Miben különbözik ez a vásár tavalyitól?

– ezt kérdezik mindig Debrecenben Bódor Edittől, az adventi vásárt második éve rendező Főnix Rendezvényszerevező Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Ekképp cselekedtünk mi is, amikor a szervezők meghívására december 5-6-án az idei adventi vásáron jártunk.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az újdonságok: a széles gasztronómiai kínálatban idén először az erdélyi ízek háza is megjelenik, a kulturális programok mellett a főtéren a gyerekeket kisvonat és egy jégpálya is várja.

A tavalyi adventi vásárban felállított 33 méteres óriáskerék hatalmas siker volt, több mint 56 ezren váltottak rá jegyet, idén ez már 45 méter magas, és zártgondolás, 360 fokos körpanorámával. A Debrecen Eye névre keresztelt óriáskereket a tervek szerint január 6-ig használhatják.

A vásár különlegessége a német Fekete-erdőből érkezett hütte is. Ebben többek között megkóstolható az eredeti Fekete-erdei forralt bor is. A Régi Városháza kapuja idén is megnyílt, Angyalliget néven fogadja az érdeklődőket. A hozzá vezető utat a Városháza előtt álló két „édes házikó” mutatja, a Debreceni Mézeskalács Háza és a Debreceni Cukrászok Háza.

Idén a Galiba Gyermekfesztivál csoportjainak kiskarácsonyfái mellé Debrecen 24 városrésze egy-egy, a városrészre jellemző díszekkel felöltöztetett karácsonyfával mutatkozik be. Itt láthatjuk „Debrecen Szívét”, a mézeskalácsszívekből formált óriási mézeskalácsszívet, melyet a debreceni mézeskalácsosság történetében fontos szerepet játszó Radics család ajánlott fel.

A debreceni cukrászok összefogásával készült el tavaly Debrecen bejglije. A Debreceni Cukrászok Házában idén is kínálják. A 201 éves születésnapot 201 méter foszlós kalács kínálásával ünneplik. A kalácskoszorúk készítésébe becsatlakozott a híres Gara, az Ibolya, a Kis-Virág, a Mandula, a Mignon és a Szőke cukrászda.

A hét végén december 8-ától Man Ray, a modern fotográfiai nyelvezet egyik legnagyobb alakjának és alakítójának tartott Man Ray (eredeti nevén Emmanuel Radnitzky) képeiből nyílt izgalmas tárlat a MODEM földszinti kiállítótermében. Petrányi Zsolt művészettörténész még a megnyitó előtt tartott tárlatvezetést az újságíróknak, akik betekintést nyerhettek Man Ray művészetébe.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.