Trabi-találkozóval emlékeznek Hévízen a vasfüggöny leomlására

Hévízen nem feledkeztek el a vasfüggöny leomlásának 25. évfordulójáról. Trabi-találkozót rendeznek és nyilvános emléktárat hoznak létre az idén. 

A „DDR-múzeumot nyitnának a Balatonon” című múltkori cikkünkre reagált a hévízi TDM Egyesület vezetője, Horváth Orsolya.

A Hévíz TDM Egyesület részéről egyetértünk a határnyitás 25. éves jubileumának fontosságával, illetve média értékével. Éppen ezért kezdeményeztük 2013. decemberében városi programsorozat indítását a szeptemberi évfordulóra.

A programsorozatban a hévízi szolgáltatók, a Festetics György Művelődési Központ, az Önkormányzat, a vendégek, valamint a lakosság is aktívan részt vesz. Központi eleme egy szabadtéri emléktár, amire a 25 évvel ezelőtti személyes emlékeket gyűjtjük össze a törzsvendégektől, valamint az akkori vendéglátóiktól. A megnyitó időpontjára témába illő filmmaratont és Trabi-találkozót szervezünk. A programsorozat Ausztriában és Németországban a nyomtatott sajtó, valamint televíziós szerkesztőségek érdeklődését is felkeltette az elmúlt hónapokban. Célunk nem a nyári főszezonra történő további keresletgenerálás, hanem az őszi kúra szezon forgalmának az erősítése - közölte lapunkkal Horváth Orsolya. 

Az évforduló kapcsán a Heviz.hu honlap felidézi a 25 évvel ezelőtti eseményeket:

"1989. szeptember 10-étől, három nap alatt 12.000 NDK állampolgár, november végéig pedig közel 70.000 „kelet-német” távozott Ausztrián át hazánkból főleg az NSZK-ba. Végül 1989. november 9-én leomlott a berlini fal, és sorra buktak meg a kelet-európai kommunista rendszerek. Sokan emlékeznek, arra a bizonyos 89-es nyárra a Balatonnál vagy Hévízen, a napokra, mikor távoli szeretteikkel csak egy-egy nyaralás alkalmával láthatták épp itt, városunkban egymást. Mindez egy napon megváltozott, de az emlékek a nyarakról, a nagy találkozásokról, arról a bizonyos szeptemberi napról sokakban örömteli emlékeket idéznek fel.

Hévíz mindig kelet és nyugat találkozási pontja volt, és a múlt sok színes emlékét őrzi. A Határnyitás 25 éves évfordulója kapcsán készülő nyilvános emléktár lehetővé teszi, hogy bárki részese legyen az emlékek felidézésének. A Hévíz TDM Egyesület arra kér mindenkit, ossza meg saját történetét, családi, baráti fényképeit, leveleit, és rendezzünk közös szabadtéri emlékkiállítást Hévíz utcáin, terein az 1989-es évből! Élesszük fel együtt a történelmet! Az évforduló évét idéző 25 éves emléktárgyakat, történeteket, fényképeket személyesen, postán, vagy e-mailben lehet megküldeni augusztus 10-ig a Hévízi Tourinform Iroda címére."

Évfordulós rendezvények Hévízen

Az évforduló kapcsán szeptember 13-án, szombaton kerül sor Hévíz utcán, terein az „Amikor fellibbent a vasfüggöny...” című rendezvénysorozatra. A program részeként 15.00 órakor kerül sor a Szabad téri emléktár megnyitó ünnepségére, 16.00 órakor pedig Good, bye Lenin! filmmaraton veszi majd kezdetét a Fontana Filmszínházban. A megszállottakat aznap Trabi-találkozóra várják és egy online emlékkönyv is készül a www.heviz.hu oldalon, melyen lehetőség lesz a személyes történetek, emlékek, élmények megosztására.

A rendezvények részleteiről és az emléktárról bővebb információ a www.heviz.hu/hatarnyitas oldalon érhető el.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.