Növelhetik a repülőterek hatékonyságát

A biometrikus azonosítástól remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével - hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) varsói, Global Airport and Passenger Symposium nevű, az utasélmény fejlesztésére fókuszáló konferenciáján csütörtökön.

Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi 4 százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál, ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú.

A folyamatosan bővülő utasforgalmat csak akkor tudják kezelni, ha javítják a légikikötők hatékonyságát és optimalizálják a folyamatokat, ez pedig az utasélmény növelését is magával hozza majd - mondta, hozzátéve, hogy a technológia már rendelkezésre áll, csak használni kell.

Michael Hardin, az Egyesült Államok Vám- és Határőrségének igazgatója tapasztalatairól beszámolva elmondta, az általuk használt rendszer biometrikus azonosítást használ, amely nem ujjlenyomat, hanem arc alapján azonosítja az utast, akiről a járatra jelentkezéskor felvételt készítenek, ehhez hozzárendelik az útlevelét, beszállókártyáját és egy személyes kódot, így egyetlen ellenőrző ponton sem kell dokumentumokat felmutatnia a repülőgépbe való beszállásig.

A tapasztalatok szerint a rendszer sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint a hagyományos útlevél-ellenőrzés, az eddig 1 percig tartó folyamat az arcalapú azonosítással 10 másodperc alá csökkenthető, a megbízhatósága pedig 98 százalék felett van.

Michael Hardin hangoztatta, hogy a határőrség semmilyen más adattal nem köti össze a rendszerből származó információkat, a fényképet és adatokat 12 órával a felvétel készítése után törlik és nem nyomkövetésre, hanem azonosításra használják.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.