tedd! A vadalma lett ugyanis 2017-ben az Év Fája. Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán a vadalma jött, látott és győzött:  ez lett a 2017-es Év Fája.

Ha megkóstolod ezt a burgert, akkor jöhet az újratervezés 

Elérkezik az ember életében a pillanat, amikor rádöbben, amit eddig burgerként evett, az csak gyenge utánzata volt annak, amilyen valójában lehet egy burger. Legalábbis, ha betévedsz Bobby Flay egyik Burger Palace nevű etető helyére, és eléd teszik a rendelt húspogácsát, elég csak rávetned egyetlen pillantást, már abból látszik, hogy ez egy másik burger, nem az, amit eddig annak ismertél.

Pizza 2000 dollárért? Ez vicc? 

Egy New York-i felkapott étteremben, Manhattan déli részén, az Industry Kitchenben (Ipari konyha) 2000 dollárért lehet pizzát rendelni. Igaz, nem mindennapit: 24 karátos, ehető aranypelyhek díszítik, libamáj, szarvasgomba és kaviár van még a nyolc szeletre vágható tészta tetején.

Rendhagyó, évbúcsúztató Business Klub decemberben 

Kedves Business Klub vendégünk! Sok szeretettel meghívjuk ezúttal igencsak rendhagyó évzáró eseményünkre, amelynek kizárólag három célja van. Egyrészt, hogy megköszönjük Önnek, hogy ebben az évben is velünk tartott, másrészt bemutassunk egy különleges, exkluzív kiadványunkat, amely egyedülálló a hazai szakmai lapok területén, és eközben persze – ahogy azt már több éves Business Klub működésünk alatt megszokhatta – kiváló gasztronómiával, ételekkel, italokkal várjuk, miközben együtt tölthetünk egy kellemes koradélutánt.

Itt vannak a Gault&Millau 2017 díjazottjai 

2016. november 15-én jelent meg a Gault&Millau Magyarország 2017 étterem- és borkalauz. A Gault&Millau világviszonylatban a két legjelentősebb nemzetközi étteremkalauz egyike. A kiadvány 231 hazai étterem és 569 bor tesztjét tartalmazza, bemutat továbbá 163 borászatot és 244 szállodát.

Változás a turisztikáért felelős kamara életében 

A turisztikai vállalkozások képviseletéért is felelős Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) október 27-én tartotta éves, tisztújító közgyűlését, amelynek során az ágazatot is érintő, jelentős lépésről számolhatunk be.

Klaus konyhája 

Osztrák kommunikációs szakember Klaus Sommer, aki 2014 őszén úgy döntött, ideje váltani. A burgenlandi mörbischi családi birtokról a magyar fővárosba költözött, mert úgy látta, elérkezett az idő, hogy megvalósítsa élete álmát.

Ideje megtanulni a Belvárosi Piac nevét 

Adott egy fedett, könnyen bejárható és áttekinthető méretű vásárcsarnok a főváros szívében, amely tágas alsó szintből és a földszinti teret körülölelő galériából áll. A csarnok immár több mint száz éve (!) éli a piacok mindennapi rendes, megszokott életét: hajnalban kinyit, benépesülve kofákkal és környékbeli vásárlókkal, hogy aztán délután mindenki hazatérjen, és másnap kora reggelig lakat kerüljön rá.

Balatoni vendéglátás vs. külföldi meló 

Elég ütős bejegyzés jelent meg a minap egyik kedvenc közösségi oldalamon, abban a csoportban, amelyben immár 15 000 tagot jegyeznek! Egy szakács üzent a balatoni vendéglátósoknak: reméli, hogy az elmúlt években alaposan megszedték magukat, mert az idei szezontól változik a helyzet. Nem tudják tovább szipolyozni a szakácsokat, kisegítőket, felszolgálókat, sokkal mélyebben kell belenyúlniuk a pénztárcájukba ahhoz, hogy ezentúl is profi gárda dolgozzon náluk.

Nyár + Araz = BBQ parti 

A Budapestre nyáron tömegével érkező turistákat illetve a fővárosban élőket különleges BBQ partival várja június elejétől nyár végéig a Dohány utcai Araz étterem hangulatos terasza ezentúl minden csütörtökön.

Bulihajóval száguldás a Dunán, pohárral a kézben 

Luxusyachttal a Dunán, körben Budapest pazar panorámája, bárpult minden igényt kielégítő italkínálattal, mi kell még? Mindezt bemutatta a Vince magazin borszerető barátainak június 9-én, mint a nyárra szóló egyik topszolgáltatást.

Itt az Iftar ideje a Baalbekben 

Mivel elkezdődött a muszlimok 30 napos böjtjének időszaka, a Ramadan, Budapest első autentikus libanoni étterme, a belvárosi Buddha Bar Hotel Budapest keretein belül működő Baalbek speciális, un. Iftar menüt állított össze.

A szuvidolt sertés találkozása a göcseji dödöllével 

Sűrű erdő szélén, távol a világ zajától, a göcseji dombok között találjuk Bázakerettyén a Bonne Chance éttermet és hotelt, amelyet egyre többen ismernek kísérletező konyhájáról.

Kulináris művészeket képez Budapesten Maki séf és csapata 

Idén ősszel indul a Culinary Institute of Europe Kulináris művészetek nevű felnőttképzési programja Budapesten külföldi és magyar sztárséfek részvételével.

Pálinkából kávét? Miért is ne! 

A magyar pálinka csak idehaza világhírű, ideje, hogy külföldön is kellően elismerjék. Ennek érdekében lépett most a piacra egy új ötlettel a az idén 99 éves Pannonhalmi Pálinkárium, és innovációjukat be is mutatták május 18-án a szakma képviselőinek.

Fogyatékkal élő gyerekek dagaszthatják a kenyeret 

Street food fesztivált rendeznek május 21-én fogyatékkal élő gyerekeknek, akik maguk fűthetik fel a kemencét, maguk dagaszthatják a tésztát a készülő finomságokhoz. 

Júniusban Business Klub a Mericano Barban 

Hello, nyár! Koktél, pizza, előadásokkal, találkozásokkal.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár

Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár 

A Champagne For You tulajdonosa, Kiszely Katalin mesélt nekünk, aki a pezsgők szeretetét üzleti vállalkozássá és életérzéssé formálta.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.