Új nemzetközi járatokkal terjeszkedik Magyarországon a FlixBus

Magyarországon is terjeszkedik a fiatal távolsági buszszolgáltató, a FlixBus: új járatok indulnak Budapest, Győrből és Nagykanizsáról napi akár nyolc csatlakozással Ausztriába, valamint Horvátországba, Szlovákiába, Németországba és Csehországba.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Olyan városok, mint Bécs, Prága, Berlin, Zágráb vagy Pozsony napi akár nyolc járattal is elérhetők éjjel-nappal. Ezzel egy időben a FlixBus megkezdi az együttműködést első magyaroszági buszpartnerével, a VOLÁNBUSZ Zrt.-vel. A 2013-ban alapított FlixBus start-up-ként indult, de ma már napi 100.000 járattal köt össze 20 európai országot, és évi 20 millió utast szállít – így Európa vezető távolsági buszszolgáltatójává vált.

Újdonság: éjjel és nappal is Európa fővárosaiba

2016 elején a FlixBus bejelentette közép- és kelet-európai terjeszkedését napi járatok indításával Szlovákiába és Csehországba, majd májusban bevezette szolgáltatásait Horvátországban és Szlovéniában is, valamint elindította első nemzetközi vonalait Romániába. A FlixBus most új útvonalakon köti össze Magyarországot számos európai fővárossal, pontosabban Zágrábbal, Berlinnel, Béccsel és Prágával. Bettina Engert, a FlixBus vállalati kommunikációs vezetője elmondta: "A FlixBus új, környezetbarát alternatívát kínál a magyar utasok számára. Olyan fővárosok, mint Bécs, Zágráb, Berlin vagy Pozsony akár napi nyolc járattal is elérhetők lesznek nappal és éjszaka is. A további távolsági összekötettetések, valamint további célállomások, melyek összekötik Magyarországot és Európa többi városát, pedig már a tervezés szakaszában vannak." A flixbus.hu weboldalon jelenleg tíz ország városaiba érhetők el jegyek, melyek a mobilapplikáción keresztül vagy valamely magyarországi partnerjegyirodánál is megvárásolhatók.

VOLÁNBUSZ Zrt., a FlixBus első magyar buszpartnere

A FlixBus 250 német, osztrák, szlovák, olasz, francia és holland buszpartnere mellett első magyarországi partnere a VOLÁNBUSZ Zrt. lesz. Fekete Antal, a VOLÁNBUSZ vezérigazgatója így nyilatkozott: „Együttes erővel egy igazán versenyképes szolgáltatást biztosítunk, mely a VOLÁNBUSZ Zrt., a FlixBus és az utasok kölcsönös érdekeinek biztosítása mellett valós autóbuszos alternatívákat képes nyújtani az egyéni közlekedéssel szemben.”

Német start-upból európai játékos

A FlixBust közvetlenül a német nemzeti piac deregulációja után alapították 2013-ban Németországban. Az innovatív üzleti modellnek és a helyi buszpartnerekkel való együttműködésnek köszönhetően a FlixBus már az alapítás után pár hónappal képes volt országos buszhálózatot működtetni. André Schwämmlein, a FlixBus üzletvezetője és alapítója elmondta: “Teljesen új utazási lehetőséget hoztunk létre a vállalkozási szellem, az innovatív technológia és a hagyományos kisipar kombinációjával."

2015-ben a FlixBus elkeztde globalizálni üzleti modelljét franciaországi, hollandiai és olaszországi helyi járatok, valamint skandináv nemzetközi vonalak indításával. 2016 első negyedévében a start-up bejelentette terjeszkedését Közép- és Kelet-Európában, az Egyesült Királyságba és Spanyolországban. A müncheni, berlini, párizsi, milánói és zágrábi cégközpontokon keresztül a FlixBus csapata felel a hálózatfejlesztés, ügyfélszolgálat, minőségellenőrzés, marketing és sales, valamint az üzletfejlesztés feladatköreiért, míg a regionális buszpartnerek felelősek a zöld FlixBus-flotta mindennapi működtetéséért. A kis- és középvállalkozásokkal való együttműködéseken keresztül a FlixBus hozzájárul a helyi gazdaságok növekedéséhez.

Légitársaságokhoz hasonló, dinamikus árazás

Bettina Engert kifejtette: “Ahogy a légitársaságok, úgy mi is dinamikus árazást használunk weboldalunkon. Eszerint viteldíjaink a yield management elveinek megfelelően változnak. A közelmúltban a magyar forintot is hozzáadtuk az elérhető pénznemek listájához.” A zöld buszok Wi-Fi-vel és konnektorokkal vannak felszerelve, extra lábhellyel szolgálnak és légkondicionáltak. A jegyárban három darab poggyász szállítása szerepel. „A lemondás és foglalásmódosítás akár indulás előtt 15 perccel is lehetséges. Az ingyenes FlixBus alkalmazás elérhető iOS, Windows és Android készülékekre, melyen keresztül utasaink jegyet tudnak foglalni, mely lehetővé teszi a QR-kódos becsekkolást, friss utazási és közlekedési információkkal szolgál, valamint segíti utasainkat, hogy minél egyszerűbben megtalálják a legközelebbi buszmegállót" - tette hozzá Bettina Engert.

FlixBus kapcsolatok Budapestről, Győrből és Nagykanizsáról:



A VOLÁNBUSZ-ról és a FlixBusról

A VOLÁNBUSZ Zrt.

A VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság közel 90 éves múlttal rendelkező személyszállító társaság. A MAVART néven 1927-ben alapított társaság kezdetben csak 30 autóbusszal rendelkezett, ma már 1067 járművel biztosítja szolgáltatását. A VOLÁNBUSZ Zrt. alaptevékenysége a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés. A részvénytársaság fővárosi székhelyéből adódóan a VOLÁNBUSZ Zrt. közlekedteti a Budapestről induló nemzetközi és országos autóbuszjáratok többségét, továbbá a Pest megyei településeket kiszolgáló elővárosi és regionális, valamint helyi járatokat. Budapestről Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Montenegro, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, nagyvárosaiba, illetve nyaralóhelyeire indulnak nemzetközi VOLÁNBUSZ járatok a Népliget autóbusz-pályaudvarról, de más országokba (Csehország, Görögország, Svájc, Szlovákia, Ukrajna) is biztosítják a közvetlen utazást szerződött partnereik járataival.

A FlixBus

A FlixBus egy távolsági buszszolgáltató, mely 2013 óta kínál alternatív utazási lehetőséget különböző árkategóriákban. A hálózatfejlesztésnek és korszerű backend-rendszer használatának köszönhetően a FlixBus kialakította Európa legkiterjedtebb távolságibusz-hálózatát napi 100.000 járattal, mely 900 célállomást és 20 országot köt össze.

A Németországban alapított korábbi start-up a kis- és középvállalkozások minőségét és tapasztalatát ötvözve indult útnak. A berlini, müncheni, párizsi, zágrábi és milánói irodákban dolgozó FlixTeam a következőkért felel: hálózatfejlesztés, ügyfélszolgálat, minőségellenőrzés, marketing/sales, jegyárusítás, árazás és vállalati üzletfejlesztés. Regionális buszpartnereik (melyek sokszor családi vállalkozások több generációnyi sikerrel a hátuk mögött) felelősek a mindennapi járatok és FlixBusok üzemeltetéséért.


A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.
Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve

Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve 

Többen életüket vesztették a balesetben.
A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait

A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait  

Július végéig nem közlekednek a flydubai Budapest és Dubaj közötti járatai.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.