Telefonhasználatot figyelő kamerákat élesítettek Ausztráliában

Olyan ellneőrző kamerákat telepítettek Ausztráliában, amelyek észreveszik, ha az autós kézben tartott eszközzel telefonál.

Az ausztrál rendőrség legújabb fejlesztése mesterséges intelligenciát használ arra, hogy megállapítsa, mobilozik-e a kamera alatt áthaladó autós, vagy sem. Elsőként Ausztrália legnépesebb tagállamában, a Sydney-t és a főváros, Camberrát is magába foglaló Új-Dél-Wales-ben élesítették a megfigyelő rendszert.

A hatóságok úgy tudják, hogy ez a világ első ilyen rendszere, amelyet 2023-ig összesen 45 kamerásra bővítenek. Az eszközök nagyfelbontású képrögzítővel rendelkeznek és bármilyen időjárási körülmények között képesek az első üléseken ülőkről fényképeket készíteni. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy a képen illegális telefonálás látható, akkor azt tovább küldi és emberi jóváhagyás után postázzák a bírságot, amelynek összege 70 és 90 ezer forintnak megfelelő ausztrál dollár között alakul.

Az első tesztidőszakon már túlvannak a hatásgok, ennek során fél év alatt százezer olyan vezetőt azonosítottak, aki illegálisan használta a telefonját vezetés közben. Andrew Constance közúti közlekedési miniszter a BBC szerint azt mondta, sokan még nem tudják, hogyan kell a telefonokat szabályosan és biztonságosan használni vezetés közben, de meg kell érteniük, hogy változtatniuk kell a viselkedésükön, mert a saját, az utasaik és a környezetük életét is veszélyeztetik.

Forrás: BBC


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.