Magyar hallgatók a nemzetközi szakácsverseny dobogóján

Ramocsai Barbara ezüst, Csukás Norbert bronzérmet szerzett az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny észak- és kelet-európai döntőjében a 25 év alattiak kategóriájában. A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) két hallgatójának a márciusban Budapesten megrendezett versenyen fenntartható termelésből származó hal és más tengeri élőlény felhasználásával kétféle ételt kellett elkésztenie előre meghatározott idő alatt. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére és díjátadójára 2018. június 8-án, az Óceánok Világnapján (World Oceans Day) került sor Párizsban, az UNESCO székházában.

A három Michelin-csillagos, világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Roellinger szakácsversenyt az Ethic Ocean/SeaWeb Europe, a FERRANDI Paris, az Yvon Bourges Catering School in Dinard és a Relais & Châteaux szervezetek hívták életre 2010-ben. Céljuk a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, kiváltképp a halak élővilágának megőrzése.

Az első ízben Magyarországon a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK) idén márciusban megrendezett nemzetközi verseny észak- és kelet-európai döntőjében 6 nemzet 8 képviselője, köztük a 2 magyar BGE-s hallgató mérte össze tudását. A versenyben a finn Rostedt Jonna, a Tampere University of Applied Sciences hallgatója végzett az élen Ramocsai Barbara és Csukás Norbert előtt.

A megmérettetés témája a fenntartható fejlődés jegyében felhasználható tengeri halak és tenger gyümölcsei voltak. A versenyzők - ugyanabból az alapanyagokból -, fenntartható termelésből származó hal és más tengeri élőlény felhasználásával előre meghatározott idő alatt készítették el kétféle versenyételüket. A profi étel elkészítésére 2,5 óra állt rendelkezésre. Az értékelésnél kiemelten számított az elkészítés és a tálalás, illetve hogy az étel felkerülhet-e a jövőben felső kategóriás éttermek étlapjára. A háziasszonyi étel elkészítésére 30 perc állt rendelkezésre. Itt elsősorban a gyors elkészíthetőséget és az egyszerűséget díjazták az ízharmóniák mellett.

Ramocsai Barbara profi versenyétele a tőkehaltekercs gombával, pirított Szent Jakab kagyló, mandulás póréhagymahab, savanyított uborka és mandula morzsa volt, míg a háziasszonyi étele a rántott tőkehal, polenta, pirított kelkáposzta, sült paprika gyömbérrel és algával. Csukás Norbert profi étele a tengeri sügér narancsos répával, pálinkás-pikáns bébi tintahal spenótos tésztával és sáfránymártással, fekete parmezán chips-szel volt, a háziasszonyi étel pedig az algába tekert tengeri süllő/sügér édes tócsnival és korianderes-curry-s zellerpürével. Barbarát és Norbertet Hidvégi Hedvig és dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK Vendéglátás Intézetének munkatársai készítették fel a versenyre.

Forrás: Vendég & Hotel


Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.