Cukros üdítő=rák?

A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát egy nagyszabású, hosszú időn át tartó vizsgálat eredményei alapján - írta a BBC hírportálja.

A British Medical Journal friss számában megjelent tanulmány készítői, a párizsi Sorbonne Egyetem kutatói több mint 100 ezer embert követtek nyomon öt éven át. Azt tekintették cukros üdítőitalnak, aminek több mint 5 százaléka cukor volt, tehát ide sorolták a gyümölcsleveket (a hozzáadott cukor nélkülieket is), a dobozos, szénsavas üdítőket, az édesített tejturmixokat, az energiaitalokat és az olyan teát, kávét, amibe cukrot kevernek.

Megvizsgálták a mesterséges édesítővel készült, úgynevezett zéró kalóriás italokat is, de nem találtak összefüggést a fogyasztásuk és a rák kockázata között. 

Az eredmények azt mutatták, hogy naponta 100 milliliter cukrozott ital - ami körülbelül heti két doboznyit jelent -, 18 százalékkal emeli a rák kockázatát. A vizsgált résztvevők körében ezerből 22-nél alakult ki daganat. Ha naponta még 100 millilitert ittak volna, akkor ezer résztvevőnél néggyel több, vagyis 26 rákos eset lett volna a tudósok szerint. A résztvevők közül összesen 2193 embernél alakult ki daganat, 693-an mellrákosok, 291-en prosztatarákosok és 166-an bélrákosok lettek.

Annyi biztos, hogy akik a legtöbb cukros italt itták, (mintegy 185 millilitert naponta), azok közül többen lettek rákosok, mint akik a legkevesebbet (legfeljebb napi 30 millilitert). Egy lehetséges magyarázat, hogy a cukros italok növelik a rák kockázatát, de az is lehet, hogy a cukros italokat fogyasztóknak más egészségtelen szokásaik is vannak - például a nagyobb só- és kalóriabevitelük -, és az utóbbi fokozza a rák veszélyét, nem a cukros italok. Az elhízás sok rákfajta komoly rizikófaktora, a túlzott cukorbevitel pedig növeli a túlsúly esélyét. "A cukorfogyasztás miatti hízás szerepet játszhat az összefüggésben, de nem magyarázza meg" - mondta Mathilde Touvier, a kutatás egyik résztvevője.

A kutatás nem magyarázta meg, hogy függ össze a cukros italok fogyasztása és a daganat kialakulása, ehhez további tanulmányokra lesz szükség.
    
A Sorbonne tudósai szerint szóba jöhet az üdítők hatására emelkedő vércukorszint, de lehet, hogy egyes vegyi anyagok okolhatók, amelyek például az italok vonzó színét adják. "Tudjuk, hogy a cukros italok növelik a szív- és érrendszeri betegségek, a túlsúly, az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. Mi kimutattuk, hogy fogyasztásuk a rák veszélyének fokozódásával is összefügghet" - magyarázta Touvier.

Forrás: MTI

Forrás: BBC


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.