Nagyobb terű kabinok a kézipoggyászok számára

Az Air France nagyobb terű kabinokat kínál a kézipoggyászok számára 2020-tól. Így a cég az első légitársaság a világon, amely a Safran Cabin legújabb, ECOS-csomagtartóival szereli fel az A320-as és az A321-es, keskenytörzsű (egyfolyosójú), rövid és közép távú utakra használt repülőgépeit.

Az ECOS (‘nyitott terű, hatékonyabb kabinok’) rendszernek 60 százalékkal több a tárolókapacitása, mint a jelenleg használt csomagtartóknak. Új tartályokból, mennyezeti és öblös panelekből áll, amelyek alacsonyabb polcmagasságot biztosítanak a pakolás és a láthatóság érdekében. Az új csomagtartókat könnyen elérhető ajtókkal látták el, melyek kinyitáskor nem lógnak ki a kabinfolyosóra. Jelentősen csökkenti a csomagok helyének keresésére fordított időt, illetve lehetővé teszi, hogy kisebb mennyiségű poggyászt kelljen a raktérben tárolni. A tervek szerint a repülőgépek fordulási ideje is csökken, mely javítja a hatékonyságot és az időbeli teljesítményt.

Az Air France a továbbiakban azt tervezi, hogy 40 A320-as és 11 A321-es gépet szerel fel 1342 új csomagtartóval 2020 szeptembere és 2022 szeptembere között.

„Az Air France lesz az első légitársaság, mely ezeket az innovatív csomagtartókat kínálja. Köszönhetően az új rendszernek, meg tudunk felelni azon utasaink elvárásainak, akik kizárólag az utastérben tárolt csomagokkal szeretnének repülni. Sőt, a beszállás is kényelmesebb és gyorsabb lesz mind a vendégeink, mind pedig a személyzet számára” – mondta Catherine Villar, az Air France ügyfélkapcsolatokért felelős alelnöke.

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.