Horváth Viktória az aranykulcsosoknál

Bár a budai rakparton az Andante Borpatika lassan tíz éve megnyílt, azonban mivel szolgáltatásuk nemrégiben melegkonyhával is bővült, ezért itt tartották vacsorával egybekötött áprilisi találkozójukat szerdán, április 9-én a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének tagjai.

Az est leghangsúlyosabb programja Horváth Viktória, a turizmusért felelős helyettes államtitkár (NGM) látogatása volt a hazai szállodaportások krémjénél, aki ezúttal nem előadással készült, hanem inkább párbeszédet kezdeményezett.

A következőkről hallhattunk:

kész a 2014-20-ig tartó, állami szinten meghatározott turisztikai irányvonal, ahol a főváros kevésbé hangsúlyosan szerepel, mint az ország többi területe. A hazánkba érkezők vendégéjszaka számai jól alakulnak, azonban a szállodások oldaláról elhangzott: hiába jönnek egyre többen hozzánk, nem a minőségi turisták a beutazók, hanem a tömegturizmus városa lett Budapest.

A negatív árverseny a fővárosi szállodák között sajnos továbbra is tart, míg más európai fővárosban 200 euró alatt nemigen foglalható 4-5 csillagos házban szoba, addig nálunk továbbra is elérhető e kategória sok helyen 70-80 euróért. Bár a Magyar Turizmus Zrt. szlogenje („Jobb, mint várnád”) arra utal, hogy jó hozzánk megérkezni, azonban ez nem a minőséget jelzi az aranykulcsosok szerint, hanem egy nem várt élményt csupán, ami nem igazán tesz jót a vendégkör alakulásának.

 A Budapesti Tavaszi Fesztivált vendégalakulás tekintetében gyakorlatilag észre sem vették a fővárosi szállodák. Jó lenne az ötcsillagos házak szállodai menedzsmentjével párbeszédet kezdeményezni az árakról, hangzott még el a kérés a portások oldaláról.

 És előkerült a „régi nóta” is: a taxisok, a biztonság, a pénzváltás terén tapasztalt ügyeskedők, a turistákat átvágók ellen is végre valamit tenni kell. Nem a concierge-ek feladata lenne, hogy a vendéget megérkezése után arra intik, mire ügyeljen, hogy ne járjon pórul városnézés közben. A helyettes államtitkár asszony szorgalmasan jegyzetelt, ígérte, utánajár a felvetett problémáknak, ahol tud, intézkedik, ahol pedig lehet, lobbizik az elhangzott kérések megoldásának érdekében.

Forrás: Vendég & Hotel


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.