Ne most induljon villámlátogatásra Angliába!

Ugyanis június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulnia minden Nagy-Britanniába érkezőnek.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ezt jelentette be pénteken Priti Patel brit belügyminiszter. Patel szerint a kormány célja annak megakadályozása, hogy az immár egyértelműen visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon. A rendelkezésben ugyanakkor utalás szerepel arra, hogy az alacsony fertőzöttségű országokból érkezők kölcsönös megállapodás esetén mentességben részesülhetnek.

A belügyminiszter, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta a Downing Streeten, elmondta, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font (390 ezer forint) pénzbírságot kell fizetniük, sőt büntetőeljárás is indulhat ellenük, és a szabálysértésen ért külföldieket végső esetben kitoloncolhatják az országból. A rendelkezés nem vonatkozik az Írországból Nagy-Britanniába utazókra. A karanténszabály pénteken ismertté vált szövegében ugyanakkor nincs utalás arra, hogy a Franciaországból érkezők is mentességet kapnának.

Boris Johnson miniszterelnök már két hete - akkor még részletek nélkül - közölte, hogy hamarosan karanténszabályok lépnek érvénybe a külföldről Nagy-Britanniába érkezőkre. Johnson ezt a tervet azzal indokolta, hogy meg kell akadályozni a fertőzés újbóli behurcolását külföldről, különös tekintettel arra, hogy Nagy-Britanniában a fertőződési ráta már jelentősen csökkent. A londoni miniszterelnöki hivatal Johnson bejelentését kiegészítő akkori közlése szerint a brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök telefonon megállapodott arról, hogy a Franciaországból Nagy-Britanniába érkezőkre nem lépnek érvénybe karanténintézkedések.

Brit kormányforrások azonban nem sokkal később már azt közölték, hogy a szabályozás a Franciaországból érkezőkre is vonatkozik, és a pénteken ismertetett részletek ezt támasztják alá. Priti Patel a péntek esti sajtótájékoztatón a határokon bevezetendő "átmeneti közegészségügyi korlátozásnak" nevezte a jövő hónaptól érvénybe lépő karanténszabályt és közölte, hogy a rendelkezést a brit kormány háromhetente felülvizsgálja. A belügyminiszter kijelentette: a karanténintézkedéssel a brit kormány célja az, hogy megvédje a két hónapja érvénybe léptetett nagy-britanniai korlátozó rendelkezések idején kemény munkával, a brit lakosság áldozatvállalásával elért haladást a koronavírus-járvány visszaszorításában.

A miniszter elmondta: a karanténintézkedést a kormány a legmegfelelőbb időpontban vezeti be, hiszen a külföldről Nagy-Britanniába érkezők száma egyébként is 99 százalékkal zuhant a tavalyi azonos időszakhoz képest, viszont a brit koronavírus-járvány is már túljutott csúcspontján, és ezért kell most lépéseket tenni a fertőzés "importjának" megakadályozására. Mivel a nagy-britanniai koronavírus-fertőződési ráta csökken, ugyanakkor a külföldről érkezők száma növekedésnek indult, az importált koronavírus-esetek egyre nagyobb kockázatot jelenthetnek - mondta Priti Patel.

A belügyminisztérium által péntek este részletesen is közzétett új szabályozás alapján a június 8. után külföldről érkezőknek ismertetniük kell a brit határrendészeti hatóságokkal, hogy Nagy-Britanniában hol fognak lakni. Ha a megjelölt lakóhely nem felel meg az előírásoknak, a brit kormány jelöl ki az érintettek számára tartózkodási helyet a karantén 14 napjára, és a szállásdíjat ebben az esetben a beutazóknak kell fizetniük. A rendelet szerint a külföldről érkezőknek tömegközlekedés helyett lehetőleg autóval kell szállásukra utazniuk. Az érintettek a karantén két hete alatt munkába, iskolába nem járhatnak, közterületen nem tartózkodhatnak, tömegközlekedési eszközökkel vagy taxival nem utazhatnak, sőt élelmiszerek és egyéb alapvető cikkek vásárlása céljából sem hagyhatják el lakóhelyüket, ha ezek beszerzéséről mások gondoskodni tudnak számukra. A karanténban lévők az elkülönítés idején látogatókat nem fogadhatnak, még családtagjaikat sem, kivéve akkor, ha ellátásra szorulnak.

A rendelkezés alól mentesülnek a teherfuvarozásban dolgozók, azok a külföldről érkező orvosok és szakképzett egészségügyi munkavállalók, akik azért utaznak Nagy-Britanniába, hogy bekapcsolódjanak a koronavírus-járvány elleni küzdelembe, valamint a mezőgazdasági idénymunkások, bár a munkáltatójuk által nyújtott lakóhelyükön a munkavégzés után nekik is elkülönülten kell tartózkodniuk.

A minisztérium ismertetése szerint a brit kormány ugyanakkor keresi a megállapodás lehetőségét olyan országokkal, amelyekben alacsony a fertőződési ráta. A tárca szerint az indulás helyszínén végzett szűrővizsgálatok kölcsönös elismerése esetén egyezmény születhet arról, hogy az ezekből az országokból érkező utasokra ne vonatkozzanak a brit karanténszabályok.

Forrás: MTI


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.