CTC: Most alapozzuk meg a korábbinál is súlyosabb munkaerőhiányt?

Változtatás nélkül közöljük Nagy Simon Aladár, a CTC (Corvinus Tourism Club) alapítójának gondolatébresztő cikkét a koronavírus-járvány okozta válságról, amely mára már nemcsak gazdasági, hanem bizalmi válság is egyben, többek között az utánpótlást jelentő fiatalok körében.

"A közelmúltban, mint csillámló csepp a negatív hírek sötét tengerében jelent meg egy magyar cég hihetetlenül pozitív kezdeményezése a koronavírussal kapcsolatban, amire csak annyit tudtam mondani: „Na ez az employer branding, nem a gyümölcsnap.”

A Libri-Bookline vezetősége felelősen úgy döntött, hogy a koronavírus okozta krízishelyzetben anyagilag is fogja támogatni a munkavállalóit. A vállalat minden munkatársának biztosít 300 ezer forint fizetéselőleget, valamint Balogh Ákos, a cég többségi tulajdonosa további 50 millió forintos keretet ajánl fel, amellyel segíteni szeretné a bajba jutott munkatársait. 

- Le a kalappal. Kíváncsi vagyok viszont, hogy a turizmus-vendéglátás szektorban, ahol a legsúlyosabb a válság - lesz-e olyan, aki ezt az emberközeli mentalitást a zászlajára tűzi, hogy elkerüljünk egy sokkal mélyebben meghúzódó strukturális krízist? A munkáltatóktól közvetlenül nem lehet most ilyet elvárni, hiszen a mi esetünkben maga a szektor az, aminek a forgalma bezuhant és csőd közelbe került. A cégek a túlélésért küzdenek. De mivel két fő érdekképviseleti szerve is van az ágazatnak - a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és Magyar Turisztikai Szövetség (MTSZ), felmerült bennem, hogy ezek a szervezetek elgondolkodtak-e egy hasonló program bevezetésén, ami a világjárvány végeztével helyreállítja a turisztikai szektor munkavállalóinak amúgy is megrendült bizalmát a szakmában? Különös tekintettel az ágazat jövőjét jelentő fiatal gyakornokra.

Nem alap nélkül tettem fel így ezt a kérdést. A CTC – Corvinus Tourism Club társelnökeként, - ami az ország legnagyobb turizmussal, vendéglátással és gasztronómiával foglalkozó diákszervezete, saját szememmel láttam, ahogy a barátaim, szaktársaim és ismerőseim tucatjával változtatják meg Facebook-on és LinkedIn-en a munkaviszony státuszukat az elmúlt hetekben. Nem csak egy kiemelt területen. Voltak köztük hotelekben, éttermekben, utazási irodákban és légitársaságban dolgozók is, akiket lapátra tettek. Történt ez mindenféle nagyobb médiavisszhang nélkül. Természetesen a cégeket meg lehet érteni, hiszen mindig az egyetem/szakközépiskola mellett dolgozó gyakornokok azok a „feláldozhatók”, akiktől a legkönnyebb megszabadulni, ha beüt egy válság. Rólunk nem fog öles cikkekben értekezni a szaksajtó és végkielégítésért sem dörömbölhetünk a munkáltatónk ajtaján. Pont ezért ragadtam klaviatúrát, hogy ha más nem áll ki az érdekeinkért, legalább a mi nézőpontunk is be legyen mutatva. Hiszen, ha a tűzoltás befejeződik, akkor a szakmának rólunk sem szabad megfeledkeznie.

A turizmus és vendéglátás területén eddig is mind OKJ-s, mind pedig egyetemi képzési szinten rekordmagas volt a pályaelhagyók száma és az egyik legalacsonyabb a várható fizetés a gazdasági szakok közül Ilyen kilátások mellett nekünk lesz majd a legkönnyebb meghozni azt a döntést, hogy átnyergelünk mondjuk egy ügyfélszolgálatos multi SSC-jébe vagy külföldre, miután lecseng a koronavírus - tovább súlyosbítva ezzel az amúgy is égető munkaerőhiányt az ágazatban... És miért is ne tennénk? - Az MTÜ vezérigazgatója által bejelentett válságkezelő intézkedések, illetve, hogy az optimista becslés szerint is csak 10 hónap alatt fogják tudni visszaállítani a turizmus forgalmát, az annak a gyakornoknak, akit már elküldtek, csekély vigasz lesz. A gyakornokok a normál munkavállalókhoz képest semmilyen tervezett segítséget nem fognak kapni és tartalékokkal sem feltétlenül rendelkeznek. Ki kell mondani, a Magyar Turisztikai Ügynökség figyelme a mentőcsomag összeállításakor valószínűleg erre a fontos és több ezer fős érdekeltségi körre nem terjedt ki, és ha az áprilisi új bejelentést követően sem fog, akkor félő, hogy sokan közülünk véglegesen pályaelhagyókká válnak, ami pedig a kilábalást is hátráltatni fogja.

De mi lenne akkor a megoldás, hogy a kilábalás után ne legyen még nagyobb munkaerőhiány? Nem egyszerű kérdés. Kezdetnek talán az egy jó irány lenne, ha a szakmai szervek megmutatnák, hogy az ágazat jövőjét jelentő fiatalokra közvetlenül is gondolnak, nem csak a cégekre. Továbbá, hogy az MTÜ által létrehozott 1 milliárd forintos vis maior keretből a válság miatt elbocsátott és szorult helyzetbe került gyakornokok és kényszerszabadságolt diákok is részesülhetnének. Nem kell itt több százezres összegekre gondolni, csak annyira, hogy lássuk azt, hogy törődnek velünk is. Azt sem szabad elfelednünk, hogy a jelenlegi krízis ködje egy sokkal mélyebben meghúzó problémát fátyoloz el. Hiszen a szakmának hosszú távú terven is gondolkodnia kellene, aminek kommunikációjában sajnos a világjárvány előtti „boldog békeidőkben” sem sikerült eleget tenni. Nem sikerült átadni az MTÜ-nek, hogy milyen konkrét lépésekkel tennék „szexivé” az iparágat a fiatalok számára. Az MTSZ-nek ugyan voltak erre irányuló erőfeszítései - a CheckInn Innovációs Verseny megszervezésével például, de az aligha fog széles rétegeket meggyőzni az ágazat presztízséről és a benne található perspektíváról.

Sajnos ugyanis a turizmus-vendéglátás területe nem tartozik a megbecsült munkák közé - sem anyagilag, sem társadalmilag. A számok is ezt támasztják alá. Öt OKJ-n tanuló diák közül ezeken a területeken mindössze egy szerzi meg a végzettséget, ami a legrosszabb adat ezen a képzési szinten. Ugyan ez a trend figyelhető meg az egyetemi diplomás pályakövetési rendszerben is. Alacsony a fizetés, és rengeteg a pályaelhagyó. Itt a szemléletformálást hosszútávon azzal lehetne segíteni, ha például az MNB vagy a Nemzeti Jogász Kiválósági Ösztöndíj mintájára az itt tanulók sokkal tágabb körét ismernénk el egy újonnan létrehozott „Turizmus Kiválóság Ösztöndíjjal”, hogy lássák a diákok és hallgatók azt, hogy érdemes végig csinálniuk a kurzust, illetve továbbtanulniuk, valamint a szakmában és lehetőleg itthon maradniuk. Ez egyébként a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyik célkitűzése is lenne, csak a hogyanra ott sincs kidolgozott válasz…

No, de zárásképp a nyilvánvaló strukturális problémák napvilágra hozása mellett szeretném nyugalomra is inteni a jogosan csalódott ismerőseimet, barátaimat és szaktársaimat, akik önhibájukon kívül lettek munkanélküliek vagy hiúsult meg a szakmai gyakorlatuk. Hamarosan ismét szükség lesz ránk, hogy talpra állítsuk az ágazatot. Addig is próbáljunk meg türelemmel és optimizmussal tekinteni a szakmánk irányába, amíg a krízis lecsendesül. Otthonról is segíthetünk, ha utazásainkat nem töröljük, hanem csak későbbre halasztjuk, továbbá ha kedvenc éttermünkből házhozszállítást kérünk. Kitartást skacok, együtt túllendülünk ezen is!"

A szerzőről: Nagy Simon Aladár, a Corvinus Egyetem turizmus és vendéglátás szakos hallgatója és Magyarország első turizmussal, vendéglátással és gasztronómiával foglalkozó diákszervezetének, a CTC – Corvinus Tourism Club -nak a megálmodója. A CTC küldetése, hogy értéket teremtsen a fiatalok számára azáltal, hogy összeköti őket a szakma sztárjaival és kiemelkedő cégeivel - kiegészítve ezzel az egyetemen tanult elméletet a való világban zajló gyakorlattal. A 2017-ben létrehozott szervezetnek már több mint száz tagja van két egyetemen (BCE - CTC, BGE - BTC) és többszáz fős nyílt előadásokat tartanak. 2019-ben csatlakoztak a Youth Business Group-hoz, ami hazánk legkiemelkedőbb hallgatói közösségeinek ernyőszervezete.

Forrás: Turizmus Online


Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.