Indiai gép balesete leszállás közben

Balesetet szenvedett az Air India Express Boeing 737-800-as repülőgépe Indiában. A repülőgép Dubajból tartott a dél indiai Kozhikode Nemzetközi Repülőtérre.

Az IX 1344-es járatot teljesítő Boeing 737-800-as esős időjárásban érkezett a repülőtérre, és a 10-es jelű futópályára végrehajtott leszállást követően nem tudott megállni a nedves betonfelületen. A repülőgép a futópálya végén túlfutott, és ezt követően egy meredek rézsű alján állt meg, a 737-es orr része leszakadt a gép törzséről, az AirPortal értesülése szerint.

A repülőgép fedélzetén 174 utas, 10 kisgyermek és 7 fős személyzet tartózkodott az Air India Express közlése szerint, többen is megsérültek a balesetben. 

Az indiai News 18 portál első értesülései szerint az egyik pilóta és két utas életét veszítette, de az áldozatok száma folyamatosan növekszik, még több embert keresnek a mentőcsapatok a gép roncsai között. A BBC legfrissebb értesülései 16 áldozatról szólnak.

Az Aviation-Safety.net információi szerint a baleset a második megközelítést követően történt, az első leszállási próbálkozást megszakította a személyzet.

A balesetben érintett VT-AXH lajstromjelű repülőgépet 2006 novemberében gyártották, 13 éves és 9 hónapos volt.

Forrás: Airportal.hu


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.