Újévi partin itták meg a világ legdrágább borát. Egy Tokaji Essenciát

Egy újévi partin Kínában fogyasztották el az első palack Tokaji Essencia 2008-at, amely a világ legdrágább bora lett - számol be a CNN.

A Royal Tokaji mindössze 20 palackkal készített a borkülönlegességből, amelyhez a magyar állam hozzájárulása is kellett a különleges kiszerelés miatt. Ezek a borok ugyanis 1,5 literes kiszerelésben érkeznek, a palackot James Carcass tervezte.

Megjelenésekor a világ legdrágább bora volt, 40 ezer dollárt, közel 12 millió forintot kellett fizetni érte. A palackok fényezett fekete dobozban kerülnek a boltokba, és egy kapcsolóval ki lehet világítani a palackot. Mindegyik kézzel készült, így nincs két egyforma.

Becslések szerint az elkészült 20 példányból 11-et adtak eddig el.

Szentkirály Orsi, londoni magyar borszakértő a CNN-nek azt mondta, a Tokaji Aszú a természet csodája. Alkoholfoka csupán 3 százalék, de az aszú szőlő miatt rendkívül sok természetes cukor van benne, ennek is köszönhető, hogy szavatossága csak 2300-ban jár le. Egy kilogramm érett aszú szőlőből egyetlen teáskanálnyi bort tudnak készíteni.

Kovács Zoltán, a Royal Tokaji menedzsere azt mondja, mindig a borkészítő döntésén múlik, hogy mikor palackoznak be egy Essenciát. Lehet három, négy, vagy akár 10 évvel később is. A 2008-as Essenciákat nyolc év érlelés után palackozták be.

Mivel ritkaság számba megy, és 2300-ig megőrzi a minőségét, ezért a gyűjtők körében is népszerű lesz az ital, ára pedig csak felfelé mehet.

Forrás: CNN


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.