hirdetés
hirdetés

Sörutak és fatemplomnéző körút Szlovákiában

Soňa Jelínkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője üdvözölte az Utazás kiállítás Szlovák standjára meghívott turisztikai szakújságírókat, és bemutatta az ország egyedülálló attrakcióit.

hirdetés

František Palko, Szlovákia turizmusért felelős államtitkára mutatta be az országot, amelynek látogatói között előkelő helyet foglalnak el a magyarok. Elmondta, hogy a turizmus bevételei jelentősen nőttek, és ez annak is köszönhető, hogy egyre több fiatal fedezi fel az ország értékeit.

Soňa Jelínkova az ország érdekességeit, tematikus útjait mutatta be, köztük a szlovákiai Gótikus utakat, amely 276 kilométer hosszan, 24 községen és 9 városon halad át, bemutatva a Szepesség és Gömör kincseit. A Vasút Szlovákiában kulturális körúton többek között szerepel Kassa és környéke (a Kassahámorok), valamint Rozsnyó, Betlér, Dobsina, Selmecbánya is. Felhívta a figyelmet a Szlovák Zsidó Kulturális Örökség Útjára is, amely elnyerte az Európa Tanács Nagy Kulturális Útvonalai besorolást. Érdemes részt venni a Fatemplomnéző körúton a Szlovákiai Kárpátokban, a Szent Borbála úton és a Szlovákiai Sörutakon is, amely a szlovákiai gasztroutak újdonságai közé tartoznak.

A tematikus utak mellett megemlítette az UNESCO Világörökségi Listáján jegyzett szlovák emlékeket is, Késmárk vagy Besztercebánya mellett Bártfát, vagy az egyetlen szög nélkül épült kis fatemplomokat Késmárkon és Garamszegen, illetve az egyedülálló barlangokat.

Azt már a sokszor arra járó turista tudja, hogy Szlovákiában az EU-tagországokból érkező diákok és 62 éven felüliek ingyen vehetik igénybe a vasutakat, nem árt erről időben tájékozódni (www.sovakia.travel).

A tájékoztatón Frantisek Stano, a Pozsonyi Idegenforgalmi Hivatal vezetője (BTB) a pozsonyi turisztikai eseményeket emelte ki. Beszélt a Farm Festről, amelyet idén júniusban rendeznek meg, és amely olyan kulturális és társadalmi esemény, amely a pozsonyi és a többi szlovákiai régió hagyományos gasztronómiai és kézműves sajátosságait mutatja be. Külön felhívta a figyelmet Kassára, amely a kulturális főváros cím után az Európa Sport Fővárosa 2016 címet szeretné elnyerni. Szólt Iglóról is, amit a Szlovák Paradicsom kapujának hívnak, és amely csak „egy lépésre van” a Szlovák Nemzeti Parktól, amely értékes természeti kincsei miatt a turisták által kedvelt hely. A téli síelés kapcsán megemlítette Donovalyt, és szólt a síversenyekről is.

Ezt a végszót használta ki Fehér Gyula, a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke, és hazánk „sí nagykövetének” nevezve Soňa Jelínkovát – megköszönve neki a síversenyeken végzett munkát – egy sportkupával lepte meg, de nem csak őt, hanem segítőit is.



Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai