Az ország, ahol öt év alatt meghatszorozták a turisták számát

Mianmar turizmusa az utóbbi években szárnyal, a gazdaság egyre nyitottabbá válik, a helyiek pedig befektetőket és üzleti partnereket keresnek külföldön: mianmari delegáció járt Budapesten is.

Március 17-én a budapesti Bo33 Hotelben üzleti fórumon vett részt egy 18 tagú mianmari delegáció. Az ország üzletembereinek ez már a harmadik látogatása volt hazánkban, a mostani fórumon azonban az egyik kiemelt téma a turizmus volt. Az eseményt a Hunthai Logistics and Trading Ltd. szervezte, melynek ügyvezető igazgatója, Kiss Tibor is jelen volt a fórumon. A moderátor Tomaj Dénes, hazánk thaiföldi, mianmari és laoszi nyugalmazott nagykövete volt.

A fórum első, ipari témákat boncolgató blokkját követően került sor a turizmusra. Mianmarban nincs magyar nagykövetség, a tiszteletbeli konzuli feladatokat Tint Tint Lwin látja el, a küldöttségek magyarországi látogatásait is ő kísérte. A delegáció tagjai között utazásszervezők és a szállodaipar képviselői is jelen voltak, továbbá turisztikai szakmai szervezetektől is érkeztek hozzánk az ázsiai országból.

Mianmar – korábban Burma – Thaiföld nyugati szomszédja, jelenleg még érintetlen és csodás természeti szépségekkel bír, számos helyszín az UNESCO világörökség részét képezi. A tavaly decemberi választásokon a demokratikus erők nyertek, azóta özönlenek a beruházások az országba, és a Világbank is új csatornákat nyitott meg feléjük. A fórumon megszólalók is azt hangsúlyozták: a gazdasági nyitással együtt üzleti partnereket, befektetőket keresnek más országokban – így Magyarországon is –, legyen szó építőiparról vagy turizmusról.



Tervekből nincs hiány

Phyoe Wai Yar Zar, a mianmari turisztikai hivatal elnöke és az All Asia Exclusive Travels & Tours utazásszervező ügyvezető igazgatója elmondta: Mianmar turizmusa rendkívüli ütemben növekszik. Míg 2011-ben kevesebb, mint 820 ezer turistaérkezést regisztráltak, 2015-ben már több mint 4,5 millió utazó érkezett az országba. A statisztikákból kiderül, hogy 2015-ben a látogatók 24%-a egyéni utazó volt, míg 18%-uk szervezett csomagtúra keretében ment Mianmarba, az üzleti utazók 17%-ot tettek ki. 2020-ra a 7,5 millió turistaérkezés a cél, ehhez azonban új ötletek, új technológiák és egyéb innovációk szükségesek, amelyben a külföldi vállalatokkal történő kooperáció segíthet. Persze ők maguk is fejlesztenek, például új régiókat és egyre több helyi népcsoportot vonnak be a turizmusba. Fontosnak tartják a fenntarthatóság szem előtt tartását az idegenforgalom területén is, a fejlesztéssel foglalkozó ügynökségek pedig számos pilot projekten dolgoznak az iparágon belül. Ilyen többek között a vízi és kerékpáros turizmus fejlesztése az Indawygyi-tónál, a túrázás fellendítése az Inle-tó körül, a delfinles vagy a törzsi falvak meglátogatása. Mianmarban 2012-ben dolgozták ki a felelősségteljes turizmus stratégiát, egy évvel később pedig egy turisztikai fejlesztési terv készült el. Phyoe Wai Yar Zar hozzátette: Magyarország és Mianmar már hosszú ideje jó diplomáciai kapcsolatot ápol egymással, és magyar delegációt is várnak országukba.

A magyarok számára is elérhető az e-vízum

A következő megszólaló Khin Aung Htun volt, aki azon túl, hogy egy mianmari szálloda ügyvezető igazgatója, a Mianmari Turizmusszövetség főtitkára, a Mianmari Szállodaszövetség és a Mianmari Éttermek Szövetségének alelnöke, valamint az ASEAN Szálloda- és Étteremszövetség bizottsági tagja. Előadása során ő is kiemelte: szeretettel várják a turizmus iránt elkötelezett külföldi befektetőket, a kormány pedig pályázatokkal támogatja a turisztikai projekteket. Hangsúlyozta, hogy rengeteg, jelenleg üresen álló terület áll rendelkezésre az országban, ahol például szállodákat, éttermeket lehetne nyitni. Az ország legforgalmasabb nemzetközi repülőtere Rangunban (Yangon) található, amely Mianmar legnépesebb városa. Budapestről több opció közül is választhatnak a turisták, ha ide szeretnének repülni: a Qatar Airways például heti négyszer indít közvetlen járatot Dohából Rangunba, az Emirates pedig idén augusztus 3-ától a hét minden napján repülni fog Dubajból a mianmari városba. Ezen kívül számos járat közlekedik ide Bangkokból és Chiang Maiból is, ami azok számára jó hír, akik thaiföldi utazással kombinálnák mianmari látogatásukat. A thai fővárosból csupán másfél óra repülés után már Rangunban találhatjuk magunkat. Több mint száz ország állampolgárai és a magyarok számára is elérhető a mianmari elektronikus vízum, amelyet a turista érkezéskor kap meg. Ez azonban csak a légi úton történő érkezésre vonatkozik, az országba szárazföldön vagy vízi úton való belépéskor még a hagyományos vízumigénylés él. Rangun repülőtere egyébként új terminállal bővült, ami várhatóan március végén kezdi meg működését. Megtudtuk, hogy Mianmarban számos nemzetközi szállodalánc nyitott hotelt: például a Kempinski, a Hilton, az Accor, a Best Western, a Shangri-La, hamarosan pedig Melia is nyílik, de az egytől az ötcsillagos kategóriáig több hotel közül is választhatunk, az országban körülbelül 53 ezer szállodai szoba található.

A turizmus szekció második részében dr. Jandala Csilla, az Edutus Főiskola rektora mutatta be a mianmari küldöttségnek az oktatásban rejlő együttműködési lehetőségeket, de a magyar borok ázsiai exportjáról is szó esett.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.