Átadták az idei Vince Díjakat

Magyarország legjobb borait, párlatait, bortermelőit, borbárjait és borkereskedőit jutalmazták a Vince Díj pénteki átadó ünnepségén, a Vince Gálán a budapesti Marriott Hotelben, ahol pénteken és szombaton a nagyközönség is megkóstolhatja az elismerésre jelölt tételeket.

A Vince Díj szeptember végén indult szavazásán az érdeklődők szakmai és közéleti nagykövetek által javasolt tételekből választhatták ki kedvenceiket 8 kategória 33 alkategóriájában, három-három tételből. A közönségszavazáson október végéig mintegy hétezren vettek részt - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. Összegzésük szerint a szavazás eredményei jól mutatják, hogy a borfogyasztók fejében az ikonikus borvidékek összeforrtak bizonyos szőlőfajtákkal: furmintból és hárslevelűből például tokaji borok kapták a legtöbb voksot, míg a testesebb vörösborok kategóriáinak győztesei Villányból és Szekszárdról érkeztek.

A legkiválóbb borásznak járó életműdíjat idén Bock József nyerte, akinek családja 1850 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal a Villányi borvidéken. A legjobb borászat díját a 18 éve alapított Pannonhalmi Főapátság pincészete kapta, amely négy kategóriában is szerepelt a jelöltek listáján, ezekből kettőt meg is nyert.

A fehérborok közül szőlőfajtája legjobbja lett az Etyeki Kúria Sauvignon blanc 2019, a Bussay Pince Kövecs Pinot Gris 2018 (Zalai Borvidék), Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Terézia Hárslevelű 2018 (Tokaj-Hegyaljai borvidék), a Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2018 (Balatonfüred-Csopaki borvidék), a Cseri Pincészet VII. Septimus Pannonhalmi Rajnai rizling 2017, a Kovács Nimród Borászat Chardonnay Battonage 2016 (Egri borvidék), a Szepsy István Úrágya Furmint 2017 (Tokaj-Hegyaljai borvidék), a Frittmann Borászat Irsai Olivér 2020 (Kunsági borvidék), valamint a Tokaj Nobilis Sárgamuskotály 2020. A fehér házasítások versenyét a Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2020-as Hemina cuvée-je, az egyéb fehérbor kategóriát pedig a somlói Tornai Pincészet 2019-es Top Selection Aranyhegy Juhfarkja nyerte. Rozé kategóriában a szekszárdi Lajver Borbirtok 2020-as Premium Roséja kapta a legtöbb szavazatot.

A vörösborok közül szőlőfajtája legjobbja lett a Ménesi Borvidéken készült Balla Géza Sziklabor Kadarka 2017, a Takler Borbirtok Szenta-hegyi Kékfrankos 2016 (Szekszárdi Borvidék), a Vesztergombi Pince Szekszárdi Bodzás Cabernet sauvignon 2017, a Vylyan Szőlőbirtok Mandolás Cabernet Franc válogatás 2016 (Villányi borvidék), a Gere Attila Solus Merlot 2018 (Villányi borvidék), a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir 2020, valamint a Takler Borbirtok Syrah Prémium 2017. A bikavérek közöl egri tételt, a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet 2017-es Merengőjét választotta a közönség, a vörös cuvée-k között a Gere Attila Kopar 2017 nyert, az egyéb vörösbor legjobbja pedig a Heimann Pincészet Barbár 2017 házasítása (Szekszárdi borvidék) lett.

A tradicionális eljárással készült pezsgők közül a Kreinbacher Birtok Brut Classicot (Nagy-Somlói borvidék) választották a legtöbben, míg az egyéb buborékos kategóriában az Etyeki Kúria Pláne Frizzante Rosé kapta a legtöbb szavazatot. Tokaji bor nyerte a természetes édes borok, valamint az aszú kategóriát is: a Balassa Pincészet Betsek Édes Szamorodni "Kvarc" 2017-es évjárata és Szepsy István 2013-as aszúja érdemelte ki a Vince Díjat. A párlatok között az 1Csepp Pálinka Feketecseresznye-Málna pálinkája és a Seven Hills Tokaj ginje aratott kategóriagyőzelmet. A legjobb borcímke díját a Bolyki Egri Csillag 2020 kapta, a legjobb borbár/borétterem kategóriát a budapesti St. Andrea Wine & Sky Bar nyerte, a legjobb bor-/szeszesital-kereskedés pedig a Bortársaság lett.

Forrás: MTI


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.