Ilyen volt az első MUISZ-vacsora

Megtartotta első, hagyományteremtő szakmai vacsoráját a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége. Az est vendége Horváth Viktória helyettes államtitkár lett volna, a tagok azonban végül Horváth Gergelyt, az MT Zrt. vezérigazgató-helyettesét hallgathatták meg. 

A programsorozat célja, hogy az irodák képviselői jobban megismerjék egymást, rendszeresen konzultálhassanak, és új üzleti kapcsolatokat hozhassanak létre, illetve a MUISZ rendkívüli tagjai is személyes kapcsolatokat alakíthassanak ki a potenciális partnereikkel.

Az első ülésre július 1-jén került sor a Columbus hajón. Sokan jelentkeztek az estre, hiszen a fő meghívott Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár volt, akivel a tervek szerint kötetlenül beszélgethettek a résztvevők. 

A vacsorán azonban Horváth Viktória helyett Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese mondott beszédet.  Előtte a szövetség bizottságvezetője, Simon András tartott kiváló előadást az utazási irodák életbenmaradási esélyéről, a túlélés harcairól.

Simon András elmondta, hogy az irodáknak már egy globalizálódott piacon kell helytállniuk, az utas ugyanis az interneten mindent megtalál és lefoglalhat, amit akar. A hazai irodák lobbiérvrendszere azon alapul, hogy a bizonytalan online szolgáltatók helyett fogyasztóvédelmileg megbízható helyen vásárol az utas, az adótartalom a hazai költségvetésben csapódik le, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai desztinációt válasszák a bizonytalan utasok. Üzenetei a turizmusvezetés felé a következők:

• támogassák, de legalább ne gátolják e hasznos tevékenységet,
• ne hagyják egyedül őket az informatikai fejlesztésekben,
• a repülőjegy-értékesítők büntetőadóját (HIPA) szüntessék meg
• változtassanak a főváros és a kerületek turizmusellenességén
• aktualizálják a jogszabályokat

Horváth Gergely a problémákra értő és támogató módon reagált, tanácsokat adott a lobbitevékenység pontosításához, majd a Magyar Turizmus Zrt. kulturális turizmust élénkítő erőfeszítéseiről beszélt. Megemlítette például a tavaszi és őszi fesztivált, a megnövekedett promóciós forrásokat, illetve beszélt a fesztiválok és a vendéglátó szolgáltatók keresletélénkítő együttműködésének serkentéséről is.

Ezután a BKV turizmus divízójának vezetője, Zsákay László beszélt a BKV különleges járműveiről, majd a Hungexpo kiállítási kommunikációs vezetője számolt be arról, hogy milyen előnyökkel jár az utazási irodáknak, ha kiállítanak az Utazás vásáron.

Ehhez egy MUISZ-tag is hozzászólt, jelezve, hogy nem zuhanna évről-évre a kiutaztatók standbérlési hajlandósága, ha a látogatóknak megfizethető árú vagy akár ingyenes belépést nyújtana a Hungexpo, mert így egyre kevesebb az érdeklődő.

Mivel a kötetlen beszélgetés végül nem a turizmusért felelős helyettes államtitkárral folyt, így az irodák nem kaphattak választ aktuális problémáikkal kapcsolatban, melyek részben a következők:

• úgy hírlik, ismét nem adja meg a főváros a szakmának a korábban bevált hosszabb karácsonyi vásár rendezvényét
• a turistabuszoknak nincs hol parkolniuk
• a hajléktalanok birtokukba vették az újjávarázsolt Batthyány teret és más köztereket, az ottlétüket firtató hatóságnak pedig azt mondják: nem életvitelszerűen vannak ott.

Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke elmondta, örülnek annak, hogy ilyen sokan – mintegy 56-an – jöttek el az első alkalomra, ami azt jelzi, hogy van igény az ilyen jellegű rendezvényre. Tanulságként említette meg, hogy a négy téma kicsit soknak bizonyult, kevés idő jutott a beszélgetésre, ezért a jövőben kettő, maximum három témát fognak beiktatni. Az esemény után a MUISZ kiküld egy kérdőívet a résztvevőknek, melyben értékelhetik a rendezvényt, továbbá ötleteket írhatnak a következő helyszínekre és témákra vonatkozóan. 


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.