A koronavírus okozta járványhelyzet jelentős hatással van a gazdaságra, így az osztrák munkaerőpiacra is, amely nagymértékben függ a külhoni munkavállalóktól. Az osztrák társadalombiztosítók szövetségének friss jelentése szerint a 3,8 millió ausztriai munkavállalóból már több mint 880 ezer külföldi útlevéllel rendelkezik. Egy év alatt dinamikusan, több mint 9 százalékkal megugrott a magyar származású munkavállalók száma Ausztriában, akik közel 108 ezren voltak idén augusztusban jelen a szomszédos Ausztria munkaerőpiacán. Ezzel a németek után a magyarok adják már a legtöbb külhoni munkaerőt az osztrák gazdaságnak. A magyar mellett dinamikus volt a növekedés még a román, szlovák és horvát munkaerő számában is. A legnagyobb munkaerőigénye a mezőgazdaságnak és a turizmusnak van, míg az első szektorban az összes munkavállaló 54 százalékát, addig a turizmusban 52 százalékát adják a külföldről érkezők. Bécs esetén már a 60 százalékot is eléri a turizmus-vendéglátás területén dolgozó külföldiek aránya.
Megvan, hová tűntek a magyar munkavállalók
A második legtöbb külhoni munkaerőt adjuk Ausztriának, idén komolyan megugrott az ott dolgozó magyarok száma - írja a GD Consulting.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen
Egyre erősebb az ellenállás Mallorcán a tömegturizmus következményeivel szemben.
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás
Olaszország északkeleti tengerpartjain csökkentették a napernyők számát.
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?
Az okmányellenőrzések helyett a rendőrség más módszerekkel felügyeli majd az államhatárt.
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom
A vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok
Lengyelország legszínesebb Úrnapja eseménye Łowiczban.
Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében
Carnuntum Ausztria egyik legjelentősebb római kori régészeti emlékhelye, mindössze 30 percre a magyar határtól.
Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás
Elindult a hajózási szezon a Csorba-tónál, napi üzemmódra váltottak a térség felvonói is.
Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját?
Virtuálisan körbejárható a Villa Certosa néven ismert villa és az azt övező park.
UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére
Az UN Tourism legfrissebb adatai szerint 2026 januárja és márciusa között összesen 307 millió turista utazott nemzetközi szinten, mintegy hatmillióval több, mint 2025 azonos időszakában.
Így áll most a Sagrada Famila-saga
Az építkezés befejeződött – a templom ez év elején elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.