BAHART Regatta amatőr vitorlásverseny-sorozat a Balatonon

A Balatoni Hajózási Zrt. a Budapest Boat Show-n jelentette be, hogy az idén 16 éves BAHART Regatta versenysorozat számos újdonsággal várja a résztvevőket. Azonban van, ami az évek múlásával sem változik. A szervezők a 2019. évi vitorlás szezonban is öt alkalmas sorozatot hirdetnek a lelkes amatőr vitorlázóknak, hogy összemérjék felkészültségüket és tudásukat a Balatonon. 

A versenysorozat megújítására a BAHART kiemelt figyelmet fordít, amely továbbra is része a Magyar Vitorlás Szövetség Yardstick Trophy flottabajnokságának, kupafordulóinak. A versenyek vízi- és parti rendezése idén a Balatoni Hajózási Zrt. főszervezésében fog zajlani.

A szervezők a tavalyi sorozat kiértékelését követően számos változást eszközölnek mind a vízi, mind a parti rendezvények szervezésében. A feladatok összehangolásától az eddiginél is izgalmasabb versenyek mellett, színvonalnövekedést és hatékonyabb adminisztrációt várnak. A BAHART szervezőgárdája a versenyzői igényeket felmérve 2019-től egynapos verseny fordulókat hirdet, a hangsúlyt a túraversenyekre helyezve át. A 2019. évi versenyév másik jelentős változtatása a nevezéssel kapcsolatos. A szervezők célja a nevezések minél gyorsabb, gördülékenyebb lebonyolítása, ebből kifolyólag jelentős nevezési kedvezménnyel szorgalmazzák a versenyzők online előnevezését. Ebben a tekintetben a kedvezmény mértékét a tavalyi kétszeresére emelték. A szponzorok és a támogatók segítségével a BAHART egy színvonalas és jó hangulatú versenysorozatra invitálja a nevező csapatokat.

 

„A hajók és legénységeik az idei sorozatban májustól szeptemberig bevitorlázzák a Balatont Badacsony és Siófok között. A hagyományokhoz híven Badacsonyban indul a szezon. Már-már törvényszerűvé vált, hogy a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegye tövében dörrenjen el a szezonnyitó rajtpisztoly. Júniustól azonban irány a déli part! Siófokon lesz a második futam, majd júliusban Balatonszemesen, augusztusban és szeptemberben pedig Balatonlelle és Balatonboglár kikötői látják vendégül a BAHART Regatta amatőr vitorlásverseny-sorozat mezőnyét. A balatonboglári zárófutamon idén is lesz International Kupa és Eurakvilo jótékonysági regatta, valamint 2019-ben is folytatódik a Selfie Regatta.” – mondta Biczó Zoltán a BAHART vitorláskikötő üzemeltetési vezetője az ország legnagyobb hajókiállításán.

XXIV. INTERNATIONAL KUPA az elmúlt évek gyakorlata szerint idén is a BAHART Regatta utolsó futamaként kerül megrendezésre Balatonbogláron, Karsai Lajos emlékére. Az International Kupa 23 éve minden évben töretlenül megrendezésre kerül és megvalósítja a verseny létrehozásakor kitűzött célokat, hogy a vitorlázók egy kötetlen, jó hangulatú versenyen vegyenek részt.

Szintén a balatonboglári zárófutamhoz társulva, az Eurakvilo Alapítvány idén immáron 8. alkalommal rendezi meg 2019. szeptember 14-én szombaton a jótékonysági vitorlás versenyét és családi napját a BAHART Regatta kötelékében a BAHART és az International Kupa támogatásával. Ennek keretében a Bátor Táborral közösen egy olyan segítő, gyógyító erejű szakmai programot állítottak össze, amely az élményterápia módszerét használva kínál a gyermekek és családjaik számára egy felejthetetlen, élményekben gazdag napot. A nap fénypontja és minden kisgyerek várva várt programja a délután megrendezésre kerülő EURAKVILO Regatta vitorlásverseny, melyen a BAHART Regatta versenyzők az aznapi túrafutam után megvitorláztatják a gyerekeket egy könnyített verseny keretében.

A hagyományosnak számító, felejthetetlen egész napos programra sok szeretettel várják a Dél-Dunántúli régióban élő gyógyuló, illetve gyógyult daganatos és leukémiás gyermekeket és családjaikat a szervezők.

A BAHART Regatta versenysorozaton nem csak a vitorlázók versenyeznek, hanem a BAHART kikötőláncának anyakikötői is. A boglári záró futamon eldől majd, hogy melyik kikötőből érkezett a legtöbb hajó a 2019. évi kupasorozat futamaira, kiérdemelve ezzel a Legeredményesebb kikötő címet.

A BAHART Regatta részeként idén is meghirdetik a Selfie Regattát, melyen a Regattán induló csapatok nevezhetnek versenyfotóikkal. A tavalyi győztes, a JuppiJé csapat immár hagyományosan a Budapest Boat Show-n került díjazásra.

 

2019. évi BAHART Regatta futamidőpontok: 

1. forduló: Badacsony, 2019 május 18.

2. forduló: Siófok, 2019. június 22.

3. forduló: Balatonszemes, 2019. július 6.

4. forduló: Balatonlelle, 2019. augusztus 10.

5. forduló: Balatonboglár, 2019. szeptember 14.


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.