Perli a fővárost a gellérthegyi sikló beruházója

Ha a főváros nem akarja megépíteni, akkor a kormánnyal szövetkezne a látványos felvonót tervező cég.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pert indított a Gellért-hegyi sikló beruházója, mert szerinte a fővárosi önkormányzattal még 2009 januárjában megkötött szerződésük nem szűnt meg. A cég álláspontja szerint a főváros érdekmúlásra hivatkozó elállása jogellenes. A kontraktus szerintük továbbra is hatályos. Ennek megállapítását kérték a bíróságtól – válaszolta a Népszava kérdésére Walton Imre, a Gellérthegyi Sikló Kft. ügyvezető igazgatója, aki hangsúlyozta: nem kártérítési pert indítottak, ezzel még nem foglalkoznak.

A cég idén április 22-én adta be a keresetet. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes megerősítette: a főváros közberuházásként kívánja megvalósítani a siklót. Így hiába készíttette el a terveket és kapta meg rá az építési engedélyt a kormányhivataltól a projektgazda Gellérthegyi Sikló Kft. – amelyben 25 százalékban tulajdonos a fővárosi BKK –, az építkezést nem kezdheti meg. Ehhez ugyanis a fővárosnak át kellene adnia a területet, ám erre jelen állás szerint nem számíthat a cég. A városvezetés a turisztikai hasznosításhoz nem járul hozzá.

Fotó: Gellérthegyi Sikló Kft.

A Népszava cikkéből az is kiderül, hogy a főváros a bemutatott terveket sem tartja elfogadhatónak, mivel túl sok fa kivágásával járna és abban sem biztosak, hogy a magánberuházó valóban képes a megvalósításra. Kiss Ambrus a januári közgyűlési vita előtt arra is felhívta a figyelmet, hogy a projekt megvalósításában egy tavalyi kormányhatározat az irányadó, amely 1,5 milliárdot rendelt a projekt előkészítésére és a Budapest Fejlesztési Központot (BFK) bízta meg a feladattal. Csakhogy az új kormány felszámolja a BFK-t, az állami forrásból megvalósítani szándékozott fővárosi projektet Lázár János új minisztériumához utalta. A tárcavezető pedig rögtön az elején tisztázta: a projektlistát felül fogják vizsgálni. Szintén kétséges a városvezetés másik ötlete, miszerint az uniós helyreállítási alapból megvalósítható lenne a beruházás, hiszen a kormány által benyújtott projektlistán nem szerepel a sikló.

A per akár három évig is elhúzódhat, de Walton bízik a tárgyalásos rendezésben. A projektcég vezetője szerint ez nem csak a cég érdeke, hiszen ez hosszútávon fenntartható megoldást kínál mind a külföldi és belföldi turistaforgalom kiszolgálására, mind a kerületi lakosság közlekedési igényeinek kielégítésére.

A városháza elzárkózása esetén a kormánnyal, illetve a Citadella felújítását végző csapattal próbálnak megegyezni a beruházás befejezéséről.

Forrás: Népszava


Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak
Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.