Isztambul és Antalya Wizzairrel

Két új járatot indít Törökországba a Wizzair Budapestről idén illetve jövő nyáron.

Még idén decemnber 17-én elindul az Isztambul Sabiha Gökcen repülőtérre hetente négyszer közlekedő járat. A repülőtér a török metropolisz ázsiai felén fekszik.

2011 nyarától, június 18-i első felszállással hetente kétszer közlekedik majd Antalyába a társaság járata. A két járat révén 25-re emelkedik a társaság által Budapestről elérhető városok száma. A budapesti bázisról induló útvonalakat idén július 27-től már 4 Airbus A320-assal repüli a cég.

A fapados légitársaság az elmúlt 12 hónapban, augusztus elsejéig 8,9 millió utast szállított. Idén azonban közel 10 (9,8) millió utast várnak a társaság teljes járathálózatán - hangzott el kedden, a Wizzair Le Meridien szállodabeli sajtótájékoztatóján. Lehetne 10 millió is, de a vulkáni hamu okozta válság miatt pont a hiányzó 200 ezer utas nem lesz meg - mondta el a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Abrán György.

Az új járatok révén a Wizzair a magyar fapados forgalom 55,2%-át bonyolítja majd. Az elmúlt 12 hónap alatt, augusztus elejéig a társaság magyarországi utasforgalma 1,1 millió volt. Ez 17%-os növekedés a megelőző 12 hónapos periódushoz képest.

A keddi tájékoztatón elhangzott: egyelőre nem megy tőzsdére a légitársaság. Ahogy jelenleg még nincs szó arról, hogy valamelyik vidéki repülőtérről üzemltetne járatot a cég. Abrán György ugyanakkor elmondta: folyamatos elemzés alatt van ennek lehetősége, de az érintett térségek várható utasforgalma egyelőre nem indokolja egy járat beindítását.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.