Munkahelyei negyedét megszünteti a Cathay Pacific

Munkahelyei csaknem negyedének - összesen 8500 pozíciónak - megszüntetését, valamint egyik regionális ágának felszámolását jelentette be szerdán a Cathay Pacific hongkongi székhelyű légitársaság, amely a koronavírus-járvány gazdasági csapásaival próbál megbirkózni egy 2,2 milliárd hongkongi dolláros (284 millió amerikai dollár) globális szervezeti átalakítás segítségével.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a 8500 munkahely a vállalat összes pozíciójának csaknem negyedét teszi ki, és összesen 5900 ember leépítését jelenti. Közülük 5300 munkaviszonya szűnik majd meg Hongkongban, és 600 dolgozóé a világ más részein a következő hetekben, 2600 betöltetlen pozíciót pedig eltörölnek. A munkahelyek megszüntetésével a vállalat 35 ezres létszámának 24 százalékát törlik el. A légitársaság utoljára 2007-ben működött hasonló személyzeti létszámmal.

A Cathay Pacific regionális légitársaságaként működő, leginkább a kínai anyaországba közlekedő Cathay Dragon a bejelentés szerint azonnali hatállyal befejezi tevékenységét. A megfelelő hatósági engedélyek beszerzését követően a Cathay Dragon járatainak működtetését a Cathay Pacific, valamint fapados leányvállalata a HK Express venné át. A vállalat továbbá azt is közölte, hogy a Hongkongban állomásozó pilótafülke- és utaskísérő személyzetet költségkímélő, új szerződések aláírására kérik majd.

A koronavírus-járvány miatt a Cathay Pacific napi utasforgalma 99 százalékkal csökkent, és flottájának nagy része használaton kívül áll a határzárak és karanténszabályok következtében. Az év első hat hónapjában a vállalat 9,87 milliárd hongkongi dolláros (1,27 milliárd amerikai dollár) nettó veszteséget halmozott fel, amely azóta is havonta csaknem 2 milliárd hongkongi dollárral (258 millió amerikai dollár) növekszik. A leépítésekkel a havi veszteség 500 millió hongkongi dollárral csökkenhet 2021-re. A Cathay Pacific júniusban 39 milliárd hongkongi dollár támogatást kapott, amelyhez a hongkongi kormányzat egy 27,3 milliárd hongkongi dolláros mentőcsomaggal járult hozzá. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint akár 2024-ig is eltarthat, mire a légiközlekedés a járvány előtti szintre visszaáll.

A Cathay Pacific pedig hétfőn közölte, hogy 2021-ben kapacitásának kevesebb mint felét kitöltve működik majd. A vállalat arra számít, hogy amennyiben a jövő nyáron elérhető lesz egy, a koronavírus elleni vakcina, a nemzetközi légiközlekedés 2021 végéig a mostani válság előtti szint 70 százalékára térhet vissza.

Forrás: MTI


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.