Indulhatnak az amerikai utazások

A koronavírus-járvány kitörése óta az első nyereséges negyedévét zárta a Lufthansa a tisztított működési eredmény szintjén a harmadik negyedévben, köszönhetően az utazási korlátozások enyhítésének és a nyári szezonban látott erős keresletnek – derül ki a légitársaság gyorsjelentéséből. A menedzsment bizakodó, az üzleti utazások is beindultak és jövő héttől az Egyesült Államok megnyitja határait az európai utazók előtt.

2021. harmadik negyedévének főbb számai:

    2021. harmadik negyedévében a kapacitások (utaskilométerben mérve) 50 százalékkal maradtak el az utolsó válság előtti év, 2019. azonos negyedévétől, a második negyedévhez viszonyítva viszont duplázódtak.
    A Lufthansa Csoport összesen 19,6 millió utast szállított idén júliustól szeptember végéig, ami a 2019 harmadik negyedévének 46 százalékát érte el.
    A férőhely-kihasználtság 68,8 százalék volt, 17,4 százalékponttal magasabb, mint a második negyedévben, a két évvel ezelőtti szinthez képest viszont 17,5 százalékponttal alacsonyabb.
    5,2 milliárd eurós nettó árbevétellel zárta 2021. harmadik negyedévét a Lufthansa, ami közel a duplája a 2020 harmadik negyedévi értéknek, az elemzői várakozásoktól viszont elmaradt, a konszenzus szerint ugyanis 5,5 milliárd eurós bevételt vártak a piacok.
    A tisztított működési eredmény pozitív lett, 17 millió eurót ért el, szemben a 2020. harmadik negyedévi 1,3 milliárd eurós veszteséggel. Ez kellemes meglepetést okozott, az elemzők ugyanis 33 millió eurós veszteséget vártak. A reorganizációs költségeket nem tartalmazó működési eredmény pedig 272 millió euróra rúgott.
    A nettó eredmény 72 millió eurós veszteség lett 2021. harmadik negyedévében, de ez is jelentős javulás az egy évvel ezelőtti szintről, amikor is 2 milliárd eurós volt a veszteség.
    Hosszú idő után újra készpénzt tudott termelni a légitársaság, annak ellenére, hogy Lufthansa Technikre vonatkozó halasztott adót kellett fizetnie a légitársaságnak - derül ki a gyorsjelentésből. A szabad cash flow 13 millió euróra rúgott a 2021. július-szeptemberi negyedévben - írja a Portfolio.hu.



A menedzsment a folyó negyedévre pozitív EBITDA-val számol és közölte, hogy az új foglalások jelenleg a 2019-es szint 80 százalékát érik el. Az üzleti utazások is elkezdtek fellendülni és erős a kereslet a hosszú távú járatok iránt, például az Egyesült Államokba, amely a jövő héten nyitja meg határait az európai utasok előtt.

A negyedéves gyorsjelentésre 5 százalékot emelkedett a Lufthansa árfolyama a ma reggeli kereskedésben, de még így is közel 43 százalékos a mínusz az év eleje óta. 

Forrás: portfolio.hu


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.