Számos újdonsággal nyitja a szezont a 25 éves Haris Travel Club

Haris Ernő ügyvezető szavaival, a Bosnyák téri Páduai Szent Antal-plébániatemplom kezdődött az idén 21. alkalommal megrendezésre kerülő a szezonnyitó kirándulás. Köszöntőjében felelevenítve az 25 éves Haris Travel Club utazási iroda történtének kezdetét.

Nyolc autóbusz szállította az utasokat és a további program a vadonatúj Puskás Aréna bejárásával folytatódott, mely első alkalommal fogadott nagyközönségi látogatókat. A 350 fős csoport vezetőkkel járta be a létesítményt, megtekintve a lelátókat, páholyokat, a sajtó helyiségeket, öltözőket és a játékoskijárót, miközben a óriáskivetítőkön az iroda kisfilmje ment.

A Szentendrével és Visegráddal folytatódó utazás során mindenki megkapta a 160 oldalas nyári katalógust, mely a jól ismert programok mellett számos újdonságot kínál az utazni vágyóknak. Ezek közül kiemelendők az új húsvéti ajánlatok, a kibővített római városnézés vagy az ingyenes vízum lehetőségét kihasználó szentpétervári utazások. Igazi csemegének ígérkezik a léghajózási lehetőség a Boden-tó felett, de említhetjük a Szibéria-Mongólia párosítást vagy a dél-koreai körutazást. A közelgő dubaji Világkiállításra szervezett utazás több dátumban is foglalható. Újdonság az üdülőprogram Albániában, valamint Jordániában is, és szintén bővebb a kínálat az egynapos belföldi és átmenő túrából. Az évről évre bővülő hajósutak Alaszkától, Délkelet-Ázsiáig kínálják a változatos óceánjárós útvonalakat magyar kísérővel.

Mint minden évben, a szezonnyitó ezúttal is a visegrádi Renaissance Étteremben elfogyasztott királyi lakomával zárult.

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.