hirdetés

Igazgatóváltás a Kempinski élén

Visszatért a Kempinski Hotel Corvinusba Stephan Interthal, a budapesti szálloda régi-új igazgatója.

hirdetés

Mostani kinevezése előtt, 2013 júliusától Interthal a Hotel Baltschug Kempinski Moscow első számú vezetőjeként a szállodában zajló 20 millió eurós beruházás utolsó szakaszáért, s egyúttal a hotel újrapozícionálásáért felelt. Moszkvát megelőzően 3,5 évig a Kempinski kínai zászlóshajóját, a Hotel Beijing Lufthansát igazgatta.

Stephan Interthal
Stephan Interthal
Szeptember 1-től újra a budapesti tagszálloda igazgatója, ahol 1997 és 2004 között jelentős szerepe volt a hotel akkori felújításában. Míg elődje, Emile Bootsma nevéhez a hotel földszintjének átalakítása és új gasztronómiai koncepciójának bevezetése fűződik, addig Interthal korábbi igazgatása idején kerültek felújításra a szobák, lakosztályok, a spa és az étterem.

Stephan Interthal a Cornell Universityn végzett és a Reims Management School-ban 2000-ben szerzett MBA-fokozatot. Vérbeli szállodás, karrierje során olyan presztízshoteleket vezetett, mint a müncheni Kempinski Hotel Vier Jahreszeiten és a legendás berlini Hotel Adlon. Interthal több mint 3 évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a szállodaiparban. Legfontosabb missziója, hogy a vendégek mindig kifogástalan, sőt elvárásaikon felüli kiszolgálást kapjanak.

A német nemzetiségű Interthal anyanyelvén kívül folyékonyan beszél angolul és társalgási szinten beszéli a franciát. Szenvedélyesen szereti a finom ételeket, a jó borokat és a vendéglátást. Szabadidejében sokat utazik és golfozik.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Bízik a turizmus Húsvétkor történő hazai újraindulásában? És működőképes lesz akkor a vállalkozása?

Kiadónk társoldalai