Webes alkalmazás Sárvártól a környezetért

Egy úgynevezett GoGreen generátort hozott létre a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. Ennek a segítségével igyekeznek olyan tippeket adni az utazást tervezőknek, amikkel környezettudatosabbá tehetik a wellness pihenést - tájékoztatta szerkesztőségünket a sárvári TDM.

A gogreen.sarvar.hu címen elérhető webes alkalmazás működése rendkívül egyszerű. A felületre érkező látogatóknak csak a “Zöld ötlet generálása” gombra kell kattintani, és máris kapnak egy, az utazáshoz kapcsolódó GoGreen tippet. A rendszer természetesen lehetőséget kínál a felhasználóknak arra is, hogy az egyes javaslatokat meg is osszák a közösségi oldalakon, illetve a kapcsolódó blogbejegyzések segítségével akár extra, a környezet védelmével kapcsolatos információkhoz is juthatnak. Az egyes tippeknél azt is jelzi az alkalmazás, hogy annak a megvalósítása igényel-e előkészületet, vagy könnyen kivitelezhető.

 

A jelenleg generálható zöld ötletek főként az őszi wellness pihenésekhez kapcsolódnak, de a TDM tervei között szerepel, hogy a felület az adott szezonra szabottan is működjön majd. Vagyis nyárra például számos, a strandolással kapcsolatos tippel egészül ki a rendszer információs háttere.

A GoGreen alkalmazással a sárvári TDM célja a szemléletformálás. Szeretnék, ha az emberek belátnák, hogy változtatni kell a szokásokon. Nem csak az otthoni létet, hanem az utazást is “zöldebbé” kell tenni a környezet hatékony védelme érdekében. A fejlesztés arra próbál rávilágítani, hogy apró öko-lépésekkel is sokat elérhetünk. Ha azokat rutinná tesszük, azt a Föld is meghálálja - részletezi Haller Ferenc, a fürdőváros turisztikai szervezetének ügyvezetője.

Hozzátéve azt, hogy az alkalmazás egy komplex beruházás részeként valósult meg. A GoGreen generátor a zöld gondolkodás fontosságát igyekszik népszerűsíteni, míg a sárvári Csónakázó tó környezetében megvalósított fizikai fejlesztések - gyógyhelyi, sport és rekreációs övezet kialakítása - az egészségtudatos kikapcsolódásban nyújtanak segítséget. Az új attrakciók a helyi lakosoknak és a fürdővárosba érkezőknek egyaránt kínálnak lehetőséget a hatékony feltöltődésre.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.