Betilthatják a kétéltű vízibuszos túrákat Philadelphiában

Nem biztos, hogy engedélyezik a vízibuszos túrák felújítását Philadelphia belvárosában a Delaware folyón a július 7-i baleset nyomán - amelyben két magyar fiatal meghalt -, ugyanis kétségek merültek fel, hogy a járművek biztonsággal közlekedhetnek a folyószakaszon.

A parti őrség kikötőkapitánya a The Philadelphia Inquirer című napilap csütörtöki cikke szerint elmondta: minden lehetőség nyitott, lehet, hogy nem fogja engedélyezni a vízibuszos túrák újraindítását.

Július 7-én uszály ütközött egy műszaki hiba miatt a folyón veszteglő városnéző vízibuszba a belvárosban; a járművön 13 mosonmagyaróvári fiatal és két kísérő tanár is ült. A balesetben vízbe került 37 emberből 35-öt kimentettek, két magyar turista, egy 20 éves fiú és egy 16 éves lány azonban odaveszett.

A baleset után kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a kis vízibuszok biztonságosan hajózhatnak-e a folyónak ezen a szakaszán, ahol a forgalmas hajózási csatorna csak 120 méter széles.

Todd Gatlin, a parti őrség kapitánya elmondta: még távol vannak annak eldöntésétől, hogy betiltsák-e a vízibuszos túrákat. Kifejtette, hogy a parti őrség képviselői egyeztetni fognak a városi hatóságokkal és a vízibuszokat üzemeltető vállalattal, miután a szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) befejezi helyszíni vizsgálatát. Korábbi közlés szerint ez a hét végén lezárulhat.

A vízibuszokat üzemeltető cég, a Ride the Ducks a baleset után önként beszüntette a túrákat abban az öt városban, ahol jelen van, majd Philadelphia kivételével újraindította azokat. A vízibuszok hajózását a szűk belvárosi folyószakaszon Gregory Adams, aki 1998 és 2002 volt kikötőkapitány, biztonsági szempontok miatt betiltotta. Utóda 2003-ban azonban eltörölte a tilalmat, a kétéltű járművek azóta minden évben tavasz és ősz között viszik vízre a turistákat. (MTI)


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.