hirdetés
hirdetés

Állami támogatást kap a debreceni repülőtér

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében állami támogatást kap Debrecen légikikötője.

hirdetés

A Magyar Közlönyben kedd este megjelent 1843/2020. számú kormányhatározat szerint a légikikötő működtetéséhez szükséges egyszeri 365 millió forint támogatást biztosít a kabinet, valamint a repülőtér járatindítási támogatási programjának kidolgozását szintén 365 millió forintos összeggel támogatja az állam - írja az AIRportal.hu.

A repülőtér működtetéséhez nyújtott összeg kifizetésének feltétele, hogy az Európai Bizottság jóváhagyja a támogatást. A légikikötő járatindítási támogatási programjának kidolgozására nyújtott összeg kifizetéséhez viszont nem szükséges az EB jóváhagyása, így ezt november 30-i határidővel kapja meg a debreceni önkormányzat többségi tulajdonában álló reptérüzemeltető cég.

A kormány több magyarországi regionális repülőtér fejlesztésével kapcsolatban hozott döntéseket november közepén. Megvette Hévíztől az állam a sármelléki repülőteret üzemeltető cég 90 százalékát, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja. Másik határozataival a kormány támogatja a börgöndi és a péri repülőtér fejlesztését, a pápai bázisrepülőtér futópályájának meghosszabbítása érdekében pedig áthelyeznek egy vasútvonalat.

(forrás: Airportal.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai