Rárepül az EasyJet az üdülési piacra

Az EasyJet újraindítja utazási csomagajánlatait, amivel a légitársaság a Thomas Cook utazási iroda csődje utáni piaci hiányt szeretné csillapítani – írja a BBC.

Évente körülbelül 20 millióan repülnek az EasyJet gépeivel Európában, de ebből csak félmillió az utazási ajánlatokon keresztül érkező foglalás. Az EasyJet nyilatkozatában kifejtette, hogy az európai utazási csomagajánlatok évente 61 milliárd fontot tesznek ki, ehhez az Egyesült Királyság 13 milliárd fonttal járul hozzá, miközben a piac évente hat százalékkal bővül. Megváltozott ahogyan az emberek a pihenésüket töltik, már jellemzően nem a hagyományos hét, vagy 14 éjszakás utazásokat keresik" – áll a cég nyilatkozatában. A légitársaság kutatása alapján az ügyfelek rugalmasságot szeretnének a repülőjáratoknál és ezt figyelembe véve tervezte már meg az EasyJet az új üzleti tevékenységét - írja az Origo.

A cég ráadásul 26 százalékos, 427 millió fontos (166 milliárd forint) adózás előtti nyereségcsökkenésről jelentett a harmadik negyedévre vonatkozóan. Az EasyJet ugyanakkor a világ első és legkisebb nettó szén-dioxid-kibocsátású légitársaságává is vált. Johan Lundgren vezérigazgató a BBC-nek elmondta, hogy 2000 óta 30 százalékkal csökkentették gépeik szén-dioxid kibocsátását, aminek 25 millió fontos (7,7 milliárd forint) költségét a társaság viselte, és azt nem hárították át az utasokra. A cég statisztikája szerint az éves bevételek 8,3 százalékkal 6,4 milliárd fontra növekedtek – köszönhetően a kapacitásnövekedésnek –, de az ülésenkénti összbevétel 1,8 százalékkal 60,81 fontra (23 ezer forint) esett vissza „a fogyasztói bizalom csökkenése miatt". Ugyanakkor az utasok száma az elmúlt évben 8,6 százalékkal, 96,1 millióra emelkedett.

Forrás: Origo


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.